Mit kerestek a Szabók utcai garzonoknál a maszkosok? (frissítve)

Fotó: Gál Előd

Pénteken, március 12-én reggel arra ébredtek a Szabók utcai garzonoknál, hogy maszkosok lepik el a lépcsőházat, akik drogot keresnek – kaptuk a fülest egyik olvasónktól, amelyet rendőrségi forrásunk is megerősített. Mint kiderült, a Szabók utcai házkutatás egyike volt annak a húsz helyszínnek Hargita megyében, amelyre aznap lecsaptak a rendőrök szervezett bűnözés elleni alakulatai.

A rendőrségi közlemény szerint összesen 16 személyről van szó, 19 és 45 év közöttiek, akik a leleplezett droghálózatot alkotják, a magot négy 34 és 45 év közötti személy jelenti. Őket azzal gyanúsítják, hogy 2020 folyamán különféle kábítószereket birtokoltak, árusítottak és fogyasztottak. A házkutatások során különböző mennyiségű ecstasytablettát, kannabiszt, amfetamint és hasist találtak, illetve két őrlőt és tizenhat mobiltelefont is lefoglaltak a hatóságok.

Fotó: Román Rendőrség

A gyanúsítottak közül egy 31 és két 34 éves férfit aznap őrizetbe vettek, előbbit szombaton harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték, közölték. Az igazságügyi portál szerint egy bizonyos Bán Sándor Zsoltról van szó.

Két nappal korábban

még volt egy razzia, amiről honlapján beszámolt a Hargita megyei rendőrség, de forrásunk szerint nincs összefüggés a két akció között. Miután már egy ideje megfigyeltek öt, 21 és 31 év közötti Hargita megyei és egy 25 éves Kovászna megyei személyt, március 10-én, szerdán hét Hargita megyei és egy Kovászna megyei helyszínen házkutatást tartottak. Ezek nyomán különböző mennyiségű kannabiszt, ecstasytablettákat, 6 mobiltelefont, nyolc őrlőt, egy minimérleget, továbbá 700 lejt foglaltak le, ami az árusításból származhat.

A gyanúsítottak ellen kábítószerbirtoklás, -fogyasztás és -árusítás miatt nyomoznak, közülük még aznap egy 30 és egy 31 éves férfit vettek őrizetbe, előbbit hatvannapos hatósági felügyelet alá, utóbbit harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön, írja a Hargita megyei rendőrség oldalán. Az igazságügyi portál szerint egy bizonyos Kopacz Lóránd a letartóztatott személy.

Frissítés (március 17.)

Mindkét előzetesen letartóztatott személy fellebbezett az intézkedés ellen, Kopacz Lórándét elfogadta a marosvásárhelyi ítélőtábla, így szabadlábon védekezhet, Bán Sándor Zsoltét azonban elutasították, ő fogságban marad. Köszönet az információért annak az olvasónknak, aki jelezte a fejleményt az egyik esetben, mindkettőt leellenőriztük az igazságügyi portálon.