Fotók: GÁL ELŐD

Csütörtökön érkezem a Határok Nélkül kézilabdafesztivál koncertjeinek helyszínéül szolgáló minifocipályára körülnézni, de üresen találom azt, ahogy általában napközben. Csak a koncertekre gyűlnek be az udvarhelyiek, ők is csak félgőzzel, inkább az ifjúsági tornán résztvevő csapattagok töltik meg a pályát esténként, akik igazoltan hiányoznak délelőtt. A szomszédos csarnokból meg is hallom a jellegzetes dudaszót, és ahogy közeledek, a bent uralkodó hangzavarból is egyre több szűrődik ki. Éppen

a Ferencváros

fiú ifjúsági hármas utánpótláscsapata játszik, amikor megérkezem, míg a csapat hasonló korosztályú lány szakosztálya teletorokból ordít a lelátón egy-egy szépen megjátszott akciónál. Ott ül köztük Pádár Ildikó is, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, aki 2003 óta dolgozik a Fradi utánpótlásnevelésében. Sosem felejtem el a 2000-es Sidney-i olimpiai döntőt, amit édesanyám izgalmában már nem tudott a képernyő elől követni, és a szobaajtó túloldaláról ordibált ki nekünk, hogy „na megvan, mennyi van még hátra, gól lett?”.

Nem is tudom megállni, hogy ne csípjem el néhány szóra a fradista lányok edzőjét, arról kérdezem szerepelt-e már Székelyudvarhely a személyes kézilabdatérképén. Meglepetésemre kiderül, amellett hogy edzőtáboroztak már a környéken, játszott is az udvarhelyi csarnokban még 2008-ban, egy gálamérkőzésen az Ilyés Annamariék bajnokcsapatával, és tulajdonképpen éppen az Ilyes testvérek miatt a székelyudvarhelyi kézilabda nem újdonság neki. „Annak nagyon örülök, hogy újra itt lehetek ennyi év után” – mondja.

„Az a lényeg, hogy tudjunk minél több olyan csapattal játszani, akivel nem tudunk mindennap, más stílusú, más felfogású csapatok ellen. Nagyon sok ügyes gyerek van itt, akik remélem, megmaradnak az NB1-nek, vagy a válogatottnak. Ami fontos most számunkra, hogy amit eddig tanultunk, azt visszalássam a pályán. Természetesen fontos az is, hogy nyerjük a mérkőzéseket, de még fontosabb, hogy sok mérkőzést tudjunk játszani, amelyen sikerül úgymond összegyúrni az új játékosokat a régiekkel, mert nekünk is van most 5 új játékosunk” – mesél az elvárásokról.

A kikapcsolódás egyelőre kimerül az esti koncertekben, hisz a csütörtöki és pénteki napjuk nagyon sűrű a sok mérkőzés miatt, de szombaton, a fesztivál utolsó napján jöhet a turistáskodás. Zetelaki gát, majd hazafelé Korond, Királyhágó, és ami még belefér – említ meg néhány célpontot Pádár Ildikó.  

A Fradi korosztályos csapatai egyébként sziporkáznak, a két napig tartó meccsdömping minden mérkőzését megnyerve lesznek elsők úgy a fiúk, mint a lányok.

Sajnos ez kevésbé igaz az udvarhelyi utánpótlás-csapatokra.

Utolsó meccsük után nagyon elkeseredve jönnek le a pályáról az udvarhelyi lányok, edzőjük, Sándor Aliz hívja ki őket a csarnokból, és kell nekik bátorító beszédet mondjon. „Azt mondtam nekik, hogy messzemenő következtetéseket ne vonjanak le a saját játékukból, és hogy év végére el kell jutnunk arra a szintre, ahol most vannak az ellenfeleink. Azok a hiányosságok, amikről előzőleg is tudtunk, most bebizonyosodtak” – mondja Aliz hozzátéve, hogy csak most került össze a brigád, felmérik ki milyen poszton bevethető. „2008-9-es lányokról van szól, a mi csapatunkban feljátszik néhány kisebb, 2010-es játékos is. Van olyan is, aki most kezdte, és a tanulási folyamat legelején van. Látszott a bátortalanság, de ez természetes, lényegében egy hete kezdtünk el labdával edzeni” – magyarázza edzőjük.

A lányok Hajdúnánástól 13-19, Dunaszerdahelytől 33-17, és a Partium csapatától 12-36 arányban kapnak ki.

Az udvarhelyi fiúknak sem terem több babér, Tatabányától 22-31, Adától 21-23 arányban kapnak ki, mielőtt jön a Fradi elleni utolsó meccs péntek délután, amely szintén vereséggel zárul a házigazdáknak, akiket ugyancsak próbál bátorítani edzőjük, Kopacz Csongor a mérkőzés után.

