Fotó: Erdély dala Facebook-oldala.
Már csak ötöt kell aludni az Erdély dala élő döntőjéig, ahol végre meghallgathatjuk az Erdély dala címre érdemes produkciókat. A nézők SMS-ben elküldött szavazatai és a zsűri döntése alapján hirdetik majd ki a győztest. A műsort október 30-án 20 órától nyomon lehet követni az Erdélyi Magyar Televízió műsorában, illetve online az Erdély dala Facebook-oldalán. Vasárnapig viszont még hátra van három bemutatásra váró versenyző.
A marosvásárhelyi Koszorus Krisztinát, Koszikát keveseknek kell bemutatni, hiszen évek óta az erdélyi paletta kiemelkedő színfoltja. A fiatal énekesnő többféle stílusban és formációban is alkot és zenél. Hallhattunk már tőle jazzt vagy népzenét, de láthattuk az István, a király Székelyföldi nagyprodukció Gizellájaként is. Ő a Koszika & The HotShots énekese és a Zëng elnevezésű zenekar tagja is, illetve gyakorta látni párja és alkotótársa, Szász Csaba kíséretében.
Azt lehet tudni rólad, hogy nagyon fiatal korod óta a zene az életed része. Vissza tudsz emlékezni egy konkrét pontra, amikor azt érezted, hogy „elkezdődött a karriered”?
Ahogy említetted, én gyerekkorom óta erre vagyok „idomítva”, művészeti iskolába jártam első osztálytól. Ezért valamelyest döntésemen kívüli dolog volt, hogy belecsöppentem a zenébe. Arra emlékszem, hogy úgy kilenc évesen azt éreztem, hogy a népzene ciki, a klasszikus zene elavult, akkor még valami olyasmit akartam csinálni, mint Britney Spears.
Akaratlanul, sorsszerűen alakult így a pályám. Nem az volt, hogy eldöntöttem, hogy ezt fogom csinálni, és elkezdtem tudatosan építkezni. Egyszer csak ráébredtem, hogy basszus, én ebből már pénzt keresek, ez már egy munkahely. Ez egyetemista koromban volt, a kolozsvári zeneakadémián tanultam, hegedű szakon. Egy zenekarban énekeltem, amit még líceumban alapítottunk barátokul, a Groovy Base Bandet. Nagyon szerettem azt a formációt, négy évig működött, az utolsó évben kezdtünk pénzt is keresni. Ami nyilván jól jött, mert egyetemistaként fel volt kopva az állunk, élveztünk zenélni, de szerettünk volna végre pénzt is keresni. Ez nem volt konkrétan kimondva, de mind tudtuk, hogy nem ártana. Emlékszem az első fizetős koncertre, az elégtételre, hogy na igen. Nincs konkrét pillanat, inkább egy érzésre emlékszem, a megelégedettségre.
Volt egy koncertünk Csíkszépvizen, egy roma fesztiválon. Akkoriban játszottunk cigánynépdal-feldolgozásokat. Nagyon jól sikerült az a koncert, a közönség szerette, amit csinálunk, ez volt annak a zenekarnak a top pillanata. Talán akkor éreztem azt, hogy na ez az, amit én csinálni akarok. Ez valamikor 2007-2008-ban lehetett.
Ha három szóval kellene jellemezned magad, melyek lennének azok a szavak?
Kreatív vagyok, túlságosan is kreatív. Alkalmazkodó vagyok és jövőorientált – folyton a jövőben vagyok fejben, nem tudom megélni, ami most van, mert mindig arra gondolok, hogy mit fogok csinálni ezután. A túlságosan is kreatív alatt azt értem, hogy folyamatosan az alkotáson jár a fejem, akkor is, amikor valami mást kell csinálnom, sőt akkor a leginkább. Nehezen tudok az elvárt, határidőhöz kötött dolgokra koncentrálni, és közben az ötleteim is kiönteni és kezdeni valamit velük.
Nagyon jól ki tudom a saját magam problémáit szúrni és kreálni is tudok problémákat, hogyha kell. De ha sikerül körülírni, hogy mi a gond, onnantól kezdve már a megoldáson gondolkodom. Alkalmazkodok bármihez és bárkihez, ettől is vagyok szerintem sokoldalú meg kreatív, összefüggnek a dolgok.
Majdnem elfelejtettem, ha a három mellé még mondhatnék valamit, akkor a kíváncsiság lenne az. Mert azt érzem, hogy a kíváncsiság vezérel szinte mindenben.
Hogyan látod a kapcsolatod a zenével?
Nem érzem azt, hogy ez egy kapcsolat lenne, a zene inkább egy közeg, amiben élek. Úgy képzelem magam, mint egy kis aranyhal az akváriumban, és a víz az a zene. Az életem mindig is a zene körül forgott vagy a zene forgott az életem körül?
