Fotó: GÁL ELŐD

Emlékeztek rá, amikor azt mondtam, hogy ezek a gyerekek egymást ünneplik vagy vigasztalják, mikor mire van szükség? Legalábbis azt állították. Február 10-én, szombaton Bákóban én magam is megtapasztalhatom, amikor Bartus Attila és a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub atlétáival utazok az idei év első fedettpályás versenyére.

Attila pontos ember. Háromnegyed nyolckor a Bethlen-negyedieket felvesszük a MOL-tól, írja meg sms-ben az indulás előtti napon, pénteken. Szombat reggel valóban háromnegyedkor veszi fel a Bethlen-negyedieket, mert én még éppen hogy elcsípem 47-kor a MOL-tól kikanyarodó kisbuszt, miután Attila hívására jobban elkezdem szedni a lábaim. Most mindegy, hogy ki a rangidős, Bartus nem nagyon pátyolgat:

– Mondjátok, mit szoktam mondani!

– Hogy aki nincs ott időben, 

az atlétaként még meg sem született – csendül fel hátulról, a kisbuszból.

Teljesen fair, ismerem be. És még inkább, ahogy telik a hétvége, mert ezek a gyerekek TB mellett következesen tanulnak pontosságot. „Tanárbácsi” – árulja el, amikor megkérdezem, mit jelent a TB. A régiek aggatták rá, és ez annyira jól sikerült, hogy ma a diákok melegítőin is a TB’s Team felirat virít.

Érkezésünk után – amíg a gyerekek lefoglalják a szobákat – Bartus első dolga, hogy összeírja a listákat az elszámoláshoz: névsor a szállásra, az étkezésre. Ezután marad még tíz percünk, hogy pásztázzuk a programot. „Látod, itt a hetes pályán fut majd Ákos, aztán a következő futamban a többiek” – mutat rá az ismerős nevekre a Dorin Melinte Emlékverseny programjában. Eszerint az első versenyszámban több mint húsz induló van, a legjobb nyolc időt futó jut majd be a döntőbe, árulja el az edző. Az első napon a 60 méteres sprint és a 400 méteres síkfutás mellett a váltószámokat rendezik, illetve a hosszútávfutók 1.500-on, a súlylökők és a hármasugrók is szombaton versenyeznek. Utóbbi számokban nincsen, akiért izgulnunk.

Az első versenyszám

előtt már melegítő atlétákkal telik meg a terem, „ő most az egyik legjobb”, mutat rá a bákói Adnana Vrinceanure Bartus, majd elmondja, amiatt, hogy itt, megfelelő körülmények között készülhetnek egész évben, a bákóiaknak van talán a legerősebb csapata a versenyen, amely az ország korosztályos atlétáinak körülbelül a felét vonultatja fel, „a másik fele megy délre, Bukarest fele”.

Szóval a „tanárbácsitól” évek alatt eltanult pontosság külön jól jöhet a századmásodpercek és a milliméterek sportágában. Ma is számít minden század, és minden milliméter, hiszen ez az első lehetőségük az atlétáknak, hogy megszerezzék a márciusban esedékes, 2024-es fedettpályás országos bajnokságra kellő kvótákat, az induláshoz való jogot.

És nyilván, ahogy már korábban többször is hangoztatták, hogy múlják felül saját rekordjaikat, hogy ez valóban mennyire fontos számukra, az csak itt, köztük értem meg, amikor látom az örömöt, a bánatot kiülve az arcukra, hogy a végkimerülésig, az összeesésig hajtják magukat egy-egy futamban. Vagy azt, hogy üvöltenek torkaszakadtukból egy-egy csapattársukért.

Sajnos a 60 méteres sprintben nem sikerült kiszurkolni a döntőt.