Fotók: Dávid Anna Júlia

Tavaly nyáron, június 7-én új igazgatót neveztek ki a Művelődési Ház élére: Elekes Gyula két évtizedes igazgatósága után Simon Mária Tímea, a városháza rendezvényszervező irodájának korábbi munkatársa vette át az intézményvezetői szerepet. 

Elsősorban rendet szeretne, mondja: nemcsak az épületet újítaná fel, hanem a városlakókban a Művelődési Házról kialakult „zavaros képet” is kitisztítaná, emellett megreformálná a rendezvényeket és a kiállításokat is.

Székelyudvarhely művelődési intézményei közül a könyvtár, a múzeum és a néptáncműhely után a művelődési ház igazgatóját is megkérdeztük arról, hogy miket terveznek az idei évben. Már a nyáron akartunk vele interjút készíteni, miután megnyerte a versenyvizsgát, de elhalasztotta. 

Miért pályáztál a Művelődési Ház igazgatói állására?

2016 végén költöztünk haza Kolozsvárról Székelyudvarhelyre, innentől kezdve a polgármesteri hivatal rendezvényszervezői irodájában voltam irodavezető négy évig. Ott a tevékenységem egy olyan történet volt, amiben nagyokat lehetett álmodni. Úgy gondolom, hogy az akkori csapattal elég sok mindent igyekeztünk megreformálni: a nemzeti ünnepektől kezdve a városnapokon át a karácsonyi vásárig. 

Amikor a Művelődési Ház igazgatói állását meg lehetett pályázni, akkor elég egyértelmű volt számomra, hogy én ezen a területen szeretnék tovább dolgozni, még nagyobb dolgokat álmodni. Ez pedig egy kulturális intézményen belül sokkal könnyebb: az alkotói szabadság és a kreativitás nagyobb teret kaphat a kulturális programok szempontjából, mint egy polgármesteri hivatalban. 

Úgyhogy nem is volt kérdés számomra, hogy megpróbálom, amikor újra – immár menedzsment mesteri diploma kérése nélkül – kiírták, és nagyon örülök, hogy a versenyvizsgán a bizottság az én dolgozatomat értékelte jobbnak.

Hogy nézett ki a versenyvizsga-dolgozatod? Milyen tervekkel jöttél?

Volt egy kiírás, és az alapján egy négyéves kulturális munkatervet kellett megírni ötven oldalban mind az anyagiak, mind az épületmenedzsment és a rendezvénytervek szempontjából. 

Itt van egy nagy épület, benne három és egy háromnegyed intézménnyel: itt van a Színház, a Néptáncműhely és a Művelődési Ház, illetve a Filharmónia és a kórusok. Az volt az egyik nagy elképzelésem, hogy egy együttműködési szerződést hozzunk létre az intézmények között, mely alapján mindenki tudja, hogy mik a jogai és kötelességei az épületen belül. Egy ilyen szerződés egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi az intézmények működését, és rengeteg olyan félreértést el lehet vele kerülni, ami később haraghoz vezethet. Nagyon remélem, hogy ezt az első egy évben sikerül is megvalósítani.

Továbbá a városnak van egy kulturális stratégiája, és a meghatározott célok elérésében szintén nagy szerepet tölthet be a Művelődési Ház, elsősorban a kulturális programok és városi rendezvények szempontjából.

Mi a legfontosabb feladat most?

Meg kell mutatnunk, hogy mit is csinál a Művelődési Ház: mindenképpen szeretnék egy olyan sorozatot, hogy Kik vagyunk mi? Ezt korábban el szerettem volna kezdeni, de ez a félév, amióta itt vagyok, elment a járvánnyal és a rendcsinálással. Több irodát is át kellett alakítani, másrészt adminisztratív szempontból is vannak dolgok, amiket helyre kellett tenni.

A Művelődési Házon kívül még két másik intézmény is van az épületen belül, az azonban nem volt leszabályozva, hogy az adminisztráció kihez is tartozik. Eddig ez egyfajta szokásjog volt olyan értelemben, hogy a Művelődési Ház mint anyaintézmény rendezte az épület felújítását, a fenntartási költségeit, a rezsiszámlát, a kapusszolgálatot, a takarítást, de mindez nem volt megfelelően szabályozva és keretbe foglalva. A decemberi tanácsülésen kapta meg a Művelődési Ház az adminisztrációs jogát az épületnek, ami előrelépést jelent ebből a szempontból.

