Sinka Zsolt teljesítette első Ironman versenyét

Sinka Zsolt a harmadik udvarhelyi Ironman, fotó: a VSK Facebook-oldala

Sinka Zsolt, a VSK Székelyudvarhely és az Udvarhelyi Delfinek SK sportolója is nevezett az augusztus 5-én, szombaton Nagyatádon rendezett eXtreMan elnevezésű 226 kilométeres, hosszútávú triatlon, azaz Ironman versenyre.

A mezőny borús időben kezdte az úszást a Gyékényesi bányatóban, ahol háromszor 1.270 méteres kört teljesítettek. Ezután következett a kerékpározás, ami egy 92 kilométeres országúti szakaszból, es egy 8 alkalommal teljesítendő 11 kilométere nagyatádi körből állt össze, itt már esett az eső, és a széllel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek a VSK Facebook-oldalán közzétett beszámoló szerint. A kerékpározást követően egy maratoni táv lefutása maradt hátra, amelyet szintén körökben tettek meg a sportolók, 8-szor teljesítették az 5,250 kilométeres távot a városban.

„Az úszásnál az első körben a sok ember, a másodikban pedig egy kis lábgörcs hátráltatott, míg a harmadikban az iránytartás okozott nehézséget. Ezek fényében elég szerény időt úsztam. A kerékpározás teljesen jól ment, itt elkezdtem a felzárkózást, nem zavart az eső. A futásom nagyon lendületesen kezdődött, majd a harmadik körben éreztem, hogy valami nem jó, rájöttem, hogy egy órája nem használtam elektrolitokat. Ezt gyorsan pótoltam és a tempóból is visszavettem a biztonság kedvéért” – emlékszik vissza Sinka, aki azzal a tervvel vágott neki a versenynek, hogy élvezni szeretné. Ez elmondása szerint 95 százalékban sikerült is neki, a futás alatt volt kisebb hangulatingadozása.

Az élvezet nem ment a teljesítmény kárára, hiszen 11 óra 11 perc 10 másodperces idejével minden kategóriát figyelembe véve a 27., korosztályában a 6., míg az első Ironman-teljesítők között a 2. helyet szerezte meg. Sinka féléves felkészülés után teljesítette a távot – Orbán Attila és Tamás Mózes után harmadik udvarhelyiként – és külön köszöni Buti Lászlónak az úszásra való felkészítést, Takács Szabolcs ultrafutónak a hasznos tanácsokat.

Az uh.ro a te véleményedre kíváncsi!

Segíts nekünk megtervezni a jövőt! Csak pár kérdésre kell válaszolnod, mindössze 5 percbe telik, de nekünk sokat segítesz vele!

Segítek, kitöltöm a kérdőívet! »