Augusztus elején nyilvánosságra került a kormány gazdasági megszorításokat tartalmazó rendelettervezete, amely jelentősen érinti az ország kulturális életét. Amennyiben akkor életbe lépett volna a tervezet: megszüntették volna az üres állásokat a kulturális szektorban, csökkentették volna a vezetői állások számát, felszámoltak vagy átszerveztek volna minden olyan intézményt, amely 50 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztat, fix kvótához kötötték volna a költségvetést.
A tervezet ellen aláírást gyűjtöttek, tiltakozó performanszokat szerveztek, párbeszéd alakult ki a kulturális intézmények és a kormány között, de nem kerültek le teljesen a napirendről a megszorítások. Ennek fényében indult az idei színházi szezon és szervezték meg a 14. dráMA kortárs színházi találkozót Székelyudvarhelyen. Ez utóbbi programjára fel is került a megszorítások témája egy kerekasztal-beszélgetés formájában.
A szerző felvételei
A szerdai esemény résztvevői Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója, Albu István, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója, illetve Stier Péter, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat igazgatója voltak.
Az elején rögtön Nagy Pál ragadta magához a szót, hogy elmondja, a beszélgetéssel főként az a céljuk, hogy ők mint intézményvezetők megosszák egymással meglátásaikat, esetleges stratégiáikat az intézkedéscsomag kapcsán. Valamint a jelenlévő magyarországi szakmabeli vendégeiket is be akarták avatni, milyen nehézségekkel küzdenek jelenleg.
Augusztus elején belengettek egy kormányrendeletet, aminek fényében úgy tűnt, hogy Gyergyótól Kézdivásárhelyig minden kulturális intézmény – a színházak, múzeumok, könyvtárak, néptáncműhelyek – lehúzhatja a rolót, kezdett bele a helyzet felvázolásába az udvarhelyi színház igazgatója. „De aztán elindultak a lobbik, összefogtak az érintettek, voltak nagy kiabálások a kormánynál, elkezdték faricskálni, jobbá tenni ezt az egész tervezetet, úgyhogy most úgy meg van szelídítve, olyan kiskapukat is beletettek, hogy az is lehet, nem fog történni semmi. […] Arra volt jó az egész, hogy felháborítsák a társadalmat és bizonytalanná tegyék az intézmények életét”, magyarázta Nagy Pál.
De mi lett volna, ha?
Az udvarhelyi színház igazgatója elmondta, többek közt volt egy olyan alpontja a rendeletnek, amelynek értelmében az önkormányzatok a költségvetésük 7,5 százalékát költhették volna csupán kultúrára, sportra, egyházra. „Bármi történt volna, bármit is úsztunk volna meg többi rendelkezésből, nem lett volna elég pénz a működtetésünkre, ezt kivették”, magyarázta, ahogyan a rendeletnek azt a részét is törölték, hogy megszüntetik a be nem töltött posztokat.
De bent maradt az, ami továbbra is fenyegeti a Hargita megyei kulturális intézmények nagy részét, hogy az ötven főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató intézményeket fel kell számolni, át kell szervezni, vagy össze kell vonni más kulturális intézményekkel. Ahol közelít a létszám az ötvenhez, mint például a csíkszeredai színház esetében, alkalmaztak még annyi személyt, hogy elkerüljék a fenyegetést. Viszont a meghatározott létszámig az udvarhelyi (38 fő) színháznak és a néptáncműhelynek (26 fő), illetve a gyergyói színháznak (22 fő) is nagyon sok van, úgyhogy ez a megoldás nem opció. Az is hozzátartozik, hogy az összevont intézmények alkalmazottainak létszámát és költségvetését 15 százalékkal le kell majd faragni.
Ami megmenekítheti az összevonástól a kisebb intézményeket az az újonnan betett feltétel, amely szerint önállóan megmaradhatnak azok a színházak, néptáncműhelyek, bábszínházak és a többi intézmény, amelyek „egyediek és erős nemzeti jellegük van.” Ezt igazolandó egy memorandumot kell benyújtani majd a bíráló bizottsághoz, de hogy mitől lesz valami kellően nemzeti jellegű, esetleg egyedi, vagy hogy ki állítja ki a bizottságot és hogy hol, nem tudni, magyarázta Nagy Pál.
