Napirenden az Urbana távhő kérdése

Te is érezted, hogy valami hiányzik, de nem tudtál rájönni, hogy mi? Ott a nyelved hegyén, de nem akar kijönni? Segítek: a tanácsülések hiányoztak. De ne aggódj, a  márciusi rendes havi tanácsülés napirendi pontjai között vannak izgalmasnak ígérkező témák, például az Urbana Rt. távhőszolgáltatásának ügye. 

Hogy milyen ügy?

Azok a városlakók, akik az Urbana távhőszolgáltatása által fűtötték otthonaikat, eddig fűtésszámláiknak csupán egy kisebb részét, körülbelül a 30 százalékát fizették havonta, a fennmaradó részt az önkormányzat adta a vállalatnak szubvenció formájában egy helyi tanácshatározat alapján. Azonban hatályba lépett egy jogszabály, mely alapján az önkormányzat többé nem adhat támogatást az Urbanának, ez pedig azt jelenti, hogy a lakók hóvégi számlája két-háromszorosára is megnőhet a korábbi hónapokhoz képest. 

Már ha a csütörtöki, március 28-ai tanácsülésen sikerül módosítani azt a helyi tanácshatározatot, ami megszabja a lakossági árat. Az RMDSZ frakció leszögezte, hogy nem fogja támogatni az áremelést, mert azzal az emberek járnának rosszul. Hogy mi lesz ha nem fogadják el a tanácshatározatot? A szubvenciót továbbra is kell adni, hiába ütközik törvénybe, azonban bőven benne van a pakliban, hogy ezt a támogatást az Urbanának vissza kell majd adnia a városnak, ami a vállalatnak okozhat anyagi nehézségeket. Tudom, kicsit bonyolult, itt bővebben beszámolunk a kialakult helyzetről. 

Pattogtass hát popcornt, és tedd meg a téted, mert ez érdekesnek ígérkezik. 

Az Urbana-ügy viszont csak a tizedik napirendi pont a huszonháromból.

Egészséges, ha a pénz jön, és nem megy

Jóváhagyásra vár néhány jegyzőkönyv, amelyek a korábbi tanácsüléseken készültek. A 2024-es költségvetésben eszközölnének néhány kiigazítást – ha minden igaz, a Nemzeti  Egészséges Étkezési Programból (Programul Național Masă Sănătoasă) jött pénz a városnak, 1 millió 666 ezer lej, illetve az országos helyreállítási tervből (PNRR) is 264 ezer lej a kórház számára orvosi eszközök beszerzésére, illetve 512 ezer lej egy új beruházásra a Szarkakőalján és a Bükktetőn. 

A helyi adókat és illetékeket megállapító tanácshatározatot is módosítani akarják, de még mielőtt megijednél, elárulom, nem a te pénztárcádból akarnak többet kikotorni. 

Jóváhagyásra vár egy ingatlan- és területadó alól való mentesítés, amiben a vakok és gyengénlátók egyesületének Hargita és Kovászna megyei kirendeltsége érintett, illetve meghatározzák a kulturális tevékenységeket folytató nonprofit szervezetek projektjeit elbíráló bizottság összetételét is.

Meghatározásra vár a tagsági díj a Hargita Business Center Fejlesztési Társulásnál, a Romániai Municípiumok Egyesületénél és a Romániai Energia Városok Egyesületénél. 

A köztisztasági közszolgáltatás megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó rendelkezések elfogadása is napirenden van, mondanom sem kell, az RDE lesz a felelős mindezért. 

Ezen a ponton következik majd az Urbana-ügy. 

Utána az egyháznak adjuk a pénzt

a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, a Kadicsfalvi Római Katolikus Plébánia és az Erdélyi Református Egyházmegye tulajdonát képező, tanügyi intézményeként működő épületek és a hozzájuk tartozó területek használatáért fizetendő bérleti díjakat kellene megállapítani. 

A Bethlen Gábor utca 10. szám alatti (a tervezet szerint ez a Napsugár Napközi) ingatlan megosztásáról szóló kataszteri dokumentáció elsajátítása és jóváhagyása is napirenden van, ahogyan a Park utca 14. szám alatti terület ügykezelésbe adása is a VSK-nak. 

Módosítanák a határozatot, ami szerint egy, a város köztulajdonában álló ingatlan helyiségeit ingyen használatba adják a a Hargita Megyei Sérültek Egyesületének. A Bányai János Műszaki Szakközépiskola és a Marin Preda Líceum bérbe adná néhány termét. 

Csövek, kábelek és közvécé

A város tulajdonában álló területek használati jogát és szolgalmát adnák oda

a DEER-nek az Eötvös József és a Templom utcában elektromos hálózatra való csatlakoztatás érdekében, a Harvíznek a Csalóka utca zónájában közérdekű víz – és szennyvízvezetékek bővítésére és a Delgaznak a Csereháton gázvezeték bővítésre. 

Majdnem elfelejtettem van egy ilyen napirendi pont is a legvégén: a nyilvános WC felújítását érintő beruházás gazdasági és technikai mutatóinak, valamint a beavatkozási munkálatok dokumentációjának jóváhagyása. A tervezet szerint mintegy 1 millió 149 ezer lejes beruházás lenne ez, amire 12 hónap van adva kivitelezésre. 

Hogy eddig volt-e szó erről? Nem. És hogy miből lesz ez megvalósítva? Nem tudjuk. De csütörtökön talán ez is kiderül.