Tragédia az Iskola utcában – FRISSÍTÉS

fotó: Nyárádi Bea

Három ember meghalt, feltehetően szén-monoxid mérgezésben a székelyudvarhelyi Iskola utcában.

Odaérkezésünk után, csütörtök éjféltájt kevéssel hozták ki a holttesteket, hármat egymás után abban az állapotban, ahogyan érte őket az elmúlás.

Csütörtök este 23 óra 20 perckor a megyei katasztrófavédelem közleményt adott ki, hogy leblokkolt ajtót kellett felfeszíteniük Székelyudvarhelyen, a tűzoltóság és a mentőszolgálat érkezett ki a helyszínre. A mentősöknek azonban már csak a lakásban tartózkodók halálának beálltát sikerült megállapítaniuk. Két férfi, egy 51 és egy 32 éves, valamint egy 52 éves hölgy volt az áldozat.

Mint a szemtanúk elmondták, az idősebb férfi igazából nem volt 51 éves, körülbelül 38-40 éves lehetett, a felesége 10 évvel idősebb volt nála. A közösségi oldala alapján 1985-ben született, a hölgy 1972-ben.

A hatóságok az apró, régi házban egy nyitott gázpalackot találtak, amely egy gáztűzhelyet táplált, a gáztűzhely meg volt nyitva, ám nem égett.

Az UTCÁ-sok elsőként, a mentőkkel és a tűzoltókkal körülbelül egyidőben érkeztek a helyszínre, ugyanis az elhunytak korábban a csoporthoz, illetve ismerősi körükhöz tartoztak, az oldalaikon hirdették is a fiatalabb férfi eltűnését. Matyó Magyari Lajos elmondta, elsőként hatolt be a házba, és azt a látványt, ami ott érte, senkinek sem kívánja. A házban nem volt villanyáram, az egyik férfi az ágyon, a másik az asztalnál ülve hunyt el, valószínűleg még hétfőn, korábban mindhárman alkoholt fogyasztottak.

A helyszínen a 32 éves fiatalember édesapja és édesanyja toporgott abban reménykedve, hogy talán mégsem az ő fiukat találták meg. Az édesapa arról tájékoztatott, hogy fia hétfőn dél körül távozott otthonról, hogy ebben a házban élő barátainak segítsen felszerelni egy generátort, ugyanis az áramszolgáltatást korábban levágta a szolgáltató, házilag barkácsolt szerkezetekkel, szomszédtól kérve stb. oldották meg, hogy legyen villany a lakásban.

A fiút csütörtök estig keresték barátokkal, ismerősökkel, a rendőrségen is jelentették. – Legalább százszor hívtam telefonon – mondja a fia kiérkező barátainak, akik megerősítik, hogy sajnos az ő fiáról van szó, ugyanis személyes tárgyait odaadta nekik a rendőrség a telefon kivételével, az ugyanis bizonyítéknak számít.

Végül úgy jöttek rá, hogy itt lehet, hogy az idősebb férfiról is kiderült, hogy hétfőn nem ment dolgozni, és azóta sem látták a munkahelyén. A házaspár, akiknek a fiatalember segédkezni ment, korábban az UTCA tagja volt, de alkoholproblémák miatt kimaradtak, hangzik el. Kutyákat tartottak a házban, a rendőrség több kutyatetemet is kihozott, valamint egy kiskutyát, az egyetlen túlélőt, aki a párna alatt átvészelte a szerencsétlenséget. Az éhesen sipákoló kiskutyát Matyó vitte haza.

FRISSÍTÉS

2023. december 15-én, 11 órakor: A székelyudvarhelyi állami rendőrség kriminalisztikai munkatársai csütörtök este 21 órakor 3 elhunyt személyt azonosítottak egy székelyudvarhelyi lakásban, egy 32 és egy 38 éves férfi, valamint egy 51 éves hölgyet, akik valószínűleg gázmérgezést szenvedtek. Ugyanitt 5 kutya tetemét is megtalálták. A holttesteket a törvényszéki orvostani szolgálathoz vitték boncolásra.  Gondatlanságból elkövetett emberölés jogi besorolás alatt folytatódik a kivizsgálás – adott ki közleményt reggeli megkeresésünk nyomán a Hargita megyei rendőrség.

2023. december 15-én, 12 óra 12 perckor: Péter Blanka, a megyei mentőszolgálat munkatársa kérdésünkre elmondta, kollégái három elhunyt személyt találtak a lakásban, mivel látszott, hogy régebb óta meghaltak, nem kezdtek újraélesztésbe, a halál beálltát tudták megállapítani.