Te hány percet nevetsz egy nap?

Fotó: SZÁSZ Zsuzsi

Nevetve jön fel a színpadra Gyéresi Júlia. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárának és a Marosvásárhelyi Rádió munkatársának az a tapasztalata, hogy az emberek egyre kevesebbet foglalkoznak saját magukkal. 

– Elsősorban mindannyian érzelmi lények vagyunk, csak másodsorban vagyunk tudatosak. Ha azt kérdezik, hogy te ki vagy, akkor azt mondjuk, hogy én vagyok az, aki érez, a szívünkre tesszük a kezünket, egyek vagyunk az érzelmeink forrásával, a szívünkkel. Lev Tolsztoj azt írja 1891. január elsején a naplójába, hogy minden, ami kívülről jöhet, semmiség ahhoz képest, ami bent, a szívterünkben megtörténhet – idézi az orosz írót és filozófust. 

Egy gyermek három-négyszázszor nevet egy nap,

egy felnőtt jóval kevesebbszer, nagyjából tizenötször neveti el magát.

Ha nem jegyzeteltél a TEDx-en:

Darvas Piroska: Ki kell próbálni, csendesedjünk el!

Chris Worman: A szabályokat meg kell szegnünk a jövőnk érdekében

Lukács Csaba: ha nagy a baj, akkor az ember, és nem az állat bújik elő belőlünk

Oana-Maria Rotariu: Túlélte a Colectiv tűzesetet, és felrúgta a szépségről alkotott ideálokat

Hány Burj Khalifát tenne ki egy zetabájtnyi telefon?

Jukka Sinnemäki: Meglátni a gyerekben a láthatalant

Bedő Imre: életet kell adni és hagyni 

Mindig van egy reshape, és van annak egy x plusz egyes verziója is

Behúzott kézifékkel nem lehet előre menni

Van az a színvakság, ami gyógyítható

Botházi Mária: Soha nem engedjük felnőni magunkat igazán?

Kicsit megint jobb lett itt, mint Csíkban?

A gyerekek még fesztelenek és önazonosak, azért nevetnek, mert az örömközpontúság vezérli őket, magyarázza Júlia. Amikor nevetünk, azt érezzük, hogy a lélegzetünk betölti a testünket. Az öngerjesztett nevetés is könnyen átalakulhat természetes nevetéssé, ha azt egyszerre többen művelik, és jól érzik magukat együtt, esetleg kedvelik is egymást, mondja, majd azt tanácsolja, próbáljuk ki. Hosszasan felnevet, innen-onnan hallatszik egy-egy bizonytalan nevetés, majd lassan mások is csatlakoznak. „Mennyire jó dolog nevetni”, állítja meg a nevetését hirtelen és talán túl korán, ekkor kezdett csak igazán megbátrodni a közönség. 

Még egy számadatot megoszt velünk, az 1950-es években az emberek 18 percet nevettek naponta, nyomja meg erősen a 18-at, ma nagyjából ez 5-6 percre csökkent. 

– Miért? Mert akkor vagyunk felnőttek, ha logikusan gondolkodunk, ha nem az érzelmeinkre hallgatunk – utánoz egy komoly és mély hangú felnőttet – Közben a tudatalattink 95-99 százalékban vezérel bennünket, mert minden ami bennünket 7 éves korunkig ért, az fogja velünk leéltetni a teljes életünket – Ha olyan mondatokkal próbálnak minket komolyabbá nevelni, mint a „Fiam, légy komolyabb!”, „Viselkedj rendesen!”, „Hogy ülsz?”, az látszani fog. Ahogy az is látványos, ha túljut egy gyerek azon a fázison, hogy a világ elfogadó és befogadó, és mindenki szereti őt, „elültedődik benne a szorongás”.

Pedig milyen csodálatos dolog nevetni és önazonosnak lenni, jelenti ki lelkesen, majd értetlenül kérdezi, hogy miért ne éreznénk magunkat sokkal jobban, miért éreznénk mindig azt, hogy meg kell felelnünk. 

