Még korábban kezdődhet az éjszakai kijárási tilalom

Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár kedden a Digi24 hírtelevíziónak azt nyilatkozta: a hét folyamán további korlátozásokat vezetnének be, amibe beletartozna az éjszakai kijárási tilalom időintervallumának meghosszabbítása is. Hozzátette, ez az intézkedés azért indokolt, mert csökkentené az érintkezést és a mobilitást, így a vírus terjedése is lassabb lenne.

A korlátozás bevezetésének szükségességét más európai országok példájával magyarázta, így Franciaországéval, ahol 18 órától kezdődik az éjszakai kijárási tilalom, míg más országokban is legkésőbb 21 órától, ezek az eljárások pedig igen hatékonynak bizonyultak a koronavírus megfékezésére – mondta el az államtitkár.

Arafat ugyanakkor elvetette a hétvégi teljes vesztegzár lehetőségét, nem tartja valószínűnek, hogy bevezetnének olyan fajta korlátozást, hogy ne lehessen kijárni az otthonokból, de lehetséges, hogy lesznek további korlátozások, mint például a lakóhely egy bizonyos időintervallumban, így akár már 22 óra előttől való elhagyása. Hozzátette, a korlátozások bevezetéséhez először javaslatokat várnak az országos vészhelyzeti bizottságtól. (CNSU).

hotnews.ro