Nem tudom, helyzettől függ, de azt érzem, hogy mindig és elválaszthatatlanul része volt az életemnek. Nem volt olyan pillanat az életemben, ami nem a zene miatt történt, nem a zenéből következett.
Van olyan, hogy csend van a fejedben?
Van, de csak nagyon-nagyon ritkán, ha tényleg sikerül kikapcsolnom a hétköznapokból, de az is ritkán van. Például, ha eljutok a tengerpartra, és megadatik, hogy órákig csak ülhessek és nézhessem a tengert, egyszercsak lecsendesül minden, de sok időnek el kell addig telnie. Rövid ez a csend, mert jön belőle az „ahaaa ezt kéne csinálni” – és akkor megint nincs csend.
Nagyon sok stílusú zenével foglalkozol, melyik áll a legközelebb a szívedhez?
Az az igazság hogy mindegyiket azért csinálom, mert valamilyen szinten erősen kötődöm hozzájuk, sosem csináltam olyat, amit nem értek, nem látok benne kihívást. Inkább egy top hármas listát állítanék fel, az első helyen a jazz áll, a másodikon a népzene, de nem csak a mi zenénk, hanem mindenféle nép zenéje, a világzene. A harmadik helyen pedig az előző kettőnek a keveredése, például a latino zenék, az afro-cuban ami a jazznek és a latin zenének, a karibi térség zenéjének találkozása.
Miért jelentkeztetek az Erdély dalába?
Azért jelentkeztünk az Erdély dalába, mert megszületett rá egy dalunk. Szembejött velem Facebook hirdetésként a felhívás, és azt gondoltam, hogy milyen vagány, hogy létezik ilyen Erdélyben. Éppen valami adminisztrációs feladat közben tartottam szünetet, és valamiért elkezdtem szavakat leírogatni a fejemben lévő ritmusra. Aztán rájöttem, hogy erdélyi jellegű dolgokat jegyzek fel, hátrafordultam a páromhoz, hogy: Basszus, nem hiszem el, tudod mit csinálok épp? Erdély dalát írom véletlenül. Ő akkormenetet kezdett játszani gitáron, 5-10 perc alatt meg is volt a refrén, aminek a variációiból, dallamaiból a szakaszok is összeálltak.
Rájöttem, hogy az akkordmenet, amit a párom játszott, meg a dallam, amit énekeltem, emlékeztet valamire, de nem egy dalra – ez egyébként gyakori félelme a dalszerzőknek, hogy nehogy véletlenül újra megírjanak egy dalt, mert van, hogy beragad valami, megírod és akkor eszmélsz rá, hogy az egy Bruno Mars szám. Végül rájöttem, hogy a régi székely himnusz van benne. Ez volt mindennek a teteje! Úgyhogy na-na-na részként megszólal, az Ó én édes jó Istenem, oltalmazóm segedelmem.
Miről szól a dal? Mi az üzenete?
Én azokat a dalszövegeket szeretem, amelyeket sokszor meg kell hallgatni, hogy megértsük és többféleképpen is értelmezhetőek. Az én dalaim is ilyenek általában. Otthoni táj munkacímen született a dal, de mostanra már Te vagy a mindenre keresztelődött át. Úgy kezdődik, hogy: Ez a dal, ami fülembe mászott, megbabonázott / Úgy megigéz a dallam, hogy félbehagytam a reggelt – ez volt az eredeti dalszöveg, de kicsit megváltoztattuk útközben. Úgy képzeltem, hogy mondjuk egy elszármazott magyar, Németországban reggel mosogat, és amikor felcsendül, a dal hazaviszi a gondolatait.
A refrén kezdete egy tavaszi kép: Olvad már a völgyben a hó – az erdélyi embernek a tavasz, főleg a székelyföldieknek egy megnyugvás, a remény, hogy lejárt a nagy, nehéz tél. Aztán: Téged vár az otthoni táj – valójában csak azt várja hogy gyere haza, hogy ne távolról kelljen haza gondolnod, ne távolról kelljen egy dal eszedbe juttassa a szülőföldedet.
Egy részlet a táborban született: Lassan őszbe fordul a nyár – e mögött az van, amikor elmész itthonról szezonmunkára x időre, de ott maradsz a kényelmessé, megszokottá vált környezetben akár 5-10 évig is. Közben eltelik a fiatalság, a nyár, és eljön az ideje a hazatérésnek. Az én olvasatomban ezt jelenti a dal: az elszármazott magyarok hazavágyódását, hogy az otthon is hazavárja őket és egy kicsit azt, hogy meg kell becsüljük azt, amink van, „vágyakozni az után ami a mienk.”
Milyen volt a tábor?