A Néptáncműhely is kapott egy saját épületet, de azt tudjuk, hogy még időre van szükség a költözés előkészítéséhez. Még itt zajlanak a próbák, az előadások, az adminisztratív személyzetük is itt dolgozik. Mi együttműködésre törekszünk az intézményvezetőkkel, és közös megegyezés alapján kell elvégeznünk az újításokat az épületen belül is.

Vannak-e hiányosságok az intézményen belül? 

Egy nagyon lelkes és nagyon jó csapatba kerültem. Volt egy félelmem, hogy a jól megszokott csapatból egy ismeretlenbe jövök, de ez alaptalan volt, mert tényleg nagyon értékes emberek vannak itt. Viszont kellenek még mások ahhoz, hogy ez működőképes tudjon lenni: például jól jönne egy közösségi média asszisztens, az nagyon-nagyon hiányzik, de rendezvényszervező, dizájner, pályázatfigyelő is – vannak még olyan pozíciók, amik jól jönnének.

Úgy kell átalakítani a Művelődési Ház belső intézményét, hogy azokat a 21. századi, kulcsfontosságú pozíciókat, amelyek szükségesek egy sikeres rendezvényhez, ne külsősök töltsék be, hanem saját szakemberekkel tudjuk lefedni ezeket, akikkel napi szinten, folyamatosan együtt tudunk dolgozni. 

Terveztek felújítást?

Jelenleg készülőben van egy, az épület felújításáról szóló megvalósíthatósági tanulmány, de közben zajlanak a kisebb felújítások és átalakítások. A költségvetésbe beterveztük a színházi próbaterem szellőztető rendszerének az elkészítését, mozgássérültek számára vécét szeretnénk átalakítani az egyik, közönség részére fenntartott mosdóból, szeretnénk új, teljesen fényszűrő függönyöket a koncertterembe, illetve az oszlopos terembe. Tervezzük még a néptáncműhely próbaterménél a fürdők felújítását, ott is rég volt ilyen nagyobb szabású munkálat. 

Elég problémásak az épület külső falai, és nagyon sok az épületben az olyan terem, amit nem használtak vagy nem rendeltetésszerűen használtak. Megkezdtük azoknak is a kitakarítását.

Az előző évekhez képest az elmúlt félévben jelentősen megnőtt a felújításokra fordított összeg, reméljük, hogy ezt a továbbiakban is támogatni fogja az önkormányzat, és tudunk nagyobb felújításokat végezni az épületen.

Na és a programok?

Ami a programokat illeti, én mindenképpen szeretnék úgy nyitni az emberek felé, hogy tudják, hogy mit is jelent a Művelődési Ház. Nem hiába nevezik ugyanis kultúrotthonnak: ez a ház annak épült, hogy mindenki valamilyen szinten megtalálja a helyét benne.

Ehhez azonban egy új brand kell a Művelődési Háznak, mert jelenleg nagyon sokan összetévesztik a Színházzal: az embereknek nem egyértelmű, hogy a Művelődési Ház, a Néptáncműhely, a Színház külön intézmények, és amikor behozzuk a Filharmóniát is, megemlítjük még a három kórust (Székely Dalegylet Férfikar, Balázs Ferenc Vegyeskar, Alla Breve Kórus – szerk. megj.), akkor teljesen összezavarodnak. Ezért célom, hogy a négy évben, ameddig a mandátumom tart, addig ezt a zavart valamilyen szinten korrigáljam. 

Ezt pedig úgy lehet, ha minél többször, minél több rendezvényen megmutatkozik a Művelődési Ház és az emberek hozzá kezdenek társítani olyan előadásokat, műsorokat, rendezvényeket, amiket eddig nem hozzá társítottak.

A kulturális programokból van-e olyan, amit megújítanál?

Az a fajta elképzelés, ami a kulturális stratégiában is van, hogy a város, illetve a polgármesteri hivatal egyfajta védnökséget vállaljon a rendezvényekben, az továbbra is fennáll, ugyanakkor a rendezvények szervezése nagyrészt a Művelődési Ház hatáskörébe került, amibe az adminisztratív szervezésen kívül beletartozik a kreatív rész is, a programok koncepciójának alakítása, természetesen a hivatallal és a többi kulturális intézménnyel együttműködve.