Nem ez az egyetlen homályos része a dolognak: az önkormányzatok az idei év végéig be kell mutassák, mit terveznek az összevonás szempontjából, az érintett intézmények számára viszont ez a határidő a jövő év vége. „Egy másik igazgató kollégának a jogásza utánaérdeklődött, hogy ezzel mi van, úgy értelmezte – ez is zavaró, hogy itt mindenki kell értelmezzen ahelyett, hogy egy meg egy az kettő lenne –, hogy a kulturális intézmények esetében ez a döntés automatikusan kitolódik egy évre. Én azt mondom, a döntés még mindig jobb, mint ez a bizonytalanság. Ha most eldönti egy önkormányzat, hogy így lép, akkor azt legalább tudjuk. De így most várjuk, hogy akkor jövőben fog-e lépni, és mernek-e lépni, mert jönnek a választások és lehet, hogy nem lépik meg azt, amit esetleg jó lenne, hanem rábízzák a következő társaságra. És akkor így tervezzél…”, méltatlankodott a Tomcsa Sándor igazgatója.
Az intézkedés része volt még az alsóvezetői posztok csökkentése: „mi ezzel tudtunk egy-két embernek kicsikét több fizetést adni, jelen pillanatban nekünk ez a legnagyobb problémánk. Mert úgy látom, hogy ezt az összevonásos sztori szépen el fog sikkadni” – osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel az udvarhelyi színház igazgatója.
„Én félek. Én megmondom őszintén, félek.
Az elején azt gondoltam, hogy egy ilyen nem mehet át”, reagált Albu István. Ezzel a helyzettel a nagy színházak csak jól járnak – mondta. Szerinte az a pénz, ami a kis színházaknak kéne jusson a személyi jövedelemadó 2 százalékából, a nagyoknak fog menni, ezért nem is érdekük kiállni a kicsik mellett. Nem érezte fairnek, hogy így magukra maradtak ebben a bizonytalan helyzetben.
A szatmári színház igazgatója nem értett egyet ezzel a gondolattal, szerinte nekik is – a Harag György Társulat 133 főt számlál – érdekük, hogy ne számolják fel a kicsiket. Annak kapcsán, hogy mi lehet majd a fentmaradó jövedelemadókból származó pénzek sorsa, nem sikerült közös nevezőre jutni, de abban igen, hogy mindent összevetve az a legfelháborítóbb, hogy a kormány bele akar szólni abba, hogy az önkormányzatok mit csináljanak a pénzükkel. „Maga az elv, hogy Bukarestből akarják eldönteni, hogy a helyi önkormányzat a zsebében levő pénzt mire akarja elkölteni, ez visszataszító szerintem”, hangsúlyozta Stier Péter.
És ha már önkormányzatok: az összevonás kérdésében ők lehetnek a színház megmentői és eltörlői is egyben, Nagy Pál szerint ez pedig nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy mely intézményeket nem vonják össze, annak függvényében, hogy azok milyen viszonyt ápolnak a polgármesterekkel, vagy adott esetben a megyei tanáccsal. A beszélgetés során többször is hangoztatta, hogy szerinte a politikum kezében van a megoldás a problémájukra. Albu István is csatlakozott a gondolathoz, aggodalmát fejezte ki, miszerint jelenleg nincs magyar érdekvédelem a kormányban, ami még veszélyes is lehet jelen helyzetben.
A Figura igazgatója azt a problémakört is felvetette, hogy mi lesz a jogi státusza az összevont intézményeknek, mert a múzeumokra, a színházakra és a könyvtárakra is más-más törvények vonatkoznak. Arról nem is beszélve, hogy a jövedelemadókból kiosztott támogatás csak a színházaknak jár, ha pedig az összevonás miatt ezt megvonják, elveszíthetik a költésgvetésük kétharmadát.
Köllő Katalin színházkritikus a beszélgetés ezen pontján felvetette, hogy miért nem fognak össze a színháznak és sztrájkolnak, mint a tanárok. A színházigazgatók egyetértettek abban, hogy nem érnének el semmit, mivel ők nem tudnának akkora hatással lenni a társadalomra, mint amikor leállt az iskola. Nagy Pál szerint talán csak úgy lehetne, ha minden – színház, múzeum, könyvtár – bezárna egy hónapra, „a koronavírus alatt is zárva tartottak és nem érdekelte az embereket”, tette hozzá a Figura igazgatója.
És a néptáncműhellyel ki fog törődni?
A beszélgetés során először megszólalt Orendi István is: „augusztustól errefele bármi cirkusz is volt, a hivatásos néptáncegyütteseket mindenki mellőzte, azok a vezetők is, akik más ügyekben kiálltak. Egy kicsit sajátosabb a helyzetünk, szerintem minket hamarabb fognak lehúzni a vécén, hamarabb fognak beolvasztani. A Maros Művészegyüttes az egyetlen hivatásos táncegyüttes, ami ötven fő felett van és megússza. Összesen 17-18 hivatásos táncegyüttes van, köztük öt magyar plusz a nagyváradi, ami nem hivatásos, hanem a színházzal van egybeolasztva. Én leginkább attól tartok, hogy Udvarhely különleges, valahogy itt a törvény mindig később lép életbe, valahogy mindig sajátosan értelmezik”, fogalmazott.
