Van, miből válogatni hétvégén

Ha nem jönne be a rali, Csíkban régizene, Kápolnáson falunapok az Irigy Hónaljmiriggyel, Udvarhelyen pedig adhatsz a testnek s a léleknek is. Hétvégi programajánlónk következik.

Kápolnáson buli lesz

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a falunapokat Kápolnáson, idén július 12-e és 14-e között ünnepel az udvarhelyszéki község. Első este, pénteken a Soulwave zenekar szórakoztatja a jelenlévőket 22 órától.

Szombaton, július 13-án a huszároké és a fúvószenekaré lesz a főszerep, de alternatív programokkal is készülnek a szervezők: malacpecsenyét sütnek, asztaliteniszezők és focisták mérhetik össze erejüket, kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket.

Este 21 órától a magyarországi Zanzibár zenéjétől lesz hangos a nagyszínpad és környéke. Vasárnap, 14-én este 22 órától pedig az Irigy Hónaljmirigy produkciója zárja a kápolnási programsorozatot.

Ha nem tetszik az új

Egy kis régizenéért Csíkba lehet menni a hétvégén. Javában zajlik a Régizene Fesztivál, együttesek, hangszeresek és énekesek, táncosok vezetik a közönséget a négyszáz évvel ezelőtti Erdély hangulatába, Kájoni János ferences szerzetes hagyatéka nyomán.

Péntek este megelevenedik a 18. századi bécsi udvar, 20 órától a tízéves Barokk Fesztiválzenekar koncertezik a Szent Ágoston-templomban. Szombaton reneszánsz gyermeknap, harcászati bemutatóval, Mátyás korabeli játékokkal és táncokkal. Különféle kézműves tevékenységek közül a hangszer- és fejdíszkészítést is kipróbálhatják a gyerekek.

A felnőtteket délután pannonhalmi borkóstolóra várják, énekelve idézik fel nekik a magyar történelmet, és a 17. századi erdélyi nemesi udvar táncait is bemutatják. A szombati napot táncházzal zárják, reneszánsz és barokk táncokat lehet tanulni 21 órától.

A zárónapon, július 14-én szentmisével egybekötött hangverseny lesz a madéfalvi Szent Anna kápolnában, 12 órától. Az orgonajáték mellé a helyi gyermekkórus adja a hangot. Ezzel egyidőben a csíkszeredai unitárius templomban 16-17. századi zsoltárok csengenek fel, különleges korabeli hangszerek kíséretében.

Vasárnap este 18 órától a rendezvény fő helyszínére, a Mikó-várba térünk vissza, ahol egy franciaországi és egy erdélyi barokk együttes közös koncertet ad, amelyben találkozik egymással a bécsi és a cigány zene is. A zárókoncertet az olaszországi La Chambre Du Roy René tartja.

A részletes program a fesztivál honlapján elérhető.

De ha inkább mozgásra vágysz

Nyilvános futóedzést szervez a  Spartan Race Training Group Székelyudvarhely és a Feel Good Team július 12-én, pénteken 18 órától. A Bethlen Gábor utca 37-től (kórház) induló edzés terepen az Ugron kápolnát érinti, majd Szejkét kikerülve Székelylengyelfalva határáig halad tovább. Innen Farcád irányában futnak tovább, majd a Budvár erdején keresztül az Agyagdomb utcán érkeznek vissza a városba. Minden mozogni vágyót szívesen fogadnak a szervezők.

Vagy lelki erőre

Pénteken este 8 óráig, szombaton délután 4 óráig felkereshető a Székelyudvarhelyre látogató Bibelmobil. Egy átalakított busz, amelyben különleges eszközök segítségével ismerkedhetünk a szentírással. Lehetőség van korhű nyomdagép segítségével zsoltárt nyomtatni, fordított tükörben képet készíteni, vagy modernkori Lutherként kifüggesztheti gondolatait az odalátogató. A buszon multimédiás eszközök segítik az ismerkedést a Bibliával. A lelki kikapcsolódást ígérő programot a szombatfalvi református egyházközség szervezi.

Netán megéheztél?

Még mindig falhatsz egy kis irodalmat, egy ötfogásos vacsorával egybekötve a múzeumban.