Megrongálták az Orbán Balázs fotóklub kiállítását

Alig másfél hete, május 10-én nyílt meg a madarak és fák napja alkalmából rendezett szabadtéri kiállítás a Bethlen-negyedi parkban az Orbán Balázs Fotóklub tagjainak munkáiból, máris megrongálták a fotókat: karcolások, firkák látszanak rajtuk, a kár 4000 lejre becsülhető. 

Fotók: Hadnagy Ágnes

Szabó József, a fotóklub elnökének elmondása szerint már a kiállítás első napjaiban, amikor arra jártak, láttak ott gyerekeket csíntalakodni. Ő viszont nem hibáztatná a gyerekeket, inkább a szüleiket.

Nem is az anyagi kár – ami 4000 lejre becsülhető – a jelentős, az erkölcsi sokkal súlyosabb, véli a fotóklub elnöke: „Kinek akarnak ártani?  A madárnak vagy a fotó szerzőjének? Nem tudják ők sem maguknak megmagyarázni, hogy miért rongálnak. Ez a legnagyobb probléma.

Nem tervezik jelenteni az esetet, nem látják értelmét, mondta el kérdésünkre Szabó József. Szerinte a város szellemét kellene megváltoztatni, ezeknek a kiállításoknak a szervezésével épp az lenne a céljuk, hogy egy kicsit pozitív irányba mozduljon el a városlakók, köztük a gyerekek hozzáállása.

„Sajnos, ez a fajta hozzáállás kifejezetten Udvarhelyre jellemző, Brassóban, vagy Sepsiszentgyörgyön nem történik ilyesmi. Itthon mindennaposakká váltak a rongálások” – tette hozzá a fotóklub elnöke.

Fájdalmas nézni a szép fotókat így megroncsolva, épp szedik le őket, – ahogy Szabó József fogalmazott „eltakarítják a mocskukat” –, hogy helyet kapjon az Udvarhelyszéki Anyák Ölelésben című fotókiállítása. Megtörténhet, hogy ezeknek a fotóknak is ez lesz a sorsa.

A múzeum kerítésén megtekinthető fotókat is elérte a garázdálkodók keze, a sétatéren a tanuló biciklispálya közlekedési tábláit folyamatosan letörik, a játszóterek mindegyikén rendszeresek a randalírozások, szemeteskukákat rúgnak fel az út mentén, és az is mindennapossá vált, hogy autókat karcolnak meg, majd hajtanak tovább, mintha mi sem történt volna.