Mivel tartoznak a lemondott tanácsosok Udvarhelynek?

Limonádét ígértek, citromot kaptunk.
fotó: GÁL Előd | archív

Amikor 2020. szeptember 27-én a Szabad Emberek Pártja élén Gálfi Árpáddal megnyerte a helyhatósági választásokat, volt, aki lelkesen, volt, aki szkeptikusan várta, hogy mi történik a következő négy évben. De biztos, hogy a többség kíváncsi volt és valamelyest bizakodó.

Aki nem az újrázó polgármesterben, az a POL húzóneveiben bízott. Hogy nem lehet olyan rossz, ha azok a vállalkozók fogják vezetni a várost, akik évtizedek óta működtetnek országosan ismert, elismert vállalatokat, mint például a Melinda cégcsoport tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, Pál Dénes és András Lehel, vagy aki nem mondott le, a Color Metal kft. vezetője, Godra Zsolt. Akiknek a cégei átvészelték a gazdasági válságot, folyamatos növekedésben van az üzleti forgalmuk, és a bevételük is csak néhány évben ment mínuszba. Több száz embert foglalkoztatnak, és – talán egy-két egyedi esettől eltekintve – általában véve nem állnak sem rosszul fizető, sem rossz bánásmódot tanúsító munkáltatók hírében. Több tíz éve ugyanazon a területen dolgoznak, ami azt jelentheti, hogy kitartóak és megbízhatóak.

Vagy szintén vállalkozók, és megmártóztak már a közéletben, vagy pedagógusok, pszichológusok, építészek, jószándékú emberek. Egyiküknek a múltja sem sötétlik valami, mindenki által ismert, de soha nyilvánosságra nem került szörnyű titoktól, amiért mutogatni lehetne rá.  Többségében, ha nem is humán-, de értelmiségi, értelmes emberek. Legalábbis nem derült ki eddig ennek az ellenkezője róluk.

Jó eséllyel tudnak valamit az életről, a világról, a vezetésről, amit egy átlag udvarhelyi nem tud. Tudják, hogy a vezetés csapatmunka, ami a meggyőzésről és nem a legyőzésről, az együttműködésről és nem csak a működésről, a koordinálásról és nem a dirigálásról szól. És, ha Gálfinak sikerült meggyőznie, maga mellé állítania őket, akkor ő maga is megérdemelhet még egy esélyt.

Minap egy kommentelő a Facebook-oldalunkon megjegyezte, hogy

az udvarhelyi média túl kesztyűs kézzel bánt

ezekkel az emberekkel az utóbbi évben. Bár közismerten egy másik, ellenzéki párt tagja vagy követő-rajongója az illető, a magunk részéről igazat kell adnom neki.

Az uh.ro és az ellenzék is – a sajtó, ha nem propaganda, mindig ellenzéki –, valóban kesztyűs kézzel bánt az új városvezetéssel. Bár árgus szemmel figyeltünk, nem szaladtunk megírni minden tévedést és bakit. Akkor sem kiabáltunk, amikor kínkeservesen ejtőernyőt raktak a polgármester alá annak egy, a tudtuk nélkül indult kamikaze akciója végén. Sem akkor, amikor adót emeltek.

Mert láttuk a racionalitását, és sejtettük, hogy miből indul ki a javaslat – András Lehel és más városvezetők is részt vettek azon a beszélgetésen, ahol az is elhangzott, hogy a szentgyörgyi városvezetés úgy érte el, hogy a multinacionális vállalatok nagyobb arányban vegyenek részt a helyi közteherviselésből, hogy megemelte az adókat. Antal Árpád szerint egyik multi sem hagyta el emiatt a várost, a bevétel megnőtt, a helyi vállalkozások erőfeszítését viszont a városi de minimis támogatásokkal kiegyenlítette az önkormányzat.

Volt néhány, az RMKT és vezetője, Geréb László által kezdeményezett beszélgetés, ahol a székelyföldi és más erdélyi mintákat bemutatták egy-egy probléma kezelésére, olyan volt, mint egy városvezetési gyorstalpaló. Ezeken részt vettek többnyire a POL vezetői (András Lehel, Pálfi Kinga, Albert Sándor, Péter Balázs stb.), néhány RMDSZ-es jelenlegi és volt önkormányzati képviselő is megjelent. A polgármester nem mindig. Mi is ott voltunk.