Ezen kívül adottak a Művelődési Ház saját, önálló projektjei. Például a kiállításoknak a rendszeressége egy pozitívum volt a korábbi évekből, remélem, hogy ezt mi is tudjuk tartani, habár én sokkal inkább nyitnék a kortársak fele, a kicsit újszerűbb megközelítések irányába.

Mik az elképzeléseid?

Egy kiállítás önmagában nem elég. Ahhoz, hogy a kiállítás működjön, kell mellé egy történet. Én nagyon szeretném, hogy ne úgy legyenek kiállításaink, hogy a megnyitóra eljön ötven ember, és utána becsukjuk az ajtót és új dekoráció van a koncertterem falán.

Az Ideje az építésnek decemberi kiállítással tudnék példálózni: a kiállításmegnyitón a szűk érdeklődőkön és a szakmán kívül csak a fellépő gyerekek szülei voltak. 

De abban az egy hónapban, ahogy meghirdettük az iskoláknak, adtunk a kiállítás mellé egy történetet, egy pluszt, nagyon sok I–IV. osztályos tanuló is meglátogatott, és kaphatott valami olyat, amivel talán a kiállításokhoz való hozzáállása is pozitív irányba változik egy kicsit. Ugyanakkor nem csak bejöttek és végignéztek a képeken, majd kimentek, hanem itt töltöttek két órát és megismerték a Művelődési Házat.

A Forrásközpontnak van jelenleg egy fotókiállítása és az igazgatónővel már beszéltük, hogy egy héten kétszer meghirdetett tárlatvezetést tartanának, amiben egyrészt a fotózásról beszélnek, másrészt a képek születésének a történetét mesélik el, megmutatnák a kiállítás elkészültét.

Több kell legyen egy kiállításban, minthogy felraknak egy rend képet és itt van huszonöt ember, aki megnézi, majd utána jön a következő.

Milyen rendezvényekben gondolkodsz?

A rendezvények két kategóriába sorolhatók: egyrészt vannak a nemzeti ünnepek, másrészt a kulturális és szórakoztató programok. Igyekszünk a nemzeti ünnepet is a széles közönségnek megszervezni: nekünk mindig fontos volt, hogy ne önmagában akarjunk megemlékezni valamiről, ne akarjuk ugyanazokat a forgatókönyveket évről évre elővenni. Biztos ismeritek az Ákos dalszöveg-generátort. Ehhez hasonlóan már „klasszikus” nemzetiünnep-generáló programot is lehetne írni: magyar himnusz, vers, kicsi ének, politikai beszéd, megint kicsi ének, valami kis megható történet és akkor a székely himnusszal bezárul.

Én tényleg hiszek abban, hogy több kell legyen egy nemzeti ünnep, bennünk kell, hogy megszülessen az az érzés, hogy mitől március 15. a március 15., vagy miért kell Orbán Balázsról megemlékezni. Elég-e annyi, hogy ha csak elhelyezzük a koszorút? Vigyük egy kicsit közelebb ezeket a történeteket az emberekhez. Én úgy gondolom, hogy ez a járványhelyzet olyan szempontból akár a segítségünkre is lehet, hogy kilépjünk azokból a toposzokból, amikből eddig tudtunk dolgozni. 

Tehát, ha az van, hogy egész héten Orbán Balázsra emlékezzünk, meg kell keresnünk azokat a pontokat, amik összekötik a történetet. Hiszen van szobor, van iskola, van utca, van Szejkefürdő, de igazából tudjuk, hogy ki Orbán Balázs? Igyekezni kell túllépni a berögzött sémákon. 

Ami a további rendezvényeket illeti, az én véleményem az, hogy inkább kis közönségnek kell nagy élményt nyújtani. Persze, van egyfajta varázsa, amikor több ezer ember tombol egy városnapon, de ne azt próbáljuk meg visszasírni, hogy mi volt a járványhelyzet előtt 2018-ban vagy ’19-ben, hanem akkor csináljunk inkább sok kicsi dolgot, különböző helyeken: hogy ugyanúgy tudjon egy népzenét szerető ember jót bulizni, mint aki mondjuk, egy jazz koncertet szeretne meghallgatni, de egy világzenei koncert is pont úgy beleférne a repertoárba, ahelyett, hogy arra gyúrnánk, hogy elhozzunk két nagy előadót, és akkor ennyi volt a városnapok.

A városi parkot is ki kell használni: kiállításmegnyitót szervezni, gitárestet tartani, vagy valami kimondottan a fiatalabb közönséget megcélzó programot, ami túlmutat a szokványos színpad-fellépők-konferáló kereteken.

Mit terveztek még?

Nagyon remélem, hogy az a kórusfellépés, amit a magyar kultúra napjára terveztünk, az össze fog jönni. A Székelyföldi Filharmóniával van egy közös projektünk, a Kolozsvári Magyar Operát szeretnénk elhívni a június 23–26. között tartandó városnapokra. A Szejke-fesztivál sem marad el, egy új elképzeléssel szeretnénk folytatni.

Nekem nagy vesszőparipám az, hogy a művészeteket összekapcsoljuk a digitalizációval. Hiszen digitális korban élünk, és nem tudunk ebből kilépni, de szerintem nem is kell: inkább meg kellene ragadni azokat a lehetőségeket, amiket a digitalizáció ad. Nagyon szeretném, ha a németországi Coding da Vinci programhoz hasonlóan Udvarhelyen is meg tudnánk valósítani egy olyan programot, ahol az informatikusok a művészekkel együtt dolgozva hoznak létre jó dolgot. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor a polgármesteri hivatal kiadta a Harminc éve szabadon című könyvet, amelyben egy applikáció segítségével megelevenedtek a fényképek. Az lenne a cél, hogy úgy használjuk fel a technológiát, hogy az a művészetek segítségére legyen. Az év végére szeretnénk ezt a programot megvalósítani.

Hogy látod az elmúlt félévet igazgatóként?

Én mindenképpen egy sikeres félévnek mondanám. Annak ellenére, hogy teljesen új helyzetbe kerültem én is, a csapat is, tudtunk olyan élményeket adni a városlakóknak a járványhelyzetben is, ami szerintem maradandó. 

Gondolok itt arra, hogy a Művelődési Ház becsatlakozott A könyv éve rendezvénysorozatba: Udvarhelyről elszármazott írókat és költőket szólaltattunk meg, adventre hangolódva négy, szintén udvarhelyi szerzőt hívtunk. Volt a karácsonyi vásár, ami olyan szempontból ment csodaszámba, hogy folyamatosan azt hallottuk a járókelőktől, hogy „jó lemenni a Patkóba, jó érzés eltölteni ott kicsi vagy akár több időt”. A karácsonyi vásár volt az egyik olyan nagyobb rendezvény, ami „két lábon állt”: a polgármesteri hivatal a vásár felét koordinálta, a Művelődési Ház a kulturális programokért, illetve a fényfestésért felelt. Annak például nagyon örülök, hogy összejött, szerettünk volna egy olyanfajta élményt adni az embereknek, ami több, mint hogy csak lemegyünk a vásárra.

Milyennek találod az udvarhelyi közönséget? 

Nehéz az udvarhelyi közönség. Olyan értelemben, hogy nagyon kiforrott véleménye és saját ízlésvilága van, és talán alapból kicsit kevésbé nyitott az újításra, de ha kellő elhatározással, nyitottsággal és alázattal fordulsz felé, akkor könnyen ki lehet mozdítani a komfortzónából.

A gyereknap például messzemenően az egyik legsikeresebb tömegrendezvénnyé nőtte ki magát azáltal, hogy átköltöztettük a parkba, pedig azt megelőzően sokan ellene voltak a költözésnek. 2017-ben még a minifocipályán voltak a koncertek, ott volt felállítva a sörcsaptól kezdve az arcfestésen át, minden. Holott van nekünk egy parkunk, és én nem értettem, miért nem használhatnánk ki. De mondták, hogy ott nem szabad rálépni a gyepre. Utána mégis úgy tudtuk alakítani, hogy a parkban egy csomó rendezvény otthonra talált, most már el se tudnák képzelni az emberek, hogy a gyereknap ne ott legyen. Amikor tavaly az érvényben lévő szabályozások miatt a városházán kellett megszerveznünk a gyereknapot, már kisebb össznépi felháborodás lett, hogyhogy ott, és miért nem a parkban. Tehát, ha jól adagoljuk ezeket az újításokat, akkor úgy gondolom, hogy kimozdíthatjuk a közönséget a komfortzónájából és pozitív változásokat tudunk generálni.