Regisztrálni kell a pápalátogatásra

Március elsejétől helyezik üzembe azt a honlapot (www.pontifex.ro), amelyen a csíksomlyói pápalátogatásra érkező zarándokok regisztrálhatnak – írja a foter.ro. Az online felületen csoportosan vagy egyénileg lehet jelentkezni, és szektorokba osztják majd be az embereket, hogy megkönnyítsék a zarándokok mozgását a csíksomlyói Nyeregben. A regisztráció ingyenes lesz.

Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye sajtóreferense elmondta: felkérték a római katolikus plébániákat, hogy szervezzék meg a csoportokat, amelyeket majd a főesperesi hivatalok összesítenek és bejelentenek a honlapon. Szükség volt egy online platformra, mivel sokan vannak, akik egyénileg vennének részt a történelmi eseményen, de a szervezők mégis azt javasolják az erdélyi résztvevőknek, hogy csoportosan jelentkezzenek be, mert a csoportok élveznek előnyt a szektorok kialakításakor.

Mint ismeretes, Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat el országunkba, pontosabban Bukarestbe, Jászvásárra és Balázsfalvára, valamint Csíksomlyóra, ahol június elsején mutat be szentmisét a Nyeregben.