Volt, amelyik rendezvényről írtunk, és volt, amelyikről nem sikerült. De igyekeztünk ott lenni, hogy ha nem is mindig tudunk tudósítani róla, legalább mi értsük, amennyire lehet, hogy milyen hatások mentén rendeződnek Székelyudvarhelyen az ügyek. Úgy tűnt, valóban érdekli őket a város vezetés, a közélet. Meg akarják tanulni. Jól akarják csinálni. Kezdők a közéletben, akik nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy minden vélt és valós hibáért pellengérre kerüljenek. Ezért nem kötöttünk bele mindenbe, pedig volt, hogy nagyon adta magát egy-egy szituáció.

Eleve gyanús volt néhány kampányszlogen,

amiből kiindultak: visszaadni a közért való munkának a becsületét, a tisztességét, a negyvenezres lakosságszám, amelyre építették a programot, az esélyt megkapták.

Miért volt gyanús? Mert sem a becsület, sem a tisztesség nem mérhető dolgok. „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” (József Attila: Két hexameter). Akinek az a fő célja, hogy tisztességesnek látsszék, az nem tud csinálni semmit, mert bárkire bármiért rá lehet mondani, aki valamit csinál, hogy tisztességtelen. A jól leplezett semmittevés és mások kritizálása az, amit a legkönnyebben el lehet adni becsületességként. Akinek a célja a tisztességesség megőrzése, az úriember imidzs, akinek sohasem lehet koszos, soha nem lóg bele a bilibe a keze, annak fontosabb a látszat, a pozitív megítélése, ennek érdekében a konfliktusok leplezése és eltitkolása, mint a munkája. És elég sok ilyen titkolózást láttunk a városvezetés részéről mostanában. Miközben alig látszik valami eredmény.

A másik szlogen, a negyvenezres lakosságszám mérhető, de kevéssé befolyásolható, és az előnyös volta is bizonytalan. Miért legyünk sokan, ha kevesen is alig férünk a városban? Persze, legyünk erősek. De nem biztos, hogy a lakosság felduzzasztása segít ebben. Lásd Dánia: kicsi, de hm.

Az etnikai arányok megtartásához

honnan szerezzünk magyar migránsokat?

Amikor legutóbb 40 ezres volt a lakosságszám, akkor a falvaink elnéptelenedtek, és nem kívánt gyerekek születtek ennek minden következményével együtt. Az etnikai arányok megtartására vonatkozó passzus egyenesen a rasszizmus és az idegengyűlölet sarkát súrolja, dehát az nálunkfele lassan erénnyé válik.

Noha a választási programok ettől eltekintve hasonlóak voltak, – nagy különbségek egy 30 ezres kisvárosban nem is igen lehetnek –, a választók a Szabad Embereknek, az új arcoknak adtak esélyt és bizalmat. Őket bízták meg azzal, hogy a székelyudvarhelyi közélet ügyes-bajos dolgait elintézzék. A bizalmat és a vele járó felelősséget viszont négy évre kapták. Nem háromnegyed évre, sem egy évre, hanem négyre.

Egy megválasztott tisztségviselő nem ugrálhat fel csak úgy,

hogy meggondoltam, mégsem szeretem, mégis kényelmetlen, mégis a családom, a munkám, a kiskutyám az első, mégsem veszem magamra a város terhét. Harmincnégyezer embernek komoly indokkal lehet csak hátat fordítani.

Van egy elképzelésed, egy hited, egy meggyőződésed, egy terved, ami a közösségről szól, és megbíztak az emberek azzal, hogy rendben van, tetszik a terved nekünk, valósítsd meg? Akkor fogjál neki. Megpróbáltad, és nem sikerült? Próbáld jobban. Gondold át, rendezd át a paradigmát, kérjél telefonos segítséget. Vagy, ha már jobban is megpróbáltad, és úgy sem ment, akkor a legkevesebb az, hogy elmagyarázod, miért nem sikerült eddig, és miért nem hiszed azt, hogy az elkövetkező három évben sikerülni fog.

Mert a szavazat nálad, a székelyudvarhelyiek álla a padlón, a szebb jövőbe vetett bizalmuk pedig valahol a béka feneke alatt van.