Sem jogilag, sem erkölcsileg

Kovács Gergely érsek a tragédia másnapján a tanügyminiszterrel és a helyi hatóságokkal a helyszínen találkozott, de utóbbiaktól eltérően nem adott sajtónyilatkozatot, hanem a sajtósok háta mögött sietett el. Fotó: archívum.

Kovács Gergely érsek interjút adott a maszolnak a Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tavaly decemberi tragédia kapcsán, ahol az uh.ro-n megjelenő ügyészségi vallomásokkal kapcsolatban is tett fel kérdéseket a szerző. 

A kedden megjelent publikációban az érsek minden válaszában kihangsúlyozta azt, hogy az általa vezetett intézmény semmiért sem felelős: az érsekség semmiről nem tudott, nem értenek az építkezéshez, nem adtak a munkálatok megkezdésére engedélyt, a dokumentációval rendben vannak, és az ingatlanjaik ügyeit nem követi személyesen, mert túl sok van. Nem felelősek sem erkölcsileg, sem jogilag, a lelkiismeretük tiszta – válaszolta Kovács Gergely több kérdésre is. 

Elpanaszolta, hogy az egyház visszakapott egy csomó romos épületet, és nincs pénzük a fenntartásukra. Sajnos, minden ingatlan körül, amit bérbeadtak, valami cirkusz van és mindenki elvárná tőlük, hogy ingyen adják, és fenn is tartsák, mert ha nem, akkor pénzéhesnek titulálják őket. 

Továbbá kiderül az is, hogy teljesen váratlanul érte őket a falomlás híre, ijedtségükben rögtön iratokat kezdtek keresni, egész éjjel azokat vizsgálták. 

„Mi dőlt össze?” – kérdeztük. Akkor döbbentünk rá – mi nem is tudtuk –, hogy nekifogtak dolgozni. Nem tudtuk, hogy dolgoznak, hiszen szerződés erre vonatkozóan nem volt aláírva. Számunkra ez volt a döbbenetes, hogy miért fogtak így neki? Ki mondta azt, hogy nekifogjanak?

Cáfolja, hogy nyomást helyeztek volna a kivitelezőre és sürgették volna a kivitelezést, hiszen történt már olyan eset, hogy kifutottak a határidőből – más hibája miatt – , ilyenkor kérést kellett letenniük a határidő meghosszabítására.

Az ügyészség behívatta őket is, és kihallgatta, elkérték a dokumentációkat, még a Whatsapp üzeneteiket is. Mivel nem volt nagyobb munkálatokra pénze az érsekségnek, csak külső tereprendezési munkálatokról volt szó, arra készültek a tervek. Ennek ellenére ők is kaptak büntetést, hogy mire, azt nem tudják, és meg is fellebbezték, mondja Kovács Gergely. 

Hozzáteszi, hogy nekik is nagy veszteség ez anyagilag is, mert az épületet újra kell építeni.

„Ha én most magamat mint tulajdonost nézem, azt mondhatom, elszenvedtem egy olyan kárt, amiért én nem vagyok hibás.”

Az érsekség belső vizsgálatáról szóló kérdésekre csak annyit tudott mondani, hogy neki nincs kit felelősségre vonnia, az ő munkatársai a szerződések előkészítésén dolgoztak. Többször megemlíti a polgármesteri hivatalt mint felelőst, hogy nem érti mire, és miért adtak ki engedélyeket.  

„Megkérdezném például a polgármesteri hivataltól is: hogyan fogadta el a műszaki ellenőrtől a munkálat elkezdésének lejelentését, ha ő tőlünk nem vitt megbízó levelet. Én is azt mondom, vizsgálják ki, milyen alapon fogtak neki.”

Az érsekség nem adott rá engedélyt, tehát valaki más a hibás, hogy ki, nem az ő tisztje eldönteni, mondja, de reméli, hogy a nyomozók, és az ügyészség ezt kideríti majd, mert az érsekség nem tudja. Ennek ellenére azért ezután igényesebb és szigorúbb lesz, tesz ígéretet.

„Végül bárkit is talál majd felelősnek az ügyészség: kivitelezőt, mérnököt, menedzsert, céget, munkagépkezelőt, mindegy, azt a két gyereket nem fogja visszahozni. Nekünk ez a legnagyobb fájdalom, hogy ez két életbe került.” – állítja az érsek, a lehetséges felelősök felsorolásából az egyházat, mint a munkálatok megrendelőjét kihagyva. 

Tudomásunk szerint az érsekség által megbízott Stefán Károlyt január 19-én gyanúsítottként hatósági felügyelet alá helyezték akárcsak a kivitelező László Szilveszter Sándort és a tervező Várday Zsoltot.