Ki mint veti ágyát, úgy szívatja le magát

Magyar ügyek, román ügyek és a mi ügyeink: nepotizmus női ágon, medvék, politikával fertőzött gyermekek. Remélem, egy kicsit ti is felháborodtatok.

Még szerencse, hogy a múlt hetünk egy kicsit nyugalmasabb volt, mert arra, ami ezen a héten lement, fel kellett készülni lelkileg. Úgyhogy hozom ma a viharos budapesti történéseket és tüntetéseket, annak a sztoriját, hogy hogyan vágja tönkre egy kormány a bántalmazott nők felszólalási lehetőségeit és a hitelességüket, aztán Kolozsváron állomásozunk egyet, ahol Stefano Bottoni tartott könyvbemutatót és ahova a kolozsvári magyar konzult is kirendelték, hogy védje a hazát, aztán pedig megnézzük, hogy hogyan alakulnak a jelöltek és a megmérettetések – már ha tényleg lesznek olyanok – itt minálunk ebben a kampányhajrában.

Sziasztok, ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, és nagyon remélem, hogy a ma esti kocsmázásnál és a vasárnapi húsvéti családi ebéd mellett ezekről a történésekről fogtok beszélgetni, mert muszáj, emberek, muszáj elkezdeni beszélni.

Csapjunk is a lovak közé. A tartalomból:

Ha nem tudod meghallgatni, de szívesen elolvasnád, fizess elő, vagy ha már előfizető vagy, lépj be!

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!