Több mint félmilliárd italcsomagolást váltottak eddig vissza

A betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) elindításától mostanáig több mint félmilliárd italcsomagolást váltott már vissza a lakosság, ami azt jelenti, hogy a program eléri a kitűzött célt – jelentette ki a csütörtöki kormányülést követő sajtótájékoztatóján a környezetvédelmi miniszter.

Mircea Fechet emlékeztetett, hogy májusban megnyitották Otopeni-ben a negyedik regionális italcsomagolás-számoló és -válogató központot a Kolozs, Temes és Brassó megyei után. Elmondta, hogy a következő központot Moldvában, Bákó megyében nyitják majd.

„Az ilyen gyűjtő- és válogatóközpontok hatalmas beruházásokat és több száz munkahelyet jelentenek (…) Decemberben 30.000 pillepalackot, üveget és alumíniumdobozt gyűjtöttünk be, januárban 2 milliót, és bár egyesek aggódnak a SGR működőképessége miatt, elmondhatom, hogy eddig több mint félmilliárd italcsomagolást váltottak már vissza a rendszeren keresztül” – fejtette ki a miniszter.

Hozzátette: a hónap végére Románia túllépheti a havi 200 milliós küszöböt.

Hangsúlyozta azt is, hogy Románia már nem kénytelen pillepalackokat importálni az újrahasznosító üzemek számára, mivel a SGR elegendő nyersanyaggal szolgál.

Arról is beszámolt, hogy a kormányülésen elfogadtak egy határozatot, amely engedélyezi a kereskedőknek, hogy készletük kimerüléséig a 2024. január elseje előtt gyártott, SGR-logó nélküli italokat is értékesítsék.

Agerpres