Letartóztatták Vlad Pascu anyját és három barátját

Forrás: Libertatea.ro

Kábítószer-fogyasztással és -kereskedelemmel gyanúsítja a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a 2 Mai településen két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut, írják az Agerpresen.

A DIICOT pénteki közleménye értelmében a 19 éves fiatalember ellen büntetőeljárás indult saját használatra szánt kábítószer birtoklásáért, kábítószer-kereskedelemért, illetve lakásának illegális kábítószer-fogyasztás céljára történő rendelkezésre bocsátásáért. Az ügyészek szerint Vlad Pascu többször vásárolt kábítószereket saját használatra, illetve az otthonában rendezett bulikon mások számára is elérhetővé tette azokat, ezt Vlad Pascu barátnőjének – aki a fiúval és barátaival három éve ismerkedett meg –vallomása is megerősíti.

Vallomásából az is kiderül, hogy Vlad egy ideig apjával élt a házban, de 2023 márciusában az apa elköltözött, anyja pedig átengedte neki a saját házrészét, így a fiú egyedül lakott, és több házibulit tartott, amiken a Vlad által beszerzett drogokat fogyasztották.

A baleset után elterjedt egy videó a kábult állapotban lévő Pascuról és barátnőjéről, aki egy Xanaxos dobozt mutat a kamerába, és azt mondja, „mi nem toxikománok vagyunk, hanem oxikománok” – az oxikodon nevű opiátra utalva. A lány szerint ezt a videót 2023. április 13-áról 14-ére virradó éjszaka készítették az említett házban. A bulin részt vettek a Pascu barátai is.

„Vlad Pascu oxikodont adott nekem, meg egy metamfetamin pasztillát. Amikor megérkeztem, a szobájában lévő asztalon több oxikodon volt összezúzva, nem tudom, hány, de mindenki abból szippantott. A videóban szereplő fóliák mind 80 milligrammos oxikodon fóliák, ezeket ő kibontotta, összezúzta és felkínálta nekünk, hogy szippantsuk be. Ezen kívül valami vitaminkapszulákat kiürített, zúzott oxikodont és metamfetamin kristályport meg még valamit tett bele, majd adott nekem egy ilyen tablettát és ő is bevett egyet. Vlad különlegesnek tartotta ezeket a kapszulákat, ezért csak nekem adott belőle, másnak nem” – idézi a nyomozati anyag a lány szavait. Ezután autózni mentek a homokfutó járművel, úgynevezett Buggyval, amellyel a vasútra is felhajtottak. Az említett éjszakán a lány súlyos térdsérülést szerzett. Ezt követően, 2023 májusában elvonókúrára ment, és többet nem élt oxikodonnal.

Ami még kiderül a barátnő vallomásából, hogy Vlad Pascu „amikor be volt drogozva, nagyon kreatív volt, vagy felment a háztetőre és sírt”, illetve barátjának a szüleitől volt pénze, amelyeket azok tudta nélkül tulajdonított el.

Anyja fia?

A lány azt is elmondta az ügyészeknek, hogy tudomása szerint Vlad az anyjától is kapott Xanax tablettákat, az asszony azonban telefonbeszélgetésükkor tagadta ezt. A vallomásból az is kiderül, hogy Vlad Pascu anyja a Vlad által okozott halálos baleset után többször megkereste a lányt, és megpróbálta rábírni, hogy ne jelenjen meg a DIICOT-nál a kihallgatáson, vagy ha mégis megjelenik, ne mondja el az igazat Vlad Pascu kábítószer-fogyasztói múltjáról. A lány szerint Vlad Pascu anyja megfenyegette, hogy róla készült anyagokat juttat el a sajtónak.

Vlad Pascu anyját, Miruna Pascut az egyik tanú zsarolásával gyanúsítják (feltételezhetően a barátnőről lehet szó). Az ügyészek szerint a nő megfenyegette a tanút, hogy kompromittáló információkat és képeket tesz közzé róla, ha együttműködik a vádhatósággal. Őt pénteken harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte a bukaresti törvényszék.

Ugyancsak harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek három személyt Vlad Pascu baráti köréből: Tudor Dumát, valamint Constantin Ştefan Cipriant és Constantin Costin Antoniót. Mindhármukat kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer saját használatra történő birtoklásával és a fegyvertartási szabályok megsértésével gyanúsítják.

Az ügyészek szerint Tudor Duma, becenevén Maru, juttatta drogokhoz Vlad Pascut. Ő volt az, aki betört a fővárosi Floreasca kórház gyógyszertárába nem sokkal őrizetbe vétele előtt.

Vlad Pascu apja szintén az ügy gyanúsítottjai közé tartozik, ellene hatósági felügyelet alatt folyik kivizsgálás a fegyvertartási szabályok megsértése miatt.

Vlad Pascu augusztus 19-én Vama Veche és Május 2 tengerparti üdülővárosok között gázolt el egy fiatalokból álló csoportot: egy fiú és egy lány életét vesztette, hárman megsérültek. Még ezelőtt, a Mercedest vezető veszélyesen közlekedő sofőr miatt már éjfél után értesítették a rendőröket, akik meg is találták őt a kocsijában egy joint, azaz füves cigi és egy Bromazepan nevű gyógyszer “társaságában”. A fiú alkoholtesztje negatív volt, drogtesztet pedig nem végeztek a rendőrök, 4:40-kor elengedték, 5:25-kor pedig megtörtént a baleset.

A baleset után kiderült, a fiú szervezetében kokain, metamfetamin és amfetamin is volt, foglalja össze a részleteket az Europa Liberă. A digi24 hétfői, augusztus 28-ai információi szerint a sofőr vérében nem csupán 3, hanem 6 típusú tiltott szert találtak a toxikológiai vizsgálat során. Rendszeres drogfogyasztóként ismerték, a baleset előtt is drogos barátaitól indult útnak.