Azt hittük, hogy elmarad

Csütörtökön volt a 27. Hargita rali első, azaz bemutatkozó napja. Tartogatott meglepetéseket.

Délután 16.30: a boxban (Kossuth és II. Rákóczi Ferenc utcák ) sorakoznak az autók, minden a terv szerint alakul, ekkor még senki sem gondolta, hogy valami közbe fog szólni.

Megkezdődtek az utolsó hangolások a délutáni fellépésre.

Voltak, akik most kezdték a szakma rejtelmeit tanulni.

Estefelé 18.40 körül: már a csoportképnél sejtettük, hogy gondok lesznek, az eligazítás után le is szakadt az ég.

Ha már leszakadt, a beígért nyolc órai kezdést módosították fél kilencre, addig elállt az eső, és jöttek a menőbbnél menőbb csapatok. Ez a fickó nagyon nagy tiszteletnek örvendett, kiderült, hogy ő a rali elnöke, Norris Marcu Măgeanu.

Simone Tempestininek idén is nagy esélye van valami elkápráztatót mutatni.

Ha már az eső lemosta a port meg felfrissült a levegő, megjelentek a legmenőbb udvarhelyiek is.

Akik az eső ellenére is kijöttek, és nem sírtak, hogy hangos meg ilyesmi, csak élvezték.

Nem voltak sokan, de éppen elegen ahhoz, hogy ne érezzék fölöslegesnek a szervezők, hogy ott vannak.

Valamire emlékeztet ez a sok autó. Megvan: a hétfő reggeli forgalomra iskolaidőben.

És hát igen, mindennek megvan a maga helye, mondja a közmondás is, csak azt nem értem, egy sporteseményre minek magyar zászló?

Elrobog egy kombi, ezt a kombit sok ember ismerheti, főleg, hogy ez az ember szokta kilinccsel előre venni a körforgalmat, holnap a Szuperspeciálison is azt várjuk tőle. Hajrá

És azt hitted hogy ez már a fagyi habja? Akkor ezt nézd meg, milyen csodás autó meg navigátor.

Láttad, mi van az autó másik felén? Ha igen, elmondom hogy miért: a navigátor egy asszony, a sofőr meg férfi.

Ahogy kezd sötétedni, úgy jönnek a szebbnél szebb vasak is. Ugye emlékeztek a tavalyi Bömbire? Na idén is itt van.

És itt a vége, találkozunk holnap, nézd meg, mi lesz, ha még nem tetted.

Utolsó igazítások és elcsomagolás a talán legszebb autónál az autósport-eseményen.

Lépj be a kapun a hozzászólások megjelenítéséhez. Már előfizető vagy? Itt tudsz belépni.

Korábbi képriportok