Összekaptunk a városháza új munkatársával

Elküldtük melegebb éghajlatra, de őt ez sem zökkentette ki. Íme, Alfréd, az új hivatalnok.
Fotó: GÁL ELŐD

Még a decemberi tanácsülésen ismertük meg Alfrédet, a városháza új, virtuális munkatársát, „édesapja”, Kakassy Norbert és Jakab Attila városmenedzser mutatták be nekünk. Alfrédet azért „alkalmazta” a városháza, hogy tartsa a kapcsolatot a városlakókkal, könnyítse meg azok ügyintézését.

A tanácsülésen megtudtuk, ha kérdésünk van egy intézendő üggyel kapcsolatban, nincs más dolgunk, mint Facebookon rákeresni Alfrédra, rákattintani az üzenet küldése lehetőségre, és az indítás gombot megnyomva automatikus üzenetet kapunk. Ez Alfréddal való gyönyörű barátságunk kezdete, ettől kezdve bombázhatjuk őt kérdésekkel. Persze, a tanácsülésen kapott infók kevesek voltak nekünk, ezért meg is kerestük az „édesapát”.

Kakassy Norberttel beszélgettünk

Az udvarhelyi fiatal referensként dolgozik a városháza helyi adókkal és illetékekkel foglalkozó osztályán. Jelen pillanatban két egyetemet is végez levelező tagozaton, a MÜTF-ön idén államvizsgázni készül kereskedelemből és marketingből, emellett a Lucian Blaga Egyetemen közigazgatási jogot hallgat.

„Én amióta a hivatalnál vagyok, azt látom, hogy rengetegen jönnek be csak azért, hogy megkérdezzék, mi a teendő, ha egy bizonyos ügyet szeretnének intézni, milyen papírok kellenek. Sőt a hivatalban dolgozókat, vagy a saját ismerőseiket is elég sokan keresik, akik hasonló ügyet intéztek a közelmúltban. Ha valaki vett egy autót, akkor hívja a komát a hivatalból, vagy a másikat, amelyik most íratott be egy autót, hogy hogyan kell eljárnia. Egyszerűen el vagyunk veszve a bürokráciában, és az alapkérdésekre nem tudjuk a válaszokat” – magyarázza Norbi a chatrobot készítésének motivációját.

Éppen ez a rendeltetése: anélkül megkapni ezeket a válaszokat, hogy elkezdenél a cimboráknak telefonálgatni, vagy járkálni a városháza különböző osztályain. Ha Alfrédet megkérded, ő rögtön a megfelelő helyre irányít, és azt is elmondja, milyen papírokkal kell odamenned, így kiugorható az érdeklődős rész, „jó arra, hogy az ember ne zsebre dugott kézzel jöjjön oda, és ne kelljen annyit járatni” – mondja az ötletgazda.

Alfréd tehát nagyon megkönnyíti például azon emberek dolgát, akik soha nem írattak át egy autót, soha nem kellett kérniük urbanisztikai bizonylatot, vagy éppen egy lakcímigazolást. Nem árt jóban lenni vele, ezzel nagyon sok felesleges járkálást, telefonálgatást megspórolhatunk.

Hogy miért éppen Facebook-os chatrobot,

azt azzal magyarázza a városháza munkatársa, hogy ez az elsődleges platform, amit kapcsolattartásra használnak az emberek. Alfréd bemutatásakor, a tanácsülésen meg is kérdezte az önkormányzati képviselőket, hogy ki használ Facebook-ot és szinte mindenki felnyújtotta a kezét, ez jól illusztrálta, hogy miért megfelelő ez a platform.

 

Mivel Norbi az adóosztályon dolgozik, elsőként az osztály információival készítette el a chatrobotot, bár már ekkor is megfordult a fejében, hogy ezt az egész hivatal szintjére ki lehetne bővíteni. Az osztály vezetője, Czika Edith és Szilágyi István gazdasági igazgató, amint megismerték Alfrédet, rögtön biztosították Norbit a támogatásukról, és közbenjártak, hogy minden osztály ossza meg információit, így tudott kiteljesedni a chatrobot. A városházán hamar közkedvelt lett Alfréd. Ha valami változás van valamelyik osztályon, Norbi számíthat rá, hogy rögtön szólnak, így folyton naprakész infókkal tud szolgálni a virtuális hivatalnok.

Persze, nagyon sokat fog fejlődni még a közeljövőben. „Nap mint nap csiszolok rajta, hogy jobb legyen, és minél többen használják, annál egyszerűbb az egész” – mondja Norbi és azt is megosztja, hogy nagyon sokan kívántak boldog újévet a virtuális hivatalnoknak, erre nem számított, de most már viszont kívánja a sikerekben gazdag újesztendőt.

Nagyon sok kérdéssel is fordulnak hozzá, amire nem tudja a választ, de amint tud, utánajár és közli a kérdezővel. Sokan kérdeztek rá a korcsolyapálya nyitvatartására, ezért az ezzel kapcsolatos információkkal is hamar gatyába rázták Alfrédet. Hogy milyen infókra van szüksége az embereknek, Norbi éppen a feltett kérdésekből tudja, ezért arra biztatja az embereket, hogy írjanak neki, érdeklődjenek nála.

Norbi mindent lát, amit Alfrédnak írnak, hiszen Alfréd egy Facebook-oldal, amit Norbi kezel. A virtuális hivatalnoknak az előre meghatározott kérdéslehetőségek közül tehetünk fel, de ha a kérdező olyasmire kíváncsi, amire egyelőre nincsen előre meghatározott kérdés, bepötyögi és az Alfréd-Norbi páros minél hamarabb megpróbál neki választ adni.

Legtöbben a büntetések kifizetéséről, a jegypénztár nyitvatartásáról érdeklődnek, igazolást, engedélyt szeretnének kiváltani, és azt kérdezik meg Alfrédtől, milyen papírokra van ehhez szükségük. Sokan afelől érdeklődnek, hogy egy bizonyos iroda hol van, „nagy a hivatal, ez egy valós probléma” – mondja Alfréd „édesapja”.

Alfrédnek 500 követője és 200 állandó felhasználója van, írtam is neki, hogy „Gratulálok az 500 Like-hoz, Alfréd”, és erre egy örömhírt közölt velem. Hogy mit, azt nem árulom el, próbáljátok csak ki.

Készítője elárulta, Alfréd szolgál még meglepetésekkel, úgynevezett Easter Egg (rejtett vicc, poén) van benne elrejtve, de hogy mit kell írnod neki, hogy ezt megtaláld, nem árulta el.

Alfréd akkor is higgadt marad, ha melegebb éghajlatra küldjük, elmondja, megérti, ha dühösek vagyunk, de beszéljük meg a problémát.

Miért pont Alfréd?

„Két magyarázatom is van. Olyan nevet szerettem volna, ami nem hétköznapi, de könnyen megjegyezhető. És olyan segítős is az Alfréd” – magyarázza Norbi, és amikor mondom, hogy valóban elég segítős, hiszen Batman segítőjének is Alfréd volt a neve, a városháza munkatársa rögtön hozzáteszi, hogy na, igen, ez lett volna a második magyarázat. Alfréd magyar, de a közeljövőben egy román virtuális hivatalnokot is szeretnének „alkalmazni”.

Norbinak arra kellett koncentrálnia, hogy az ügyfél fejével tudjon gondolkodni: hogy ő mire lehet kíváncsi. „Az íróasztal másik oldaláról ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni” – vallott őszintén Norbi. Norbinak vannak még újító ötletei, de előbb tökéletesítené szeretné Alfrédet és csak akkor fogni valami újba.