Fotó: HODGYAI-LŐRINCZ ESZTER

Fennállásának 25. évét ünnepli idén a székelyudvarhelyi Kékiringó Néptáncegyüttes, amely számos helyi és környékbéli fiatalnak meghatározó szerepet tölt be az életében és a fejlődésében. Jelenleg nagyjából 150 tagja van a csoportnak, és azt az ígéretet kaptuk, hogy a decemberi jubileumi születésnapra összeszámolják, eddig összesen hányan fordultak meg náluk.
Bár viszonylag ritkán hallunk a Kékiringó működése és tevékenységei felől, ez nem jelenti azt, hogy sokat tétlenkednek. 

 A Kékiringó Néptáncegyüttes mottója:

„Vigyázzunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek, a mítoszalkotó népek, a képíró asszonyok és faragó emberek, mert az ember hal ki velük”.

(Juhász Ferenc)

A számos programjukról, a különböző korosztályú csoportokról, valamint a néptánc és a Kékiringó szerepéről a tagok életében Both Aranka csoportvezetővel, oktatóval beszélgettem. Elmondta, a Kékiringó Néptáncegyüttes 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy ápolja, megélje és továbbadja hagyományainkat. Ennek legfőbb eszközéül a néptánc-, dal-, zene- és kézműves oktatást választotta. Szinte azt lehet mondani, hogy kortól függetlenül mindenki megtalálja itt a helyét, 

az is, aki már és az is, aki még tanulhat táncolni.

Az Aprók táncháza elnevezésű programra például már 2,5 éves kortól 5-6 éves korig várnak gyerekeket. Both Aranka szerint az ilyen kicsi gyerekeknél még nem az a fontos, hogy táncoljanak, sokkal inkább az, hogy meg merjék fogni idegen társaik kezét, énekelni, csujogatni, megtanuljanak figyelni, elsajátítsák a közösségbe való beilleszkedés csínját-bínját, és fejlődjön a ritmusérzékük. Bár ez állandó program, a szülők akkor hozzák a kicsiket, amikor tudják. Az oktatás alatt – mint minden másik csoportnál is – élőzene szól. 

A kicsit nagyobb, 1–4. osztályos gyerekek csoportjában sem tudnak teljes táncrendeket. Both Aranka úgy gondolja, az esetükben is fontosabb a táncrendeknél, hogy megértsék, a néptánc főleg egy fiúból és egy lányból áll. Ők még halkabban énekelnek, mondja el a csoportvezető, nekik még több biztatás kell, hogy énekeljenek, mozogjanak.  

A náluk is idősebbek korosztálya nem tökéletes, de már színpadra való produkciókat tanul a foglalkozások alatt. Ahogyan erre a csoportra is, mindegyikre az jellemző, hogy vegyes korosztályúak.
„Nálunk a tudás a mérvadó, hogy mióta táncol és mennyire ügyes a gyerek. Van, aki hamar tanul, fejlődik és egy év után simán át tudom tenni egy másik csoportba, de van olyan is, aki nem elég lelkes, nincs elég akaratereje, de már 7–8. osztályos és még mindig csak az alapokat tudja.” – beszél a csoportok felépüléséről Both Aranka, hozzátéve, hogy „a tánc nem csak egy műsort jelent, annál sokkal több.”
„A tánctól fejlődik a gyerekek figyelme, öntudata, kéz-láb koordinációs mozgása. A csujogatókkal a szótagolás, a kiejtés javul, a felnőtteknél a tánc a párkapcsolatokra van jó hatással. Ilyen szempontból nekem sokkal több dolgom van, minthogy a lépéseket tanítsam meg.” 

Az utánpótlás és haladó csoportok már sokféle táncot tudnak, a haladók pontosan tizennégyet. Az ő tudásuk a legnagyobb és legösszetettebb, már évek óta táncolnak.
A csoportvezető elmondta, hogy nehezebb idénnyel néznek szembe, mert sok jó táncosuk kirepült a fészekből és a fiatalabbak a koronavírus miatt nem tudtak annyit fejlődni, amennyit kellett volna. „Generációváltás nehézségében vagyunk, de úgy gondolom, hogy minden csoport életében vannak hullámok, nekünk is voltak régebben is, de helyre billentünk, csináltuk tovább” – fogalmazott.

Két felnőtt csoportja is van a Kékiringónak, az egyik teljesen kezdő, a másikba már 11 éve járnak hűségesen a tagok. Az oktató szerint nekik már inkább a közösségi élményért jó ez az egész, valamint a párok, akik eljárnak, arról számolnak be, hogy a kapcsolatukon is sokat javított a tánc. 

