Még jobban megfigyelnének

Lassan hagyománnyá válik, hogy péntek reggel 8 órától rendkívüli tanácsülésen dönt a székelyudvarhelyi önkormányzat a megpályázandó projektekről.

Két napirendi ponttal hívták össze ezúttal is a tanácsülést, amit

politikai összetűzések, kinyilatkoztatások tettek izgalmasabbá.

Elsőként Berde Zoltán szólt hozzá, hogy felelősségre vonja a polgármestert és a POL-frakciót az elveszített Puskás Katalin elleni perért, amellyel számításuk szerint mintegy százezer euróval, azaz 500 ezer lejjel károsították meg a városi költségvetést. Kérdés, hogy Gálfi öncélú hadjáratának költségeit most felvállalják vagy ráhárítják a városlakókra? Vajon hány ilyen per lesz még, amelyeket a város elveszít, és a városlakókra terheli a költségeket? – tette fel a költői kérdéseket az RMDSZ-es frakcióvezető.

– Szándékosan félretájékoztat az RMDSZ, a POL-frakció nem harcolt ezekkel a perekkel, majd azokért a perekért vállalja a felelősséget, amelyeket ő maga indít – jelenti ki Péter Balázs, a POL-frakcióvezető-helyettese.

Gálfi Árpád is válaszol a kérdésre, miután mindenkit köszönt, még azt is, aki nincs jelen: innen is viszont üdvözletünket küldjük. Azt mondja, ez a Puskás Katalin kontra polgármesteri hivatal ügy még nincs lejárva, a korrupcióellenes ügyészségen folyamatban van. Kérte a hivatal a bíróságtól a per felfüggesztését a kivizsgálás idejére, de „valamilyen indokok mián” a bíróság sem első, sem felsőbb fokon nem hagyta jóvá.

A Székelyudvarhelyi RMDSZ közleményben is jelezte a Facebookon, hogy ejnye-bejnye, 100 ezer euróból 5 játszótér, 1 tömbház hőszigetelése, 10 nyilvános vécé és 2 futópálya építése jött volna ki.

Sikerek, sikerek

Gálfi, miután kiemelten megköszöni a tanácsosoknak és a hivatal munkatársainak, hogy komolyan veszik a munkájukat és fáradságot, időt nem sajnálnak a közügyekre, beszámol arról, hogy a múlt héten jóváhagyott két pályázatot, a történelmi városközpont zonális rendezési tervének és az elektromos buszoknak a dokumentációját sikerült leadni.

Azt is elmondja, hogy értékes és szép adományt sikerült személyesen átadnia a beregszászi polgármesternek, Babják Zoltánnak kedden. Majd részt vett a szentendrei szabadtéri néprajzi múzeum erdélyi épületegyüttesének első kiállítási egységének megnyitóján, ahol az egykori udvarhelyi postahivatal életnagyságú mása is felépült, majd számos meghatározó politikai vezetővel találkozott, és egész éjszaka utazott, hogy a reggel 8 órától kezdődő ülésen jelen legyen.

Az első napirendi pont

a térfigyelő és a forgalomfigyelő kamerák pályázatára vonatkozik. A város 150 térfigyelő és 50 speciális kamerával gazdagodhat, 480 ezer euró értékben a PNRR program Smart City – Okos város tengelyén megpályázott összegből – mutatja be a projektet Puskás Emese, a beruházási osztály munkatársa. A projektben benne van a felszerelés és a garanciális javítások ára, a működtetés a helyi rendőrség feladata lenne.

Berde Zoltán ismét megragadja az alkalmat, hogy elmondja, a város már több intelligens rendszer bevezetésébe bukott bele a lakók pénzén. Ki vállalja ezért a felelősséget? Mi a helyzet a központi parkolórendszerrel? – kérdezi.

Ölvedi Zsolt ülésvezető szerint Berde valamit félreérthetett, mert itt pályázati pénzekről van szó, Gálfi pedig értékeli a péntek reggeli heves és frappáns beszólásait, de inkább az Udvarhely Médiával kellene foglalkoznia, és azért felelősséget vállalnia az RMDSZ-frakciónak. A parkolórendszer parkolópályán van addig, amíg a kivitelező magyarországi cég a helyi alvállalkozójával nem rendezi az ügyet: amikor működőképes lesz, csak akkor fizeti ki a város.

A második napirendi pont

majdnem zéró energiafelhasználású lakásokról szól, egy hat lakásból álló társasház épülne a Csereháton, egyenként 65,45 négyzetméteres lakófelületű lakások, az ingatlan teljes felülete 462,24 nm. Négyzetméterenként 494, összesen pedig 367,018 euróba kerül.

Mindkét napirendi pontot egyöntetűen elfogadja az önkormányzat.