Zene a láncainkból való kitöréshez

Halmen Józsefet a legtöbben Jozsó néven ismerik Erdélyben, és ha egy különleges hangzású zenekar, egy izgalmas, úttörő zenei formáció, vagy épp a legmenőbb magyarországi banda lép fel itthon, gyanús, hogy az ő nevéhez kötődik az esemény. Gitárosként több zenei projektben részt vesz, leggyakrabban azonban a FUNKcorporation együttesben hallhattuk játszani, vekt néven dj-ként számos elő- és utóbulin táncoltatja meg az elektronikus zene rajongóit, és az utóbbi években a Mumush fesztivál zenei koordinátoraként éteri élményeket biztosít a nagyadorjáni közönségnek. Ha valaki sok mai zenét hallgat, és figyelmesen szelektál közülük, az Jozsó. Ezért is voltunk kíváncsiak, hogy a szakmai választások, a közönség- és bulicentrikus meghívások mellett most, így a tavaszi ébredezésben, mi az, amit ő hallgat és olvasóinknak hallgatásra javasol. Jozsó zeneajánlója következik.

Egyszerre sötét és táncos

Egy kedves román koncertszervező barátomnak, Dan Vamanunak köszönhetem, hogy felfedeztem ezt a zenekart. Egy budapesti eseményünkre őt hívtam koncert előtti bemelegítő dj-nek, és akkor rakta be ezt a számot, amire egyből felkaptam a fejem.

A new wave és psychedelic dark-folk electronica stílusba illeszkedik a zenekar, sötét zenéjükre jellemzőek a groovy basszusvonalak, a pszichedelikus gitárminták és a markáns férfihangon megszólaló éneklés. Iggy Pop, a punk ikon, nemrég a BBC rádióműsorában így mutatta be a csapatot: „Wow, egyenesen Törökországból. Ez Lalalar volt, Ali Güçlü Şimşek, Barlas Tan Özemek és Kaan Düzarat, Törökország három leginnovatívabb alternatív művésze.”

Személy szerint valamiért mindig megfogott a török zene, tetszik a dallamvilág, meg a nyelvnek a hangzása, ebben a zenekarban pedig van egy jó adag pszichedelia meg elektronika is, ami zeneileg közel áll hozzám. Tervezek is venni egy saz hangszert, ami gyakori a török zenében, és aminek nagyon szeretem a hangszínét. 

Halmen József (1993, Marosvásárhely), esemény- és koncertszervező, producer, dj. Felsőfokú tanulmányait a Sapientia EMTE Filmművészet, Fotóművészet, Média szakán végezte. A Mumush fesztivál zenei koordinátora, a Straiway Booking zenei cég társalapítója, amely sok éve ápolja a Magyarország és Románia közötti zenei kapcsolatot, számos magyarországi zenekarnak szervez erdélyi turnét vagy fesztivál fellépést, illetve több román és erdélyi magyar zenekarnak biztosít határon túli fellépéseket. Szervezői és zenészi projektjei mellett film- és hangvágóként is dolgozik.

Felszabadítani a terhek alatti energiát

A dalban leginkább a tökös basszus és a gitárszóló fogott meg, ami 3:30-nál kezdődik, mert olyan jó beteges, zajos, nem tipikus. Miután meghallottam ezt a számot, a zenekar egész diszkográfiáját meghallgattam, vannak még finom dalaik. Eléggé befutott már a banda, Romániában kétszer is sold out koncertjük volt Bukarestben, tervben van, hogy el is hívom őket valamikor, egy fesztiválra vagy klub koncertre. Az élő felvételeikről is az jön le, hogy nagy bulit csinálnak, sok az energia a színpadon.

Tetszik a neve is a zenekarnak, a Lalalar nem csak németül hangzik viccesen, egy szójáték. Az Oszmán Birodalomban a hercegek neveléséért felelős tisztviselőket Lālānak hívták, a „-lar” pedig a törökben a többes számot jelöli. A Lalák, ezek a tanárok a társadalomban nagy tekintélynek számítottak.

Hogy miről is énekelnek ebben a dalban? Összességében a İsyanlar a frusztrációt, a küzdelmet és a nehéz körülményekből való felszabadulás utáni vágyat tárja fel, és az élet megterhelő aspektusai elleni lázadás vágyát képviseli. Minden részére érdemes figyelni.

Kiemelt kép: Halmen József Facebook-oldala