„Tánc által nagyon sok mindent megtanulnak az emberek. A hagyományainkat is őrizzük azzal, hogy a népdalok és a néptáncok mellett kitartunk, ez nagyon fontos, de még kevés ahhoz, hogy közösségé alakuljunk. Valójában az őseink sem csak táncoltak és énekeltek, nekik kerek egészben volt meg a hagyomány, ők abban nőttek fel, abban éltek és abban haltak meg. Itt városon nem tudom nekik biztosítani ezt, itt nincsen meg az a közeg, környezet vagy lehetőség, de azt gondolom, azzal, hogy valaki egy közösséghez, egy csapathoz tartozik, már elindult az úton, igénye van arra, hogy ezt mind megkapja.”

Egész évben Kékiringó

A heti rendszerességű táncórák számítanak állandó programnak, ezeken belül van még énekoktatás, zenészeknek való foglalkozás, osztotta meg az oktató. Az év első nagyszabású eseménye a farsangi bál, amit külön megtartanak az apróknak, mint jelmezbál, és a nagyobbaknak családos eseményként, kosarasbál jellegűen, élőzenével. Ide mindenkinek kötelező népviseletben megjelenni. Idén több mint kétszázan vettek részt, tudjuk meg. 

A húsvétot is tartják tojásfestéssel, locsolóvers tanulással, majd rá egy hétre következik minden évben a Kékiringó fesztivál. Ebben az évben volt a huszonharmadik, mindig 10-15 néptánccsoport vesz részt rajta, velük közösen szerveznek kirándulásokat, táncházat, filmvetítést, felvonulást, koncertet, „terülj-terülj asztalkám” vendégséget. 

A nyár során minden korosztálynak megvan a maga tábora az egész kicsiktől a felnőtteknek szervezett találkozókig. Ezek a táborok is többről szólnak a táncnál, van, akinek kikapcsolódás, másnak önállóságra való nevelés. 

Az év a decemberi ünnepséggel zárul, ami voltaképp egy születésnap, egészen pontosan a Kékiringó névadó évfordulója. Ez egy számadás, évösszegzés, és bár a felnőttek nem szoktak szerepelni, az ilyen jubileumi alkalmak kivételt képeznek. 

Évközben szerveznek még néprajzi kirándulásokat, valamint meghívásosokra járnak, Magyarországra vagy határon belül más településekre fellépni. A legközelebbi ilyen alkalomra a napokban került sor, egyszerre két helyen is jelenése volt a tánccsoportnak. A haladókkal Kiscsőszre Both Aranka ment el, lánya pedig az utánpótlás csapatot kísérte el Balánbányára. A csoportvezető elmondta, hogy mindkét helyszín és az ottani kapcsolataik nagyon fontosak, hiszen a kezdetek óta működnek együtt velük.

Felvetődött bennem a kérdés, hogy ki áll emögött a rengeteg szervezést igénylő eseményrengeteg mögött.

„A szervezői munkában és ebben az egész mindenben szinte senki” – mondja el a csoportvezető, majd hozzátette, „a kollégám, Forró István sokat segít a zenében, az énektanításban, biztat, amikor már feladnám. A szülők közül is többen segítenek, bár más típusú feladatokban. A gyerekeket is próbálom arra nevelni hogy segítsenek, ne csak nekem, egymásnak is. A lányom szokott meghallgatni és tanácsot adni, de ő nem itthon él. A Háromszékben táncol, így ritkábban tud segíteni. Az a terv, hogy majd ő veszi át a tánccsoportot, de még fiatal, egyelőre a színpadon van a helye.” 

Mivel teljesen függetlenek, nem tartoznak egyik iskolához, önkormányzathoz sem, sokkal nehezebb dolguk van. Abban reménykedve, hogy „emberségesebben lehetne megszervezni a decemberi jubileumi ünnepséget”, beneveztek idén először a Fuss Neki! adománygyűjtő programba. „Nem tudtam, mire számítsak, de büszke vagyok arra, mennyien beálltak az ügy mögé” – mondta, majd egy másik nagy szükségletet is megemlített, egy olyan férfi oktatót, aki szívvel lélekkel tanítana. 

Csüggedtségről azonban szó sincs a csoportvezető szerint. Hogy is lehetne, amikor már hajdani kékiringósok hordják a gyerekeiket táncolni, vagy amikor valaki csoporton belül megtalálja a párját? Hisz erre is volt példa.  Az oktató mosolyogva mesélte el, hogy a felnőtt oktatásra járó pároknál nagyon gyakori, hogy megjön a kedv az első vagy még egy gyerek vállalására. 

„Minden egyes alkalomnak, pillanatnak örülök, amikor látom, hogy örömet tudtam szerezni a gyermekeknek, a felnőtteknek vagy a vendégeinknek. Egy jól sikerült előadás, rendezvény lelket emelnek. Amikor jönnek az óvodások, mindig szaladnak és megölelnek, ezek jó érzéssel töltenek el” – mondta.