Vége az európai kalandnak, jöhet a Szuperliga

Újra magas színvonalú asztaliteniszt láthatott a sportcsarnokban október 21. és 23. között az udvarhelyi közönség, hiszen hazai pályán játszotta a második legrangosabb kluboknak kiírt kontinensviadal, az Európa Kupa csoportküzdelmeit a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub.

Az első mérkőzésüket a cseh El Nino Praha ellen játszották a hazaiak, és bár remekül indult számukra, hiszen Sebastian Loso végig előnyben játszott, ellenfele, a cseh Tomas Konečny a végén visszakapaszkodott, megnyerve a negyedik szettet kiegyenlített, majd megnyerte a 6 nyertes pontig tartó super tiebreak-et is, 0-1 volt a cseheknek. Miután a hullámzó teljesítményt mutató György Szilárd is elveszítette a maga párharcát Jiří Vráblík ellen, következett a harmadik pár: Tamás Szabolcs és Frantisek Onderka. Kettejük meccsén is a cseh bizonyult jobbnak, így 0-3 arányú vereség után várta György István csapatvezető együttese a szombati napot, amikor is

a csoport esélyesével, a lengyel Gwiazda Bydgoszcz gárdájával

kellett farkasszemet nézniük. Az udvarhelyi csapat svéd játékosa, Loso nem tudta tartani a lépést a nála gyorsabb asztaliteniszt játszó hongkongi ellenfelével, Lam Siu Hanggal, aki október elején még negyeddöntőt játszott a Kínában rendezett csapatvilágbajnokságon. Miután György Szilárd is kikapta párharcát a moldáv Vladislau Ursu ellen, Tamás Szabolcsra szegeződött, ha nem is a világ, de a város szeme. Első elveszített szettje után sikerült egyenlítenie, majd fordítania is, itt is super tiebreakre maradt a döntés. A super tiebreak során egy darabig fej-fel mellett haladt a két sportoló, de 4-4-nél Tamásnak sikerült két pontot behúznia, megverve ezzel ellenfelét. A győztes párharc révén szépített ugyan a hazai együttes, amikor Loso és Ursu visszajöttek az asztalhoz, beigazolódott, hogy a lengyel klub első- és második számú játékosa ezen a napon sokkal jobb formában van, 1-3-ra veszítettek az udvarhelyiek. A vereség után eldőlt, már nem juthat tovább a György István vezette klub, a csapatvezető így

a vasárnapi, harmadik mérkőzésre

– amelyet az osztrák Solex-Consult TT Wiener Neustadt együttesével játszottak – lehetőséget adott a fiataloknak, Tamás Szabolcs mellett, Sánduly Levente is asztalhoz állt. A vendégek első számú játékosa, Ivor Ban nem sok esélyt adott Sándulynak, ahogy Felix Wetz sem Tamás Szabolcsnak. Következett Sebastian Loso és Frane Kojic összecsapása. Az első négy játszmában nem bírtak egymással, 2-2-es szettállásnál újra super tiebreak következett, és bár Loso elhúzott, és 4-1-re vezetett, ellenfele 5 pontot nyert zsinórban, és ezzel pontot is rakott a mérkőzés végére, 0-3 arányban győzték le a vendéglátó udvarhelyieket, akiknek így lezárult az idei európai kupaszereplésük.

A harmadik számú, Europe Trophy névre keresztelt sorozatban – amelyben tavaly bronzérmesek lettek – már nem indulhatnak, a BL-ből kiesve dönteniük kellett, hogy melyik versenyben indulnak el, és az Európa Kupára esett a választás, árulta el a csapatvezető. Innentől a román bajnokságra, a Szuperligára koncentrálhatnak, amely kedden, október 25-én folytatódik. Az eddig tökéletesen menetelő udvarhelyiek – kettőből kettőt nyertek – a csarnokban fogadják a Sepsiszentgyörgy Sic csapatát 15 órától.

Kiemelt kép: archívum/GÁL ELŐD