Két 50-60 kilogrammos kő omlott egy férfira

Egy, a szelterszi kőbányánál történt balesetről számoltak be Facebook-oldalukon a Szentegyházi Tűzoltók munkatársai csütörtök délelőtt.

Domokos Iván, a Hargita megyei mentőszolgálat orvosigazgatója potálunknak elmondta, hogy reggel kilenc óra könyékén riasztották őket, mert egy szikla – a megyei sürgősségi kórház menedzsere szerint két 50-60 kilogrammos kő – omlott rá egy 41 éves férfira. A férfi szentegyházi, a kőbánya alkalmazottja, írják a rendőrség közleményében. Eszméletlen állapotban volt, intubálni kellett, a csíkszeredai sürgősségre szállították, mondta még el Domokos.

Polytraumát szenvedett (több testtájék egyidejű sérülése, melyek közül legalább az egyik életveszélyes), komoly sérülések történtek az arcán, mellkasán, medencéjén és végtagjain is. Jelenleg az intenzíven kezelik, állapota súlyos, tudtuk meg Konrád Judittól, a Megyei Sürgősségi Kórház menedzserétől.

Az üggyel kapcsolatban értesítették a munkaügyet, és folytatják a kutatást annak érdekében, hogy feltárják az eset további részleteit.