Már az elején eldőlt, könnyed erőpróba lesz ez a kolozsváriaknak

Fotó: a Clubul Sportiv Universitatea Cluj Facebbok-oldala

Utolsó idei mérkőzését játszotta a Hargita Kézilabda Klub a női másodosztályú kézilabdabajnokságban. A tizedik fordulóban a kolozsvári CSU volt az ellenfél a Horia Demian sportcsarnokban november 18-án, csütörtökön. A bajnokság harmadik helyén álló kolozsvári kézisek nem finomkodtak Mester Zsolt tanítványaival, akik közül ráadásul legeredményesebb játékosuk, Miklós Flóra esett ki egy kéztörés miatt, és további hiányzók is voltak, például a fogarasi alakulat: Larisa Cerghit, Lavinia Heleria és Ioana Dumitrescu is. Utóbbi helyett Sánduly Zsófia kapott lehetőséget a kapuban.

A kolozsváriak repülőrajtot vettek, három perc után 3-0 volt az eredmény, és 5 perc elteltével sikerült az udvarhelyieknek is betalálni Mikós Enikő révén, de erre is háromszor válaszoltak a hazaiak. Miklós Enikő volt, aki bátrabban próbálkozott az udvarhelyiektől, és annak ellenére is termelte a gólokat, hogy már az elején eldőlt, könnyed erőpróba lesz ez a kolozsváriaknak. A 23. percben, amikor a Hargita részéről Györgypál Zsanett betalált, már 18-5 volt az állás, a félidőre pedig 21-6-ot mutatott az eredményjelző.

A második félidőben sem változtak az erőviszonyok, zsinórban nyolc gólt lőttek a vendéglátok, a székelyudvarhelyiek részéről Major Nóra hetest hibázott, végül első góljukat a játékrészben tíz perc után tudták megszerezni, ekkor Dénes Szidónia volt eredményes. Lukács Erika, Sándor Melinda, és Chiratcu Andrea is betalált, az udvarhelyiek végjátéka azonban Márton Kinga és András Anett góljaitól volt hangos, mindketten három gólt jegyeztek, mégis Miklós Enikő lett a vendégek legeredményesebb játékosa a maga 5 góljával. A találkozó végeredménye 41-16 lett a házigazda kolozsváriak javára. A mérkőzést az U Cluj YouTube-csatornája élőben közvetítte, így az teljes egészében visszanézhető.

A bajnokság tizenegyedik helyén álló Hargita Kézilabda Klub számára ezzel el is kezdődik a téli szünet, hisz legközelebb 2020 januárjában lépnek pályára. A Román Kézilabda Szövetség előzetes programja szerint január 23-án a bajnokságban éppen előtte álló Tordát fogadja a sportcsarnokban az udvarhelyi alakulat.