Visszatért az őshonos bivaly a városba? (videó)

Az udvarhelyi ember rég nem látott pajtásával találkozhatott szerdán délben, aki éppen a Tábor utcában járt. A szerencsések közé tartozott Antalfi Jóska is, aki autójából örökítette meg a ritka pillanatot.

Kacsa rovatunk nyomokban valóságot is tartalmaz.

Szemtanúnk meg is kérdezte volna, mi dolga errefelé az állatnak, de az dölyfösen, füle szarvát sem mozdítva, a közösségi médiára fittyet hányva haladt tovább előre. Mögötte érkező barátja szánt egy kis figyelmet kíváncsi autósunknak, pillantásával és farkával árulta el, hogy: a legendáriumos Fazakas Szabi küldte őket a Szejkéről egy kis borvízmintával a közeli laborhoz. Hiába mondta neki szegény Bivaly Béni, hogy – termete ellenére – ő biza fél a tű fokától is, a Szejke új ura csak annyit engedett, hogy biztatásul magával vihesse legjobb barátját, Paci Palit.

A laboreredményeket későbbre ígérték, de azt már postagalambbal küldik, hogy ne kelljen a két szerencsétlen állatnak még egyszer átvergődnie magát az udvarhelyi forgalmon. Így is épp elég kihívást okozhatott annak a kezdő sofőrnek, aki a felvételen látható sofőriskolás kocsiban ülhetett. Elméleti órán erről nem volt szó! – hallatszott ki a lehúzott ablakon.