Két hete történt, hogy az asszony megcsúszott a lépcsőn, és háttal ráesett a lépcsőfokokra. Hallottuk a fájdalmas sikolyát, azonnal kiszaladtunk. Próbáltuk felemelni a földről, de még jobban visított, mikor megpróbáltuk megmozdítani, ezért gyorsan konzultáltam egy szakmabeli ismerősömmel, és úgy döntöttünk, hogy a gerincsérülés gyanúja miatt nem mozgatjuk, hanem mentőt hívunk. A gyerekek szaladtak pokrócért és ernyőért (esett az eső), én hívtam a mentőt.
Felhívom az 112-t. Románul szól bele a hölgy, s érzem is a hangsúlyán, hogy román anyanyelvű. Mondom neki gyorsan a nevemet, a települést, ahonnan hívom, hogy az asszony a lépcsőn megcsúszott és a hátára esett, nem tudjuk mozdítani, kérem, kapcsolja a mentőket. Mindezt románul, persze.
És ekkor ahelyett, hogy kapcsolná a mentőket, elkezd érdeklődni, ráérősen. Milyen megyéből vagyunk, kérdi. Mondom, hogy Hargita megyéből. Érzem a hangjából, hogy fingja nincs, hol van Küküllőkeményfalva, ezért mondom neki, hogy Udvarhelyhez tartozunk. És még akkor sem kapcsolja az udvarhelyi mentősöket, hanem tovább érdeklődik: az utcán esett el az asszony? Nem, a ház előtti lépcsőn, mondom. A házban? – kérdi. Nem, a lépcsőn, ami a házból kivezet. Akkor az udvaron?
Közben az asszony fekszik a ház előtti járda kövein az esőben, és üvölt fájdalmában. Mi meg arról csevegünk, hogy az utcán vagy a házban vagy az udvaron. Biztos, hogy nagyon fontos nekik a statisztikába ez az adat, de nekem most a mentő a fontos. Ráhagyom, hogy az udvaron, csak haladjunk.
A beszélgetés többi részletére már nem emlékszem pontosan. Arra sem emlékszem tisztán, hogy az áldozat korát ő kérdezte-e meg, vagy a mentő személyzete. Csak arra a diadalmas pillanatra emlékszem, mikor a hölgy belefáradt a kérdésekbe, és azt mondta, kapcsolja az udvarhelyi SMURD-ot. Onnan már gördülékenyebben ment a dolog, a helyi diszpécser egyből értette a falu nevét, és tudta is, hol van, indította is az autót, majd a személyzet az útról felhívott a részletek felől érdeklődni. Aránylag gyorsan ide is értek, és, amennyire én értek hozzá, profin kezelték a helyzetet.
Panaszom csak kettő van, és mindkettő a megyei diszpécser szakmai viselkedésével kapcsolatos.
1. Románul beszél, és nincs helyismerete
Én szeretem a románokat. Még azt hozzáállásukat is le tudom nyelni időnként, hogy „Romániában élsz, tanulj meg románul!” Persze, dühít a dolog, de értem, hogy az elnyomó szemszögéből nézve mindig más az igazság, mint ahogy azt az elnyomott látja. Ám bármennyire is megértő vagyok ebben a kérdésben, határozottan úgy érzem, ennek a mentalitásnak nincs helye az 112-nél. Oda az ember azért telefonál be, mert baj van, és a bajt gyorsan meg kell oldani. Nem azért, hogy leckét kapjon arról, hogy Romániában él. Itt emberélet múlhat azon, hogy a betelefonáló és a diszpécser azonnal megértik-e egymást.
Hargita megyében, ahol 80 százalék fölött van a magyarok aránya, úgy érzem, kötelező minimum az, hogy egy olyan ember válaszoljon a segélyhívószámon, aki mindkét nyelvet tökéletesen beszéli, és ha nem is köszön be magyarul, de átvált, mikor hallja, hogy a hívó fél magyar.
