Újabb intézkedéseket hoztak a vesztegzár elkerülése érdekében

Székelyudvarhely esetleges vesztegzár alá helyezésével kapcsolatos döntés a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság kezében van, a lezárásra vonatkozó javaslatukat fel kell terjesszék a Nemzeti Népegészségügyi Intézethez, akik, ha indokoltnak látják, tovább küldik az Országos Operatív Törzsnek, ők hozzák meg a végső döntést – számol be róla honlapján a városháza.

Az október 30-ára Gálfi Árpád polgármester által összehívott ülésen a helyi katasztrófavédelmi bizottság minden tagja egyetértett abban, hogy ezt a helyzetet el kell kerülni. A polgármesteri hivatal közleményben értesít az ennek érdekében – a múlt heti 3-as határozatot kiegészítendő –  történő szabályok bevezetéséről. Amíg Székelyudvarhelyen a fertőzöttségi mutató két héten keresztül nem éri el a 3 ezrelékes határértéket, addig

a következők lépnek érvénybe:

Tilos a kulturális események szervezése a város területén működő közintézményekben, és olyan események szervezése kül- és beltérben egyaránt – beleértve a templomokban vagy azok udvarán szervezetteket, ahol zsúfoltság alakulhat ki. Ugyanígy tilos gyülekezéseket is szervezni a város területén.

Amellett, hogy továbbra is zárva tart a vasárnapi ócskapiac, és a város játszóterei és játéktermei szintén, bezár a könyvtár is, a teraszok nyolc óráig maradhatnak nyitva. A keddi gabonavásár és a piacok továbbra is működhetnek, de tilos lesz a földről történő árusítás.

Az üzletek, valamint a helyi közszállítás és a taxitársaságok működtetői látható helyre ki kell függesszék a maszkviselési kötelezettségére felszólító felhívást, és ha kell, fel is kell szólítaniuk a helyes, orrot és szájat takaró maszkiviselésre ügyfeleiket, továbbá figyelniük kell arra, hogy ne alakuljon ki zsúfoltság egységeikben, járműveikben, és felügyelniük kell a szabályok betartását. A gyakran használt felületeket rendszeresen, a járműveket a végállomáson fertőtleníteniük kell. Az üzletek bejárataihoz ki kell függeszteni azt is, hogy egyszerre hány ember tartózkodhat bent a kötelező távolságtartási szabályokat figyelembe véve (legkevesebb 4 négyzetméterrel kell számolni személyenként).

Minden intézményben a mosdókban kötelező szappant, papírtörlőt elhelyezni, illetve itt is rendszeresen fertőtleníteni a gyakran használt felületeket (kilincsek, asztalok, stb.). A lépcsőházak, liftek, közös terek tisztításáról a lakótársulások kell gondoskodjanak.

Az operatív törzs ajánlja,

hogy csak indokolt esetekben hagyjuk el otthonunkat, például munkavégzés miatt, ha idős személyt, vagy állatot gondozunk, illetve élelmiszervásárlás céljából. Vásárolni lehetőleg családonként csak egy személy menjen, tanácsolják.

A városvezetés, a rendőrség, csendőrség, katonaság, tűzoltóság, a kórház, a közszolgáltatók képviselői ismét nyomatékosították, hogy tünetek észlelése esetén azonnal otthoni elkülönítésbe kell vonulni és konzultálni kell a családorvossal. Ha tesztelésre is sor kerül, akkor az eredmény megérkezéséig sem az érintett személy, sem annak családtagjai – amennyiben egy háztartásban többen élnek – ne menjenek közösségbe.