Mi lehetnénk az EU legnagyobb gáztermelője?

Partnerünkkel, a Romgazzal együtt elkezdjük az első mélytengeri gázkitermelési projektet Romániában – jelentette be Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója.

Az OMV Petrom és a Romgaz a parttól körülbelük 160 kilométerre, 100-1.000 méteres mélységben, a 7.500 négyzetkilométeren elterülő Neptun Deep gázmezőt fogja kitermelni. Ehhez komoly infrastruktúrát kell kiépíteni – körülbelül 4 milliárd eurós beruházással számolnak –, melynek része lesz tíz gázszonda, három vízalatti kitermelési rendszer, egy nyíltvízi platform, valamint a szükséges vezetékek – írja a Maszol hírportál.

A tervek szerint a lelőhely kiaknázása 2027-ben fog megkezdődni, és szakemberek becslései szerint a Neptun Deepből tíz éven keresztül évi 8 milliárd köbméter földgázt lehet majd felszínre hozni.

„Hogy illusztráljam a projekt méretét: a kitermelt gáz mennyisége megegyezik majd körülbelül 4,3 millió háztartás 30 éves fogyasztásával” – idézi az economedia.ro az OMV Petrom vezérigazgatóját. A becsült évi 8 milliárd köbméteres kitermelés megközelíti Románia teljes tavalyi fogyasztását, ami azonban az enyhe tél és a nagy ipari fogyasztók leállása miatt szokatlanul alacsony volt.

A Neptun Deep térségében 2008-ban kezdődtek meg a kutatások, az első pozitív eredmények pedig 2012-ben születtek. A koncesszió eredeti tulajdonosa az Exxon Mobil és az OMV Petrom volt, azonban előbbi tavaly kiszállt, a helyét pedig az állami tulajdonban levő Romgaz vette át. A kitermelés megkezdésére vonatkozó döntés azért váratott ilyen sokat magára, mivel a projektben érdekelt cégek kifogásolták a nyíltvízi gáz kiaknázásának számukra előnytelen pénzügyi feltételeit, ami miatt módosítani kellett az úgynevezett offshore-törvényt. Erre végül tavaly került sor.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă szerint a fekete-tengeri Neptun Deep földgázmező kitermelésének beindulásával megduplázódik a belföldi gáztermelés, ami biztosítani fogja Románia energetikai függetlenségét. A volt miniszterelnök szerdai Facebook-bejegyzésében természetesen a liberálisoknak, és Virgil Popescunak tudja be, hogy Románia hamarosan az EU legnagyobb gáztermelője lesz.

Ciucă emlékeztetett arra is, hogy a kitermelés elkezdésével a román államot egy járadék illeti meg, és a költségvetés bevételeit növeli az extraprofitadó és az újonnan létrehozott munkahelyek is – írja az Agerpres hírügynökség.