Utóbbi kijelentését egy példával magyarázta, miszerint van egy meghatározott bérrács azokra az intézményekre, amelyek nemzeti jelentőségűek, vagy az előadásaikat túlnyomó részben egy kisebbség nyelvén tartják. Orendi István úgy véli, ebbe beletartozik az udvarhelyi színház és a néptáncműhely is, „de pár hónap után a jegyző azt a választ adta, hogy nem vagyunk jogosultak, mivel mi nem vagyunk nemzeti értékközvetítők. Nem akarta tudomásul venni, hiába mondtam neki. Hogy megmaradunk-e, a helyszínen fog eldőlni.”
Nagy Pál hozzáfűzte, hogy a megye helyzete is elég sajátos, így hogy három magyar színház is van, sokan szóvá is teszik, hogy minek. „A néptáncegyüttesek, a színházak, vagy akár az egyetemi szakok nekünk itt többszörösen fontosabbak, mint egy nagy városban, vagy akár Magyarországon, esetleg a románoknak. Ez részben küldetés is, hogy legyenek kis értelmiségi gócpontok. […] Számunkra sokkal fontosabb az is, hogy igenis az önkormányzatok önkormányzatok legyenek. Hogy védjük ezt meg, de ez már teljesen politikai kérdés” – kanyarodott vissza egy korábbi álláspontjához, miszerint a politikumon múlik már az egész.
De még mi jön ezután
Albu István megjegyezte, hogy az a pénz, amit a kultúrán meg fognak spórolni, nagyon kevés lesz, Nagy Pál hozzá is fűzte a közönség érdeklődésére, hogy nem is csak ebből a szektorból akarnak pénzeket megvonni. „Ez egy 82 oldalas dokumentum, akkor fog mindenki meglepődni, amikor elfogadják”, mondta.
„Én ebben bízom, hogy nagy lesz a felháborodás – szólt közbe Orendi – Románia top 15-20 vállalkozásai közül csak kettő román, a többi külföldi. És a még nagyobb baj, hogy a legtöbbje év végén a pénzügyi mérleg bejelentésénél veszteséges. Magyarán ezek offshore cégekkel, adóparadicsomos kapcsolatokkal ki lapátolják a pénzt. Most jön a törvény, ami forgalom utáni adózást vezet be, és ezen még lesz felháborodás. Az, amit a magyar kormány már nagyon rég meglépett, hogy a bankoknak extra adót vezet be, az is benne van.”
Proics Lilla magyarországi színházkritikus érdeklődött, hogy amennyiben az összevonással valóban megvonják a jövedelemadóból származó támogatást, nem lehetne-e azt pótolni uniós pályázati pénzekkel vagy a magyar állam támogatásával. A válasz nem volt mindkét esetben, az előbbi lehetőség nem is igazán létezik Albu István szerint. Az utóbbi pedig éppen annyi, hogy egy előadás kijöjjön belőle, magyarázta Nagy Pál.
A gyergyószentmiklósi színház igazgatója elmondta, hogy még a jövedelemadóból származó támogatás előtt Magyarországról kaptak szép összegeket, aztán ez felcserélődött. Nagy Pál kifejtette, hogy a színházak kapnak az önkormányzattól pénzt, illetve van saját bevételük, néha bejön egy pályázat, de arra nem igazán lehet adni. Aztán volt egy harmadik „láb”, ami stabillá tette a költségvetést, a Magyarországról jövő támogatások formájában, majd következett a jövedelemadós újítás, ami egy negyedik pillér is lehetett volna, de nem volt ilyen szerencséjük.
A beszélgetés vége felé eléggé egyértelművé vált, hogy az igazgatók közötti eszmecsere valóban csak arra való, hogy megosszák egymással a meglátásaikat, mivel nincs eszköz a kezükben, hogy bármit is megoldjanak. Egy kormány nélküli hajóban ül a kulturális élet, a politikum pedig a víz szerepében eldöntheti, hogy nekicsapja őket egy sziklának vagy hagyja, hogy szárazföldet érjenek. Albu István egyértelműen az előbbi opciót gondolja a valóságnak, többször ki is emelte, hogy fél és aggódik, úgy érzi, elege van abból, hogy évek óta csak válságok megoldásával van elfoglalva – előbb a kovid, majd egy épületújítás miatt utcára tették őket és új helyet kellett létrehozzanak magukanak, most pedig a megszorítások kavartak be –, és nem a színházzal, a kreatív munkával. Nagy Pál egyet tudott érteni, mégis hangsúlyozta, hogy ő nem látja ennyire borúsnak a helyzetet, bevallotta, hogy valóban aggasztó, ami történik, de ők ennek ellenére terveznek, új játékteret keresnek a bábszínháznak, készülnek a Magyar Színházi Fesztiválra Bukarestbe.