Két kezem forgatta, szívem táncoltatta

Szülinapos a néptáncműhely, a marosiak és a háromszékiek is felköszöntik. Kezdődik az Össztánc Ősszel.
Fotó: a Háromszék Táncegyüttes Facebook oldala

Annyi az évforduló az Udvarhely Néptáncműhely körül, hogy alig lehet őket észben tartani, a tizedik Össztánc Ősszel-t rendezi a 20 éves székelyudvarhelyi műhely.

Jó vendéglátókhoz híven, az Udvarhely Néptáncműhely kezdi meg az előadások sorát az idei fesztiválon. November 13-án, kedden 19 órától azt a Kiáltó szó című előadást adják elő, amelyet Budapesten, a fejújított Hagyományok Háza megnyitóján mutattak be. A Kós Károly emlékére készült darab Könczei Árpád munkája, akinek nagy segítségére volt öccse, Könczei Csongor néprajzkutató.

Az eseménysorozat második estéjén szintén 19 órától egy jótékonysági koncertet adnak, amely a már említett Hagyományok Háza kezdeményezése, és amely bevételének felajánlásával segítik az idős, beteg zenészeket. A Heveder, a Lelkes, a Dezső testvérek, a Cickom, és az udvarhelyi táncházzenészek muzsikálása alatt a brácsa formájú dobozokba lehet majd tenni az adományokat, ebből a szervezők olyan rászoruló zenészeknek vásárolnak élelmet, és támogatják orvosi ellátásukat, mint Csiszár Aladár, Duduj Rozália, Mezei Ferenc „Pikili”, Jámbor István „Dumnezeu”, Csányi Sándor.

Így köszöntenek a vendégek

A Háromszék Táncegyüttes Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című folklórelőadása csütörtökön 19 órától kezdődik és a darab leírása szerint a női sorsot mutatja be. Az egy órás barokkos tánchömpölygésben történetmesélés helyett inkább érzések, impressziók megragadására törekedtek az alkotók. Az előadás koreográfusai Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Kádár Ignác, Farkas Tamás, Furik Rita, Richtarcsík Mihály és Ivácson László. Moldvai, gyimesi, sóvidéki, györgyfalvi, vajdaszentiványi, bálványoscsabai és felvidéki táncokat láthat a közönség. Az előadás okozta feszültséget ki is táncolhatják magukból a jelenlévők, mert 20 órától táncház kezdődik a helyszínen.

Pénteken 19 órától a Maros Művészegyüttes folklór összeállítása következik, amely nagyobb részt gyimesi, szilágysági, eleki és vajdaszentiványi vidékek táncait dolgozza fel. A Maros Művészegyüttes nagy hangsúlyt fektet a szórványmagyarság népi kultúrájának felfedezésére és népszerűsítésére, Tegnap a Gyimesbe jártam című előadásuknak is ez elsődleges célja.

Gálaműsorral zárul

az Össztánc Ősszel, amelyet szombaton 19 órától lehet megnézni. A néptáncműhely vezetőjétől megtudtuk, nagyon készülnek a záró eseményre, lesz vetítés a húsz év munkásságából, közös tánc a húsz év alatt itt tevékenykedő táncosokkal, a mostani tagok pedig több régi előadásból is felújítottak bizonyos részleteket és ezt is előadják.

A fesztivál összes előadását a Művelődési Házban lehet megtekinteni, ugyanitt lehet vásárolni jegyeket is 15 lejért, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejért.