Nagyon sokan vágynak arra, ami Kovacsicséknak megadatott

Gál Előd

Fotó: SZABÓ APOR

Mindenki vele fotózkodik, nehezen kapom el, aztán az interjú végén persze, én is kérek egy közös fényképet a magyar női kézilabda válogatott csapatkapitányától, Kovacsics Anikótól, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Misikétől.   

– Édesanyukám lánykori vezetékneve Miháldinecz, és volt ugyanaz az edzőnk, ugyanott, Csurgón. Őt Misinek szólították, én lettem kis Misi, a csapattársaim és akik ellen játszottam, így ismertek meg, és Győrben ez végleg rám ragadt – kezdünk bele a beszélgetésbe, majd rögtön a válláról kérdezem. A Ferencváros irányítójának vállában a porc és a szalag is megsérült március 31-én a Fehérvár elleni bajnokin, és több hónapos kihagyás várt rá.

Elek Gábor szövetségi kapitány bizalma azonban rendületlen volt, és a csapatkapitány ugyan nem edzhetett, már áprilisban ott lehetett az olimpiai résztvevő magyar női kézilabda-válogatott keretében a világbajnoki selejtezők előtti edzőtáborban. „Számára és számunkra sem kérdés, hogy mellettünk a helye” – nyilatkozta akkor a szövetségi kapitány, a Fehérvár elleni győztes meccset is keserédesnek nevezve. Már azelőtt is töretlen volt a bizalom, a 2009 óta válogatott Kovacsics több mint száz mérkőzésen és 200 gólon van túl a nemzeti csapatban.

„Jól van a vállam, napról napra jobban, ezt a lövéseknél és a játékoknál is érzem. Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt két hónapban. Még rehabilitáltam, amikor elkezdtük az edzést a csapattal, de mindent csináltam velük az elejétől fogva” – vall színt.

Misi szépen begyűjtött

már relikviákból. 2012-ben ott volt Szerbiában az Európa-bajnoki bronzérmet szerző magyar csapattal, a Győri ETO-val 2013-ban és 2014-ben Bajnokok Ligáját nyert, és kilenc magyar bajnoki címe van: ebből nyolc a Győrrel, és a legfrissebb, az idei a Ferencvárossal.

Beszélgetésünkkor elsősorban a Bajnokok Ligája győzelmeket emeli ki, nagyon nagy dolognak tartja, főleg, hogy úgy érzi, hogy részese lehetett mindkettőnek, eleget tett hozzá. Noha benne volt az EB-bronzérmes csapatban, és az az érem is sokat jelent, ott még nem sok szerepet kapott. Ezért is szeretne még valami különlegeset a válogatottal, és tudja, Tokió egy jó esély lehet erre.

„A BL-győzelem nagyon különleges helyet foglal el, de minden bajnoki cím is. Nyilván a legfrissebb is, a Fradival, ami azért is nagy dolog, mert a Győrt tudtuk legyőzni, amely Európa egyik legjobb csapata. Igaz, hogy az utolsó két hónapban nem tudtam a csapattal lenni, de azért addig elég sokat dolgoztam érte” – mondja.  

A bajnoki címnek egyáltalán nem volt visszhangja az öltözőben, szerintük nincs ennek ott helye. „A közönségtalálkozón megkérdezték Zizit  (Szucsánszki Zita – szerk. megj.) meg Grétit a Fradiról (Márton Gréta – szerk. megj.) , és később, hogy ugye nem baj, hogy nem kérdeztek a Győrről. A szurkolók között vannak ellentétek esetleg a két csapat miatt, de a játékosoknál ez soha nem volt így, és most sincs. Meccsek előtt és után beszélünk, barátságok vannak a két csapat játékosai között, itt pedig egy csapat vagyunk. Nyilván megbeszéljük, ha valami történik egy adott meccsen, de heccelődés nincs” – mesél.

A kapitányi szerep 

amikor szóba jön, Misi elmondja, hogy nagy dolognak, és megtisztelőnek tartja, de nem egyedül látja el az ezzel járó teendőket: Tomori Zsuzsival és Szucsánszki Zitával, a tapasztaltabb játékosokkal „nagyon jó csapatot” alkotnak együtt, Zsuzsi segítségét külön is kiemeli. És tudja, ő maga is rutinos már, ezzel érdemelte ki a szerepet.  

„Jó közösség van, és sokat tudunk egymásnak segíteni. Örülök, hogy meg is hallgatják, el is fogadják a segítséget, sőt van, amikor kérik. Nekem is megvannak a csapatban azok az emberek, akiktől kaphatok segítséget, ha úgy érzem. Nagyon jól kiegészítjük egymást” – vélekedik.

Egy sportpszichológusokból álló coaching csapat is dolgozik velük, ami különösen fontos lehet, hiszen egy nagyon fiatal keretről van szó. Meg is kérdezem, hogy milyen hatással van rájuk mentálisan egy olyan Európa-bajnoki szereplés, mint a 2020-as, amikor a fiatalok nagyja már a csapat tagja volt, és amelyiken a tizedik helyen végeztek.

„Sokat beszélgettünk. Nagyon jó hatással volt a csapatra, hogy átbeszéltük például azt, hogy el kell hinnünk, hogy nálunk mind a 14-16, csapatot alkotó ember fontos. Aki kevesebbet játszik ugyanannyira, mint aki hatvan perces játékos. Nem egy-egy ember fogja megnyerni a mérkőzést. Mindenki fel kell vállalja a felelősséget, hogy eredményt érjünk el. Most, az olimpiai selejtezőben elindult valami. Hatalmas dolog volt a pályán lenni ebben a csapatban. Remélem, hogy ezt fogjuk tudni vinni tovább, és ez el fog ragadni minket az olimpián is” – válaszolja.

Látszik rajta, hogy örül, hogy ezt válaszolhatja. Bizakodó – jelenti is ki rögtön hozzátéve, hogy rég játszott meccset. Úgy látja, ha sikerül továbbvinni a selejtezőben mutatott formát, és lendületet, akkor tisztességgel, szégyenkezés nélkül tudnak lejönni minden meccsről.

„Tényleg azt mondom, hogy ami munka ebben benne van, annak eredményesnek kell lennie. Én azt várom a csapattól, hogy ezt éljük meg lehetőségként és használjuk ki minden pillanatát annak, hogy ott lehetünk. Ki tudja, megadatik-e még. Nagyon kevés ember van, aki ezt átélheti és nagyon sok, aki szeretné. Mi meg azok között vagyunk, akik átélhetik. Minden pillanatot szeretnék megélni, és remélem, hogy a csapat is így lesz ezzel” – fogalmaz Misi, akinek

nem ez az első útja Erdélyben.

Többször járt itt, volt szerencséje megismerni helyieket, és tartja is velük a kapcsolatot. Mindig nagyon szívesen jön vissza, mert feltöltődik és jó érzéssel tölti el.

„Most a munka mellett ki is tudtunk kapcsolódni és kirándulni is. Nekem ez a tegnapi koncert a gyerekekkel, a kórussal egy hatalmas élmény volt” – utal vissza az egyik programjukra, amikor Szentegyházi Gyermekfilharmóniát hallgathatták meg, majd folytatja:

“A zene alapból közel áll hozzám. Én klarinétoztam, és énekkaros voltam, de a kézilabda mellett ritkán adatik meg, hogy ilyent átéljek. Hidegrázós. Nem is vártam a meséléssel addig, amíg hazaérek, a szüleimnek, a testvéremnek küldtem már egyből a videót, amit készítettem róla. Ez nekem nagyon sokat adott. 

Az is, hogy idevezető úton megálltunk Farkaslakán, Tamási Áron sírja mellett. Jó ilyenkor belegondolni, hogy mennyi ember, és jótett kötődik Erdélyhez, Magyarországhoz, ami nekünk nagyon sokat jelent. Az ittlétünk alatt, ha kimozdultunk, mindenkinek a szeretete jött vissza hozzánk. Ez nekem nagyon sokat jelent, és remélem, hogy a csapat is átvett ebből valamit”. 

A magyar kézilabda válogatott udvarhelyi edzőtáboráról készült anyagaink: