Szombat reggel érkezem az agyagfalvi emlékházhoz pillangókkal a gyomromban. Lassan ők is megérkeznek, fut át rajtam, és még egyet csavarodik a gyomrom. Amíg megjönnek az autóban ülök, és az új kerettagokról böngészek, mert nem mindenkinek vagyok tisztában a karrierjével. Persze, van, akiről mindent tudok, Leimeter Dórit, Keszthelyi Ritát, Gurisatti Grétit, Garda Krisztinát, Szilágyi Dorkát, Rybanska Natit, Vályi Vandát, vagy éppen Magyari Aldát már nem kell bemutatni, sírattak is meg egy-egy diadallal a képernyő előtt, most pedig élőben láthatom őket.

Ilyenkor mindig eszembe jut néhai nagyapó, aki nélkül én sem lennék ennyire fanatikus sportkedvelő. Tudom, egyrészt nagyon vágyna rá, hogy velük találkozzon, megpuszilgatná mindegyiküket, ahogy minket, az unokáit szokta, másrészt büszke lenne rám, hogy én valahogy összehoztam, amit ő mindig szeretett volna, testközelből látni ezeket a számunkra nagyon sok boldog pillanatot okozó sportolókat, és beszélgetni velük, jelen esetben

a magyar női vízilabda válogatott tagjaival.

Az agyagfalvi műemléknél és emlékháznál Antal István egykori képviselővel várjuk a lányokat. Velük érkezik Jakab Árpád is, az Együtt növünk fel! Alapítvány ügyvezetője, akinek naná, hogy benne van a keze a válogatott Erdélybe invitálásában, de hát versenymedence nélkül az udvarhelyi edzőtábor nem volt megvalósítható, így adta magát a Csíki Csobbanó és hogy a megyeszékhely legyen a lányok a főhadiszállása erre a hétre. Velük érkezik Kápolnási Zsolt történelemtanár is, az emlékház kiállított anyagának összeállítója.

Tudom, hogy nem tudjátok, hogy mi fán termünk itt, Erdélyben, milyen nyelven beszélünk, de meg kell, hogy nyugtassak mindenkit: magyarok vagyunk – kezdi meg Kápolnási a történelemórát jó sok pajzán viccel, és Fidesz kampánnyal fűszerezve. A lecke átadása után, a csoportkép készítésnél is elsüt egy poént, miszerint ő nem lehet rajta a képen, mert a feleségének azt mondta, hogy a férfi vízilabda válogatottal találkozik.

Nagyon sűrű a lányok programja, de azért néhány szóra sikerül elcsípni a szövetségi kapitányt, Bíró Attilát, és Keszthelyi Ritát, a válogatott csapatkapitányát, aki Tenerifére, a világliga európai döntőjére még nem tartott a csapattal egészségügyi problémák miatt, de elmondása szerint most teljesen egészségesnek érzi magát.

Izgalmamban nem indítok jól nála, mivel szigorúnak tartja magát, az után érdeklődöm, hogy nincs-e hiányérzete az olimpiai bronz miatt, hiszen a Tokióban a csoportmeccsek során megverték azt az amerikai csapatot, amely végső győzelmet ünnepelhetett. Nincs hiányérzete, akkor volt, amikor kétszer negyedikek lettek, mondja, hozzátéve, hogy ha megvernek egy csapatot, nem jelenti azt, hogy azt a következő napon is meg fogják verni.

A szigorúságát persze megerősíti, aki ismeri, tudja, sőt, már az újak is hallomásból, „de ez nem rossz értelemben vett szigor, hanem ahhoz, hogy sikeresek legyünk, meg kell szerintem szabni bizonyos határokat a jó hangulat, és a munka minősége között”. Mivel sok helyen változott a keret, és most nem négy-öt év, hanem kettő és fél áll rendelkezésükre felkészülni a következő, párizsi olimpiára, „nincs annyi idő jól dolgozni”. Hogy összeszokjon a keret, még idő kell, mérkőzések, sok együtt töltött idő, munka, mondja, majd előrevetíti, hogy

az idei, hazai rendezésű világbajnokság

után jövőre már kvalifikációs világbajnokság, majd Európa-bajnokság, így nincs annyiidő, mint amennyire szükség lenne. Az esélyekről beszélve elmondja, nem jósolgat, nem szokott senkinek soha, majd mérkőzésről mérkőzésre kiderül minden, a legvégén meg eldől, hogy mire volt ez elég. Bíró Attila, a csapat szövetségi kapitánya picit konkrétabban latolgatja az esélyeket:

„Ez a csapat soha nem félt senkitől, ami nem jelenti azt, hogy nem csúsztak be vereségek az elmúlt években, de hálistennek sokkal több volt a sikeres mérkőzés. Ami tény, hogy az amerikai válogatott kiemelkedik a mezőnyből, az olimpiát is ők nyerték, nem csak a tokióit, hanem az elmúlt hármat zsinórban, ami mutatja az erejüket. A spanyol válogatott is előttünk végzett az olimpián, ők szintén, mint regnáló Európa-bajnokok, komoly erőt képviselnek, és annak ellenére, hogy az oroszok nem lesznek itt a már a háború miatt, nélkülük is brutális világbajnokság lesz. Az eddig említetteken kívül a kanadaiak, az ausztrálok, a hollandok, a görögök, az olaszok, mind-mind kemény ellenfelek. Ennek ellenére is azt mondom, hogy jó esélyünk lehet egy éremszerzésre, hogy milyen színű, azt nem lehet megmondani, de a cél az, hogy hazai pályán érmet szerezzünk, úgyhogy ennek a szellemében vágunk neki a felkészülésnek”.

Ugyan most a hazai világbajnokság – amit szeretnének emlékezetessé tenni – intenzív felkészülése kezdődött el, ez egyben az olimpiai ciklus kezdete is, mondta el a mester egy nappal később

a Csíki Csobbanóban tartott közönségtalálkozón,

ahová mi is befutunk, és ahol Szép Zoltán sportriporter, jelen esetben moderátor szintén Tokióról faggatja a nemzeti csapat tagjait. Ahogy Keszthelyi Ritának is a bronzot megelőzően, játékosként Tóth László másodedzőnek is olimpiai negyedik helyekkel kellett beérnie, hisz a 2000-es aranygeneráció előtt volt válogatott kerettag, így most, már a lányok mellett adatott meg neki a sorstól, hogy sikerüljön, „ötödjére jött össze nekem az érem”, mondja.

Szilágyi Dorottyának a tokiói volt az első olimpiai szereplése, így nem volt viszonyításai alapja, de most már van, és ez adja a motivációt a következő olimpiára, „ez a bronz alá már nem kéne adni”, és most, hogy tudják, milyen érzés, mindent megtesznek, hogy legalább így sikerüljön a következő is. Hogy ez arany legyen, ahhoz meló kell dögivel, igaz, már a bronzban is hatalmas volt, ezt kell továbbvinni. És erre lesz is lehetőség, hiszen nagyon hosszú nyár lesz, arra nem volt példa még korábban, hogy egymást követően három világversenyen kelljen részt venniük.

Ezt a felkészülést nem is kezdhették volna el jobban, mint ezzel az erdélyi kiruccanással, vélekedik Vályi Vanda, aki szintén visszacsatol az olimpiához, mondja nevetve, hogy a lehető legtöbbet és legjobbat kihozták az ünneplésből, buborékrendszerben rendezett olimpia ide, vagy oda. „Nem tudom, hogy alakul a világbajnokság,

a csapategységgel biztosan nem lesz gond, az fix,

ez a tegnapi Bagossy koncerten és a csíki sörgyárban is bebizonyosodott” – fűzte hozzá Bíró Attila, és ezzel Gurisatti Gréta is egyet ért, akit a közönségtalálkozó lejártával csípünk el egy interjúra, és naná, hogy egy közös fotóra is. Összehúzom magam, mondja nevetve és tényleg mindent megtesz azért, hogy körülbelül egy magasságban legyen a fejünk a képen, aztán persze, hogy nem szólunk ennek érdekében, és egészalakos kép készül rólunk. 

„Nagyon kevés lehetőségünk van válogatott szinten együtt lenni, a bajnokság, az egészéves meccsdömping után és a válogatott edzőtábora, illetve a válogatott nemzetközi tornái között kevés idő van arra, hogy ténylegesen tudjunk kikapcsolódni együtt. Ez az idő alatt mindenki szeret a családjával lenni, ez de most úgy alakult, hogy közösen is tudtunk egyet nyaralni, és nagyon örülök, hogy Erdélybe jöttünk, mert ez tényleg egy lelki feltöltődés, ami nagyon fontos. Ilyen hosszú csapatprogramunk még nem is volt. Ez most egy extra helyzet. Nagyon élvezzük a kirándulásokat, koncerteket, meglátogattuk a gyermekkórust. Ilyen élményeket egyesével sem éltünk át, nem, hogy közösen, úgyhogy ez tényleg egy jó csapat kovácsoló” – magyarázza.

Gréti nagy posztoló hírében áll, ezért arra is rákérdezek, a felkészülés alatt mi lesz az Insta-fiókkal. „Mi szeretünk egy picit magunkra figyelni ebben az időszakban, igényeljük is, pláne egy hazai világbajnokság előtt, amikor nagyon sok hír, cikk megjelenik róluk, olyan kommentek, amik nem biztos, hogy a mérkőzések előtt pozitívan hatnának ránk, úgyhogy ezért szoktunk kicsit a mérkőzések előtt kicsit inkább magunkra figyelni, és a külvilágot arra az egy-két hétre kizárni. Majd, ha vége a világbajnokságnak, online leszünk újra, de ezalatt szeretjük a saját dolgainkat egymás között lerendezni, és nem kifelé mutatni. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy nem fogunk interjút adni, hiszen elég barátságos társaság vagyunk és igényeljük is a visszajelzést a szurkolóktól” – válaszolja.

Mi tetszett neki a legjobban?

– kérdezem, de nem igazán akar egyet kiemelni, hisz annyi programjuk volt, hogy az három hétre is sűrű lenne. Nagyon bírta a toroczkói túrát, és a Bagossy koncertet is. Kóstoltak pálinkát is, ami nagyon bejött neki „az igaz magyarnak elixír”, mondja nevetve hozzátéve, hogy azért ünnepelgettek is Erdélyben, Leimeter Dórinak szülinapja volt, és másnap Bíró Attilának.

A szülinapját itt ünneplő szövetségi kapitánynak a Szentegyházi Gyermekfilharmónia 40 éves évfordulós koncertje volt a kedvence. „Ehhez is igazítottam az ittlétünket, két nappal később jöttünk volna, de mivel megtudtam, hogy hatodikán van ez az évfordulós koncert, ezért két napot lecsíptem a lányok szabadideijéből, de azt hiszem egyikünk sem bánta meg. Én megkönnyeztem az első Bartók dalnál, most is libabőrös vagyok. Feledhetetlen élmény. Olyan értékeket közvetített ez az egész közeg Szentegyházán, hogy egész életemben fogok erre emlékezni” – mondta.

Két-három éve tervezi, hogy ide látogassanak, „saját kútfőből jön az ötlet”, fogalmaz, az csak visszaigazolta, amit tavaly Elek Gábor, a magyar női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya mesélt Erdélyi útjukról Tokióban. Nem a vízilabda miatt vagyunk itt, hanem Székelyföld miatt – hangsúlyozza, az itteni edzés másodlagos volt.

Szilágyi Dorottya sem nagyon tud kiemelni egy programpontot, aztán mégis megteszi, a Székelykőn tett túra volt a kedvence, Vályi ehhez a fogadtatást teszi hozzá, az emberek, az, hogy milyen családias körben voltak végig, megsokszorozza az élményt. Keszthelyi Rita is ezt emeli ki, „mindenki borzasztóan kedves és nyitott, jó érzés, hogy ilyen messze az otthontól ilyen szeretet fogad, ennél fontosabb nincs az életben”, mondja ahogy azt is, hogy biztosan vissza fog még jönni ide.

Búcsúzóul

Rybanska Natasáék egy hatalmas tokiói tablót írnak alá, néhány labdát, ami itt is marad ajándékban, ahogy a szövetség által küldött ajándékkosár is, és Bíró Attila saját készítésű vörösbora.

„Az biztos, hogy egy jó dolgot tettek azzal, hogy idejöttek, hiszen ha eddig nem volt női vízilabda csapatunk, lehet, most már lesz” – célozgatott Szép Zoltán műsorvezető a jelenlévő polgármesternek, Korodi Attilának aki vette is a célzást, „nem rajtam múlik”, mondta, majd ő is külön köszöntötte a csapatot, és kampányolt egyet a Fidesznek.

Akik egyszer voltak itt, nem utoljára vannak itt – zárta a közönségtalálkozót Bíró Attila szövetségi kapitány, aki ugyan nem akar a magyar vízilabda szövetség elnökének, Vári Attilának nevében beszélni, de úgy gondolja, ő is egyetértene abban, hogy szakmai segítséget is nyújtsanak ahhoz, hogy itt, Székelyföldön is elinduljon a vízilabda képzés.