Növekvő adók, tömbházfelújítások, visszavont határozatok

Mutatjuk a november végi tanácsülés napirendjét. Nem fogunk unatkozni csütörtökön délelőtt.
archív fotó © Gál Előd, uh.ro

A szerdán kihirdetett napirenden is látszik, hogy új jegyzője van a városnak Venczel Attila személyében, aki korábban Szentegyházán szolgált ugyanebben a beosztásban. A szokásos, egyszerű listázáson kívül fejlécet, preambulumot, szövegszerkesztést és aláírásokat is kapott a csatolmány.

Újdonságnak számít az is, hogy szerepel a kezdeményező neve a tanácshatározatok mellett, és talán az sem véletlen, hogy éppen az új jegyző érkezésével vonnak vissza korábban elfogadott határozatokat, feltehetőleg jogi akadályok miatt. Ilyen például a babakelengye ügye, amelyet szeptemberi elfogadása után megtámadott a prefektus.

Meg se száradt még a tinta a napirenden, az RMDSZ-frakció máris közleményben ellenzi

a helyi adók és illetékek emelését.

A frakcióvezető Derzsi László elmondta: egyszerűen nem látszanak azok a fejlesztési tervek és ötletek, amelyek indokolttá tennék a 2019-es adóemeléseket Székelyudvarhelyen. A helyi RMDSZ az emelések helyett a jogi személyek gazdasági épületeire kirótt ingatlanadó csökkentését kéri, a jelenlegi 1,1 %-ról 0,9%-ra.

Ezen kívül változhatnak a város tulajdonába tartozó ingatlanok 2019-es érvényes bérleti díjai és a városi személyszállításra vonatkozó díjak és kedvezmények szabályzata is.

A huszonötpontos napirend többnyire a közvagyonnal kapcsolatos határozattervezeteket tartalmaz. Közterületté akarnak nyilvánítani a cekendi Lázon egy 220 ezer négyzetméternyi felületet, illetve egy 684 négyzetméteres földet, amelyet útnak és járdának szánnak a Lejtő és a Farcádi utca környékén.

Beruházások tekintetében

előrelépés várható a Mihai Eminescu utca 2A és 2B szám, az Építők utca 1. és 3. szám, a Függetlenség utca 10. szám alatti tömbházak hőszigetelésével kapcsolatban. Továbbá az Iskola utcában található hídnál és a DC27-es közúton található két híd felújítása, valamint a közintézmények energiahatékony távfűtési rendszerekhez történő csatlakoztatása került fel a novemberi napirendre.

Lakásügyekből sem lesz hiány

csütörtökön, ugyanis változhat az ifjúsági és a szociális lakások elosztásának módja, kezdve a Csereháton, folytatva  az Urbana Rt.-től 2018 áprilisában átvett, illetve a Tábor utca 3A és 3B szám alatti ingatlanokban. A Tábor utca 3A-ban található 4-es és 5-ös lakrészt három évre ingyenesen átengednék a Bányai János Szakközépiskolának, a Csereháton pedig a megüresedett lakások kiosztása és egy lakáscsere jóváhagyása is várható.

Futottak még kategóriában jóváhagynák 2018 harmadik negyedévi költségvetésének zárszámadását és a december 1–31. időszakban szervezendő programokat, az RDE Harghitával kötött szemétszállítási szerződés tisztázásához volna szükség jogi tanácsadásra és képviseletre, illetve alkalmaznák a helyi tanácshoz Veimberger-Pálfi Noémit pályakezdő szakellenőr beosztásba.