Lefilmezték, hogy mi zajlik a kórházban

Huszonhárom perces videóriportban mutatta be a Székelyföldi Stúdió a városi kórház egy napját, amelyben betegek, ápolók, orvosok vallanak arról, hogy miként élik meg a koronavírus okozta járványhelyzetet. A felvételeket a november 11-én este közzétett bejegyzés szerint 2020. november 4-én készítették.

„Persze, hogy fél mindenki, de bejövünk, csináljuk” –

nyilatkozza az egyik egészségügyi dolgozó. Arról is mesélnek, hogy milyen gondokkal küszködnek, amióta járványhelyzet van, miért kell többet várni az ellátásra, milyen protokollt kell követniük. Nyíltan beszélnek a videóban arról is, hogy milyen veszélyekkel járhat a betegség, milyen hirtelen romolhat a beteg állapota, és arról, hogy megnőtt az elhalálozási arány az intenzív osztályon.

A kisfilmben az orvosigazgató és a szakosztályvezetők beszámolnak arról is, hogy milyen átalakításokra volt szükség a kórházon belül, egyáltalán mit jelent az, hogy háttérkórház lett az udvarhelyi intézmény, milyen fizikai és személyzeti korlátaik vannak, főleg miután sokan kiestek a fertőzés vagy annak gyanúja miatt. A fertőzőosztály vezetőorvosa szerint az sem mellékes, hogy el vannak fáradva, „nem látják a végét”, sőt volt, aki a megfertőződött szülei miatt is aggódott.

Nem csak a kórház dolgozóit, a betegeket is megkérdezték,

többen nyilatkoztak az állapotukról. Volt, aki évek óta nem járt kórházban, és nem is gondolta volna, hogy bekerül, mások a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy mennyire „alattomos és nem lehet tudni, hogy merre alakul”. Olyanokat is mondtak, hogy „nem kaptam levegőt egyáltalán”, vagy „rosszul voltam, az orromból folyt a vér (…), olyan halálfélelmem volt”, és megszólal egy megfertőződött családorvos is.