Felmerül bennem a kérdés így választási év közepén: a sok blődség és politikai mocsok mellett nem tűzhetnék zászlajukra azt, hogy elintézik a segélyhívószám kétnyelvűségét? Ahelyett, hogy a rádiós reklámjaikban Brüsszelt szidnák és az uniót, sokkal szívesebben hallanám, hogy a kétnyelvűségnek ezt a minimális szintjét megpróbálják nekünk kiharcolni. Pozitívabb üzenet lenne, és hasznosabb is. Harmincvalahány év bukaresti érdekképviselet és sok-sok év kormányzás után nem kérek sokat ezzel, úgy érzem.
A nyelvismeret mellett fontosnak érzem a helyismeretet is. Nem olyan nagy kunszt megtanulni a megye összes települését. Nem nehezebb, mint például egy taxisofőrnek megtanulni a város összes utcáját. Elfogadhatatlannak tartom, hogy elmondom a településem hivatalos nevét románul, és a diszpécser megkérdezi, hogy melyik megyében vagyok. És én kell megmondjam neki, hogy melyik mentőkörzethez tartozunk. Basszus, ha nem ismeri a településeket, rakjon maga elé egy listát velük.
2. Húzza az időt
Roppantul kellemetlen, mikor a kedvesed fekszik a kövön az esőben, te nem tudod, hogy el van-e törve a gerince vagy sem, mert a mentőt hívod elsőre, és telnek a percek, mert a diszpécser aziránt érdeklődik, hogy az utcán vagy a házban vagy az udvaron esett el, és ez neki a legfontosabb.
Ez valószínűleg nem az ő személyes kíváncsisága, hanem protokollja van, hogy miket kell megkérdeznie. Hogy a helyszín pontos telekkönyvi inkadrálása vagy az áldozat kora azért fontos-e nekik, hogy statisztikákat csináljanak, vagy azért, hogy eldöntsék, kihez irányítsanak, nem tudom, de mindenképp gáz, hogy akkor töltik ezzel az időt, mikor a legsürgősebb lenne az embernek, hogy már kapcsoljanak.
Ráadásul ez egy felesleges időrablás, mert amikor kapcsol a mentőkhöz, vagy a rendőrségre, vagy ahova kell, ott az ember ismét el kell, hogy mondja elölről a teljes történetet. Mert nem az van, hogy a diszpécser beírja gyorsan az infókat, és mikor a SMURD-hoz kapcsol, akkor azok már látják, hogy ki vagyok, és honnan telefonálok, és mi a baj. Nem, ez nem működik, kezdhetem ismét mesélni, hogy mi a nevem, honnan telefonálok, mi a panasz. És ha véletlenül a SMURD-nál úgy döntenek, hogy nem az ő kompetenciájuk, hanem a kórházi mentőszolgálat kellene kijöjjön, mert ilyen is van, akkor ők ismét átkapcsolnak, s a mentősöknek ismét el kell mondanom teljesen elölről az egészet.
Egy, a rendszerben dolgozó ismerősöm szerint gyakran megesik, hogy 5 perc telik el a hívás elejétől addig, míg a hívó elér ahhoz a szervhez, aki végül kezelni fogja az esetet, és ez az 5 perc az pont annyi, amennyivel hamarabb közbelépve meg lehetne menteni egy-egy életet. Ismerősöm szerint mindenki tudja a rendszerben, hogy ez így gáz, de nem sokan mernek panaszkodni, mert ezt a rendszert Arafat dolgozta ki, és emiatt nem lehet kritizálni.
Én most kimondom: bármennyire nagy hős Arafat, ez a rendszer így rossz, és lassú. Amatőr felhasználó szemmel nézve. Ideje új protokollt kidolgozni, vagy ezt leegyszerűsíteni. Nem lehet, hogy előbb kapcsolnak, ahova kell, elindítják a mentőautót, s aztán utána kezdenek el a kevésbé fontos részletekről érdeklődni?
Bónusz tipp:
ismerősöm szerint úgy kell felhívni az 112-t, ha sürgős orvosi ellátásra van szükség, hogy azt mondod a diszpécsernek, kapcsolja azonnal a mentőt, ne kérdezősködjön.
A cikk megjelenését a Journalismfund Europe támogatta: