Több eseményt lemondanak, átszerveznek a hétfői tragédia miatt

A hétfői tragikus baleset miatt több intézmény, egyesület is közölte, hogy lemondja vagy átszervezi e heti programjait. A Polgármesteri Hivatal már korábban közölte, hogy a karácsonyi vásár zenés, illetve szórakoztató programjai mind elmaradnak, akárcsak az újév éjszakájára tervezett tűzijáték és zenés program.

Elmarad a szerda délutánra tervezett Zenés-mesés angyalváró gyermekfoglalkozás az AnyaKuckóban.

A Tomcsa Sándor Színház szerdán közölte, hogy a közösséget ért tragikus események miatt a Zsákbamacska című produkciójuk december 21-ére tervezett bemutatóját, valamint a 22-ei előadást elhalasztják, az új időpontokról pedig a későbbiekben tájékoztatják a nézőket.

A Kerek egy ég alatt… – mese, ének, homokrajz című műsort, amely egy turné része, Agyafalvára költöztetik, december 21-én, csütörtökön 19 órától lesz a kultúrházban. Csendes együttlétre hívják az érdeklődőket. Elmarad a karácsonyi táncház is az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében, amelyre december 21-én került volna sor.

Az Eszterlánc napköziotthon Karácsonyra hangolva – családi karácsonyra hangolódás elnevezésű, december 21-re tervezett eseménye is elmarad a tragédia miatt.

Az Udvarhelyi Fiatal Fórum pénterkre tervezett 4S street koncertje szintén elmarad, értesített Toth Tímea, az UFF elnöke.

A Jungle Club Facebook-oldalán jelezte, hogy a december 22-re, 23-ra és 24-re tervezett összes eseményüket (bulikat és koncerteket is) lemondják, melyeket a Jungle Clubban, a Jungle Étteremben vagy a Factory Pubban tartottak volna.

Szintén a december 22-i rendezvénye elmaradásáról adott ki közleményt az Areo Hotel, valamint a Junior épületében működő Irish Pubban tervezett december 22-i és 23-i rendezvények sem lesznek megtartva.

A 4S Street pénteki, december 22-ei koncertjét, amelyre az Ifiházban került volna sor, elhalasztják.

Amennyiben az ön eseménye is elmarad a héten, jelezze szerkesztőségünknek a szerkesztoseg@uh.ro címre. Cikkünk folyamatosan frissül.