Mini Erdélyhez csatolják Hunyad megyét

Talán egyedül a vajdahunyadi várat nem kell külön bemutatni az udvarhelyieknek.
Fotók: Legendárium (Facebook)

Több makettel bővül a szejkei Mini Erdély park, egy kivétellel mind Hunyad megyeiek az új látványosságok – jelentette be Facebook-oldalán a Legendárium csapata, amely a turistaszezon végére sem áll le a fejlesztésekkel.

„Újabb parklakók várják, hogy a végső helyükre kerüljenek. Ez már Hunyad megye. Egy épület nem Hunyad megyében található. Annyit elárulunk, hogy az UNESCO világörökség része és nem Erdélyben található” – olvasható a bejegyzésben. Mivel a képek alá nem is írták oda, hogy melyik épület micsoda és hol található, a legendáriumos Fazakas Szabolcs segítségét kértük. Arról is kérdeztük, hogy a megnyitó óta milyen újdonságok érkeztek és milyen tervek vannak még.

A héten meglesz a Hunyad megyei rész, amelynek központi eleme a vajdahunyadi vár, mellé kerül a „magos” Déva vára és olyan kevésbé ismert műemléképületek, mint a Bethlen-féle Veres-bástya Marosillyén, az algyógyi körkápolna, a govasdiai olvasztó, ahol az Eiffel-torony szegecsei készültek, a különleges demsusi templom, a kolcvári Kendeffy-vár és a sóborsini kastély, ahol Mihai király a téli ünnepeket töltötte. A világörökség részét képező ortodox Horezu kolostor az, amelyik más (Vâlcea) megyében van.

A park bővítése mellett felújítják a borvízmúzeum felől a hidat, onnan is kinyitják a parkot, hogy bekössék múzeumot, és a látogatóknak se kelljen akkorát kerülniük gyalogosan az ott kialakított parkolóból. Készül egy alagút is a parkon áthaladó minivonatnak, lesz egy kis vízesés az alagút előtt, s amikor a vonat kijön az alagútból, átmenne egy tavacskán, majd a főbejárat fölött, a Monarchia-korabeli vasúti hídon.

A tavacska közepébe kerülne a Vaskapu építésekor elöntött, török lakosságú Ada-Kaleh sziget, a partjára pedig Herkulesfürdő is tervben van, az aradi vár mellé. A vasút nyomvonala ki van ásva, várják a síneket, és akkor jöhet a gőzmozdony, amilyen a pesti vasúttörténeti parkban van. Ezeket a fejlesztéseket mind szeretnék idén befejezni.

A demsusi templom a legrégebbi, ma is használatban lévő ortodox istenháza Romániában.

A 68 kész makettből körülbelül 45 van kiállítva jelenleg. A megnyitó óta megérkezett már a nagykárolyi lovagkastély, Kós Károly Varjúvára, a bonchidai kastély, a gyulafehérvári, a nagyenyedi vár és Kolozsvár makettje is. Következnek a Szeben és Brassó megyei szász erődtemplomok, városmakettek, a nagyváradi vár. A marosszentgyörgyi polgármesteri hivatal ígérte, hogy saját költségükre hoznák a kastélyuk makettjét, a gyergyóditrói templomra is került egy „székely támogató”, de még nincs kifizetve, a gyimesi skanzen pedig tárgyalás alatt.

Van egy olyan elképzelés is, hogy helyi szolgáltatásokra reklámokat helyezzenek el, például minikvadokat vagy miniléggömböt a parkba, interaktív minibobpályát Borszékhez és Gyimeshez. Szabi elképzelése szerint felülsz egy biciklire, azzal felhajtod a minibobot a pálya tetejére, és az onnan legurul. Akár versenyeztetni is lehetne egymással a két pályán a bobokat.

Picit visszaesett a forgalom, mondta, de jönnek még az emberek, az időjárás függvényében október végéig szeretnének nyitva tartani, és egy karácsonyi vásáron is gondolkodnak.