Mit lehet tenni a városi dugókkal?

Mi lesz a városunk közlekedésének jövője, milyen lehetőségeink vannak átszervezni azt? – ezen kérdések megválaszolására érkezik az Európai Mobilitási Hét alkalmából Székelyudvarhelyre Vitézy Dávid közgazdász, közlekedési szakértő, korábban közlekedésért felelős államtitkár, aki fontos szerepet játszott a budapesti közlekedés fejlesztésében és szervezésében is.

A polgármesteri hivatal és a HBC által szervezett workshopot követően Vitézy nyilvános előadást tart a témában 18 órától a HBC konferenciatermében szerdán, szeptember 20-án.

Miért tartják fontosnak?

A történelem folyamán sosem volt még olyan intenzív a városiasodás, mint napjainkban. Az ENSZ jelentése szerint a földlakók több, mint fele városokban él. Romániában mintegy 12 millióan laknak városokban, ami az összlakosság 55%-át jelenti. De bőven elmarad ez az észak-amerikai régióhoz képest, ahol ez az arány 82%.

Az IT iparágat is régóta lázban tartja a kihívás, hogy milyen megoldásokkal lehet élhetőbbé tenni a városokat. Nem véletlen, hogy Japántól Hollandián át számos helyen kísérleteznek egyre komolyabban okosváros technológiákkal. Ez viszont nem egy standard folyamat, hiszen minden városnak meg kell birkóznia a maga urbanisztikai és építészeti sajátosságaival.

Az első lépés – és a legnagyobb kihívás is egyben – a forgalom és a közlekedés szabályozása, amely Székelyudvarhely számára is akut probléma – áll az esemény leírásában.

Miért éppen Vitézy?

Négy éven át vezette a 2010 végén alapított integrált közlekedésszervező céget, a Budapesti Közlekedési Központot (BKK). Az intézmény vezérigazgatójaként irányította és felügyelte a budapesti közlekedési rendszer működését és fejlesztését. A leírás szerint az ő vezetésével valósultak meg olyan projektek, amelyek célja a budapesti közlekedés hatékonyságának és minőségének javítása; például a metróvonalak felújítása, új villamosvonalak bevezetése. A végül 2022 novemberében lemondott Vitézyről azonban nem mindenkinek vannak ilyen jó emlékei, a Népszava cikke szerint már 2013-ban le kellett volna mondania megannyi ok miatt.

A jegyedet, amely az előadás meghallgatásának lehetősége mellett tartalmaz egy uzsonnát, kávét, vizet, teát, ide kattintva vásárolhatod meg 25 lejért.

Kiemelt kép: archívum