„Kihangsúlyoztam, hogy nem szabad bátortalannak lenniük, még akkor sem, ha esetleg az ellenfél játékosai nagyobbak, fejlettebbek fizikálisan. Nálunk fele a gyerekeknek 2009-es, 2-3 éve kézilabdáznak. Próbáltuk a legjobbunkat kihozni, de hát három hete kezdtük el az edzéseket. Vereségből többet lehet tanulni, mint nyereségből, valahol jó is, hogy erősebb csapatokkal játszottunk, és így a gyerekek látták, hogy milyen a korosztályuk nemzetközi színvonala. Fel tudják mérni a tudásszintjüket, és látják, hová kell elérni” – mondja el, ahogy azt is, hogy látott optimizmusra okot adó jeleket is játékban, voltak jó pillanataik a fiúknak a pályán.

Ahogy a lelátón is nagyszerű pillanatok szemtanúi lehetünk, barátságok szövődnek, a Fradi játékosai saját meccsük után üvöltve drukkolnak Adának, a tatabányai fiatalok dobokkal szurkolják végig az utolsó nap mérkőzéseit. „Hát ők ezt nagyon élvezik, ez lényegében az övék” – mondja Pádár Ildikó, amikor a csarnok bejáratánál beszélgetve elrobog mellettünk egy csapat gyerek, hogy aztán a lelátó mögötti részen melegítsenek a következő mérkőzésükre. Ekkor már látszólag a délutáni gálameccs, és az annak szünetében tartott díjátadó is csigázza őket.

A lányok versenyében az Fradi mögött Dunaszerdahely végzett, Ada harmadik lett, őket Hajdúnánás, Partium követte, az udvarhelyiek utolsó helyen zártak. A fiúk versenyében a Fradi Tatabányát előzte meg, Ada harmadik, Székelyudvarhely negyedik lett.

Hogy miért ekkora a színvonalbeli különbség,

Jakab Árpádtól, az Együtt Növünk Fel! Alapítvány ügyvezető elnökétől érdeklődünk, ugyanis a Magyar Kézilabda Szövetség által működtetett alapítvány és a székelyudvarhelyi Szejke Sportklub 2021 augusztusában kötött szerződést annak érdekében, hogy segítsék az udvarhelyi utánpótlásnevelést.

Az ügyvezető is azt hangsúlyozza, hogy az ifi hármas korosztály – amelynek a bajnokságot szervezték – két évben: 2007-ben és 2008-ban született gyerekeket ölel fel, és mivel már óriási különbség van egy 2007 januárjában született gyerek és egy 2008 decemberében született gyerek között, ez még súlyosabb különbséget jelent, ha még ennél is kisebb gyerekek lépnek pályára, és az udvarhelyiek esetében nagyon sok kisebb gyerek játszik fel. „Ez az az életkor, amikor másfél-két év rengeteget jelent. Persze, nem kell kifogásokat keresni, mi azon vagyunk, hogy azt megtanuljuk, amit ők jól csinálnak” – teszi hozzá, majd így folytatja:

A Ferencvárosnál az ifinevelésnek több évtizedes hagyománya van, Magyarország egyik legjobb utánpótlásnevelő központjáról beszélünk. Amikor a székelyudvarhelyi gyerekek – van hat gyerek, akik a magyar kézilabda szövetség tehetségkutató programjában vesznek részt – kéthavonta kimennek Magyarországra, különböző táborokba, ahol felmérik az egyéni képességeiket, onnan az edzőik úgy térnek haza, hogy van valahol, az egekben a Ferencváros, és hozzájuk képest mindenki más lejjebb, a nyomukban. 

Éppen ezért Jakab Árpád, elmondása szerint már beszélt is az ottani akadémia igazgatójával, illetve Elek Gáborral, a felnőtt női csapat edzőjével, hogy szervezzenek – remélhetőleg még az idén ősszel – egy szakmai programot, amely során az udvarhelyi edzők végigkövetik egy heti edzésprogramját az utánpótláscsapatnak, hogy lássák, hogy ott hogy dolgoznak, mitől annyira sikeresek. „Persze, itt is igaz, talán még hatványozottan is, mint az élet más területén, hogy aki szívvel-lélekkel csinálja, az előbb-utóbb sikeres lesz, aki viszont a fizetésért csinálja, az soha nem fog egyről a kettőre jutni. Most ezt általánosan mondtam, aki olvassa, az érti – mondja, amikor kérdezem, hogy ezzel üzenni szeretne-e, és jellemző-e ez az udvarhelyi edzőkre.

Az ügyvezető azt is elárulja, szó volt az U12-es csapatokról, hogy nekik szervezzék a tornát, hisz ebben korosztályban az udvarhelyi fiúk és lányok is országos döntőt játszottak, de végül szándékosan döntöttek egy ilyen erős korosztály mellett, hogy tudják felmérni, hová kell fejlődni. Így került tehát Székelyudvarhelyre a Ferencváros ifi hármas csapata, amely a fiúk között nem mellékesen magyar országos bajnok, az adai fiúk országos ezüstérmesek, az adai lánycsapat országos negyedik, és „Tatabányán is tudjuk, hogy az ifivonalon milyen kemény milyen régóta” – zárja a beszélgetésünket.