Ha szorongunk, megváltozik a légzés. 

Az, ami Júlia szerint pontosan visszatükrözi azt, amilyenek vagyunk. Sok stressz hatására besüpped a mellkas, merevvé válik a váll, elferdül a gerinc, enyhe sántítás, mozgásprobléma jelentkezik, és mindez visszatükröződik a légzésen is. Hogy a test és a tudat kapcsolatát bizonyítsa, Selye János vegyész, belgyógyász és endokrinológus stresszel kapcsolatos kutatásaira hivatkozik, aki bebizonyította, hogy a bennünk ért érzelmek, szorongások, bennünk keletkezett feszültség hatására képesek vagyunk betegségeket produkálni. 

Erre a megoldás Júlia szerint az lenne, ha lassítanánk az élettempónkon, és nem csak azon, hanem a légzésünkön is. Egy átlagos felnőtt percenként 12-16-szor vesz levegőt, ha ezt sikerül csökkenteni 5-10-re, akkor a szorongást a nyugalom váltaná fel. 

Van egy unokaöccse, fiatalabb korában súlyos asztmával küzdött és túlsúlyos volt, ha rájöttek a rohamok, rögtön szaladni kellett vele a kórházba, szorongott, rettenetesen szorongott, meséli. Egyszer megkérte, hogy foglalja szavakba azt, amit egy roham alatt érez, ő pedig leírta neki: 

– A saját testemen vettem észre, hogy mennyire összefügg az élet dinamikája, illetve az érzelmi világunk alakulása a légzésünkkel. Amikor sok tennivaló terhelte az elmémet, azt vettem észre, hogy ugyanúgy a tüdőm is leterhelődik. Nehéz volt elhinni, és lenyelni ezt az összefüggést, mivel elég szkeptikus a természetem, de miután több tízszer, százszor is előfordult ez az esemény, már nem kételkedtem benne.

Kezdjünk el önmagunkra figyelni, 

tanácsolja. Mert szociális és érzékeny lények vagyunk, hamar össze tudunk törni és minden kihat mindenre. Kezdjünk el reggel, ébredés után kontroll szünetet mérni: tartsuk vissza a lélegzetünket, és nézzük meg, hogy hány másodpercig vagyunk képesek úgy visszatartani, hogy nem jelentkezik enyhe légszomj. Ha húsz körüli az eredmény, akkor csökkenteni kell a légzéseink számát, ha elérjük a percenkénti, már említett 5-10-et, akkor a szünet akár két percig is eltarthat, és azt fogjuk tapasztalni, hogy megnyugszunk, nem fognak a dolgok olyan mélyen érinteni, nem leszünk annyira sértődékenyek, ítélkezőek. Ha jól érezzük magunkat, akkor azt a légzésünk visszatükrözi. 

Júlia már gyerekként azt figyelte, hogy ki hogyan lélegzik, ez illetve a testtartás alapján, a hang alapján próbálta kitalálni, hogy milyen lehet egy ember, milyen a temperamentuma. Az is érdekelte, hogy egy ember tud-e önazonos lenni önmagával, mint egy kisgyerek, képesek csak azért nevetni, mert derűsnek lenni jó. 

– Úgyhogy break the rules, lassíts az élettempódon, csukd be a szád, a légzésed legyen teljesen hangtalan, tégy úgy, mintha egy nagy rózsát szagolnál meg, érezd, hogy a levegő egészen mélyre hatol (…), hogy szabad, életteli vagy. Ahogy a légzésünk felszínessé válik, nem tudunk már úgy koncentrálni, és az éjszakai álmunk sem olyan pihentető és megnyugtató. A saját légzésedet felügyeld, és meg fogod látni, hogy milyen minőségi változás következik be az életedbe – javasolja még, majd ahogy jött, úgy is távozik a színpadról, nevetve.