
Másik oldal
Venczel Attila: nyugodtan merem mondani, nem látok itt leszámolási szándékot
Azt hiszem, hogy Gálfi Árpád is volt annyira felnőtt ember, hogy meg tudta önmaga hozni a döntéseit – válaszolta Venczel Attila főjegyző.
Másik oldal
Azt hiszem, hogy Gálfi Árpád is volt annyira felnőtt ember, hogy meg tudta önmaga hozni a döntéseit – válaszolta Venczel Attila főjegyző.
Itthon
Tiszta vizet öntenének a pohárba.
Sport
„Fájó szívvel”, de elfogadták az idei sportpályázatokkal kapcsolatos, vissza nem térítendő támogatásokról döntő határozattervezetet.
Itthon
Ezért nem írta alá a jegyző az erről szóló polgármesteri rendeletet. Gálfit is kérdeztük, hogy ezúttal miért tekintett el a versenyvizsgától.
Itthon
Kiszúrt az áfa a taxisokkal, vissza kell állítaniuk az óráikat.
Itthon
Totál káosz, hogy hová lehet oltással és hová oltás nélkül belépni.
Itthon
Kifogásolják a cekendi telep jogi helyzetét és ellenzik annak bővítését.
Itthon
Nem bírták ki egymás nélkül a hónap végéig. Sürgős ügyekben kell döntést hozni.
Itthon
Mutatjuk a november végi tanácsülés napirendjét. Nem fogunk unatkozni csütörtökön délelőtt.