Nyilván nagyon izgalmas, sokat tanulhattunk. Az elején nem tudtuk, mire számítsunk, mi lesz, újra kell-e venni a dalokat, vagy úgy egyébként mit fogunk csinálni. De aztán letisztult, nem volt gond, a mentorok sokat segítettek, véleményeztek, kritikát fogalmaztak meg, tanácsokat adtak. A mi dalunk nagyjából készen is volt, úgyhogy Vizi Imrével csak azon változtattunk, amin mi szerettünk volna. A lányokkal meg, Schoblocher Barbival és Tarján Zsófival a szöveget tettük még kifejezőbbé. Itt hozzátartozik a történethez, hogy a dalszövegben nagyon fontos szerepe volt Kátai Judit barátnőmnek, a sepsiszentgyörgyi Térerő zenekar énekesnőjének. Együtt írtuk a dalszöveget, hiszen az én gondolataimat ő fogta össze, rendszerezte, egészítette ki ráérezve a dal lüktetésére és az én világomra, ezt formálgattuk még egy kicsit a táborban. Összességében nem történt nagy változás, inkább kiszíneztük a dalt, mintha tettünk volna rá egy filtert.
Ha jól láttam, név szerint te mint Koszika vagy megemlítve versenyzőként, de a párod is veled versenyzik, ez miért van így? Van jelentősége?
Igen, van. A Koszika mint név fokozatosan egy branddé nőtte ki magát, mindegy volt hogy mi volt a formáció neve, amiben épp játszottam, úgyis mindenki Koszikáéknak hívott. Úgyhogy eldöntöttük, hogy beállunk e mögé a brand mögé, hogy legyen egységes a dolog, ne legyenek félreértések, így egyszerűbb, ha úgyis hozzám kötik a projekteket.
Az elején kényelmetlen és kellemetlen volt a Koszika név, mert a bátyámtól örököltem, aki közben meghalt. A Koszika azért volt kicsi Koszi, mert volt nagy Koszi is, aki már nincs, de a név mégis rajtam maradt. Néha nem érzem a magaménak, de ezzel kötöttek össze, és úgy érzem, ettől már nem nagyon tudok szabadulni.
A képen Szász Csaba, Krisztina párja és alkotótársa szerepel.
A párom az állandó partnerem a zenében is, együtt alkotunk, kiegészítjük egymást, minden átmegy az ő szűrőjén is, és hozzátesz új dolgokat. Mi így működünk.
Mit szóltatok Keresztes Ildikó szavaihoz?
A Mozaik élő műsorában nem hallottuk, amit Ildikó mond. Úgy volt a stúdióban a bejátszás, hogy csak a műsorvezető hallotta, hiszen online bejelentkezés volt Ildikó részéről. Mi azt láttuk, hogy Iza bólogat és nézett ránk, intette hogy minden rendben, mi meg nem értettük, hogy mi van. Aztán volt egy 10 másodperces bejátszás a dalunkból, addig kértük a műsorvezetőt, hogy hamar mondja el, mit mondott, hogy tudjunk reagálni rá. Mondta, hogy Ildikó szerint nagyon jók voltunk, és hogy majd akar közös dalt. Visszakapcsoltak élőbe, mi meg nem volt, mire reagáljunk. Utólag kellemetlen volt, úgy éreztem, hogy nem voltam elég hálás a szavaiért, de ez csak azért volt, mert nem hallottuk, hogy mit mond. Persze, visszanéztük és nagyon örültünk.
„Koszika egy fantasztikus művész, aki már régóta van a szakmában. A dalban én kicsit még csiszolgatnék a szövegen, de mindig, amikor Koszikát meghallgatom, akkor engem ez az igazi otthoni, tiszta, ugyanakkor felszabadult életérzés kap el. És nagyon remélem, hogy egyszer úgy hozza az élet, hogy valamit közösen – persze csináltunk már közös dalt, ahol sokan voltunk – de hátha egyszer valami duettet is elnyomunk majd.” – jelentette be Keresztes Ildikó az első döntős produkciót.
Az hozzátartozik az igazsághoz, hogy Ildikót gyerekkorom óta ismerem és felnézek rá. A Mozaik másik műsorvezetője, Petra elmondta, hogy egyszer Ildikó összetévesztette őt velem és megállította az úton, hogy milyen jól énekeltem. Ez jól esett, hogy már előbb felfigyelt rám. Végül aztán a táborban találkoztunk személyesen, mondta, hogy ő nagyon komolyan gondolta a közös dolgot. Azt kérdezte, hogy én írok-e zenét, merthogy ő nem, és akkor a labda innentől kezdve nálam van, és ha olyan dalt írok, amiben el tudom képzelni, hogy neki helye van, akkor keressem meg. Ő feldobta a labdát és most én kell, hogy leüssem. Ez egy kellemes meglepetés, megható és megtisztelő.
Ismerd meg a többi Erdély dalás versenyzőt is: