Életmód
Díjugrató-verseny lesz a Septimiában
Lovas és ló közös táncát díjazzák.
Életmód
Lovas és ló közös táncát díjazzák.
Sport
Tizenharmadik alkalommal is Székely Vágta.
Sport
Idén ugyan Sepsiszentgyörgy színeiben nyert, Farkaslaka sem maradt cím nélkül.
Sport
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Székely Vágtát.
Sport
„Egész Farkaslaka” elkísérte Budapestre Tamás Csabát, akit a verseny után mentő szállított el. Jól vannak, ő is, a ló is – árulta el.
Itthon
Oroszhegyből Székelyszentkirály felé tartott az idős nő.
Itthon
Oroszhegyből Székelyszentkirály felé tartott az idős nő.
Itthon
Csakhogy az eset nem éppen úgy történt, ahogyan azt ő előadta.
Itthon
Csakhogy az eset nem éppen úgy történt, ahogyan azt ő előadta.
Országos
Szucsáva: a lopott ló visszakerült eredeti tulajdonosához, mert harapott. Bűnügyi kivizsgálást indítottak a tolvajok ellen, ráadásul meg is büntették őket, mert nyilatkozat nélkül mentek lopni.

Az ajándék lovat követeli a híres lótermesztő, aki úgy véli, lóvá tették.