Medve hajtott tilosba Udvarhelyen (frissítve)

Nem csak az Ady Endre utcán járt az a medve, amelyre a Ro-Alert rendszer figyelmeztetett péntekről szombatra virradó éjszaka.

Videó készült arról, ahogy a helyi rendőrség autója követi a medvét a kórház felől, a Bethlen utcán, szemben a forgalommal, egészen a Patkóig, ahol balra tér a vadállat. Szerencsére nem jött szemből sem jármű, és gyalogosba sem futott bele a medve, pedig a – korlátozások lejárta óta – hétvégente mozgalmas az éjszakai élet a városközpontban.

A riasztás április 30-án éjjel fél 2 körül érkezett a diszpécserhez, tudtuk meg a katasztrófavédelmi felügyelőségtől (ISU). A csendőrségre már nem volt szükség, embereik a rali biztonságáért feleltek, közölte kérdésünkre Gheorghe Suciu szóvivő, aki úgy tudja, a rendőrök sikeresen elhajtották az állatot, áldozattal nem járt az eset. Hasonló eset történt Lengyelfalván is, ahol vasárnap este 8 órakor jelentettek medvejárást.

A helyi rendőrséget és a vadásztársulatot egyelőre nem sikerült elérnünk. Amint többet tudunk, cikkünk frissül.

Frissítés (14 óra 20 perc)

László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője arról tájékoztatott, hogy őket is éjjeli 1.30 körül riasztották az Ady Endrére, de mire kimentek, valószínűleg lement a Solymossyn vagy a Gábor Áronon, mert legközelebb a kórház előtt bukkantak rá. Megpróbálták kifelé terelni, de „ez nem olyan könnyű”, a medve mégis a városközpont felé indult, ezért követték, ahogy az a videón is látszik.

Ami viszont nem, az hogy a Patkóból befutott az iskolák közé, onnan ki a Baróti Szabó Dávid utcára, majd vissza a papilak és az Iskola utca közötti bozótosba, ahonnan valószínűleg a Rózsa utcán ment ki az erdőbe, miután a vadászok figyelmeztető lövéseket használtak, hogy „megijesszék, ne maradjon ott”.

Ha látunk medvét a városban, az a legjobb, ha azonnal hívják őket a 0266 210 210 telefonszámon vagy a 112-t, és a lehető leghamarabb fedezékbe kerülni, mert kiszámíthatatlan az állat viselkedése – tanácsolja ilyen esetre a helyi rendőrfőnök.