Pénzt és díjat osztanak, díszpolgár csak egy lehet

Kettő az egyben tanácsülést tart a székelyudvarhelyi önkormányzat: az augusztus 18-ára betervezett dísztanácsüléssel összekötve tartják meg a rendes havit is, amely a szokástól eltérően, tehát nem a hónap utolsó csütörtökén lesz.

A dísztanácsülés célja egyébként három Pro Urbe-díj és egy díszpolgári cím átadása, amelyek már a júliusi rendes tanácsülés napirendjén is szerepeltek, azonban a döntést elhalasztották, hogy az átadással egyidőben legyen.

A haladékot kihasználva a POL részéről ugyan még aznap elhangzott egy másik javaslat díszpolgári címre, Pávai István néprajzkutató számára, a polgármester azonban nem terjesztette elő, így egyedül Tarlós István, Budapest volt Fidesz-es polgármestere a várományos.

Pro Urbe-díjra Mészáros Ildikót, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola nyugalmazott tanárát, a Székely Dalegylet karmesterét, Bartók Lajos műépítészt és László Csabát, az Udvarhely Néptáncműhely alapítóját javasolják.

Egyúttal költségvetést igazítana

a hivatal: egyrészt eleget tenne az Eötvös József iskola, a helyi rendőrség és a műszaki igazgatóság kérésének, hogy bizonyos költségeiket fedezhessék, másrészt pedig a fejlesztési listát jelentősen átalakítanák.

Ahhoz hogy pénz jusson a városi fogorvosi rendelő felszerelésére, új hulladékgazdálkodási projektek tanulmányaira és az Urbana Haáz Rezső utcai telepére tervezett buszudvarra, valahonnan el is kell venni, egy egész listányi utcafelújítás tervét halasztja el a hivatal. A levágások így összesen 384 ezer lejt tesznek ki, amely pontosan üti az új tételeket.

Ha friss aszfalttal nem is,

majd azzal büszkélkedhetünk, hogy lesz fenntartható fejlesztési stratégiája a városnak, ehhez is kéri a hivatal a tanács áldását. Folytatódik ugyanakkor az ANL-lakások eladása, ezúttal 14 bérlő vásárlási kérelmét hagyhatja jóvá a testület.

A közszállítás terén még egy fontos előrelépés történik: az Urbanára ruházza át az önkormányzat a szolgáltatás jogát, így meglesz a jogi alap ahhoz, hogy a városi buszjáratokat ők működtethessék, miután augusztus végén lejár a Balint Transszal a szerződés.

A díjak és címek átadása előtt még okozhat néhány kellemetlen percet a főjegyző, ugyanis bemutatja a Számvevőszék 2022. június 24-ei döntését, amely több mulasztást is felró a hivatal számlájára, az egyik az Urbana törvénytelennek ítélt építkezéseivel kapcsolatos.

Egy-egy területleadásra is készülnek Szombatfalván és a Borvízoldalban, illetve egy területcserére a Kútmocsár zónában, melynek az a célja, hogy bővíteni tudják a már létező utat.

A részletekről a csütörtökön, augusztus 18-án reggel 9 órától kezdődő tanácsülésről számolunk be.

Kiemelt kép: archív