Szász Jenő: Mi voltunk a bezzegváros. Tényleg főváros voltunk
Még nem tudja, mennyi lesz a fizetése, miután miniszteri biztos lett az ember.
Remélem, magácskát nem ez érdekli. Nem feltétlenül csak nagy forrásokkal lehet szép példákat felmutatni, csodákat tenni – mondja beszélgetésünk során Szász Jenő, aki nem kevés pénzből gazdálkodik a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) élén, és valószínűleg nem kevés fizetést kap a miniszteri biztosi feladatkörért, amivel múlt hét végén bízta meg Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes. Ennek apropóján vadásztuk az új telefonszámát, amikor a szerkesztőségtől 20 méterre levő Zseb étteremből jelezték, hogy ott kávézik Szász Jenő.
Miért pont most és miért Szász Jenőt alkalmaznák erre a feladatra? Mik azok az előzetes információk, amikre alapozva létrehozták ezt a feladatkört és mi az a szakértelem, előzetes tudás, amiért Szász a megbízást kapta? Miért kell ehhez külön – a fizetést leszámítva – miniszteri biztosi feladatkör? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
De, ha már megzavartuk a kávézását, nem csak a miniszteri biztosi munkakörről, hanem a székelyudvarhelyi közéletről is kérdeztük a „székely anyafőváros” volt polgármesterét.
És az alaposan megcsappant magyarországi támogatások következményeiről – melyeknek első jele a nyomtatott erdélyi magyar sajtó és a nyomtatott magyar szó elsorvasztása – is kikértük a Szász politikai ambícióinak megvásárlása révén összezsugorodni engedett és az RMDSZ zsebpártjává vált Magyar Polgári Párt alapító elnökének véleményét.
Miben áll a miniszteri biztosi munka?
A kinevezés szövegezése kellően konkrét egyfelől, gyakorlatilag az orosz-ukrán háború nemzetpolitikai hatásait kellene stratégiailag elemezni, nyomon követni, ami hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy első tételként ennek a konfliktusnak a kárpátaljai magyarságra gyakorolt komoly következményeit kell elemezni, hogy milyen hatása van az ott élő nemzettársaink életére. Kiemelten a nemzetpolitikai hatásra kell figyelni, ennek tartalmat kell adni.
Azon túl, hogy látjuk a lesújtó hatást, jó lenne egészen konkrétan feltárni, számszerűsíteni, és megnézni – miért ne – , hogy akár egyénenként vagy településenként hogy néz ki ennek a mai ábrája, hogy él a közösség. Hányan vannak otthon, hányan vannak, akiknek távozniuk kellett a háború következményeként, kényszerdöntés elsősorban a fiatal férfiak életében, hogyan tovább, mit gondolnak erről maguk az érintettek. Ez nagyon sok beszélgetést, felmérést igényel, elsősorban az otthonmaradottak, de az eltávozottak szempontjából is, milyen közös jövőt vázolhatunk fel nekik. Ezt akkor lehet objektíven feltérképezni, ha megkérdezzük magukat az érintetteket. Szeretnék oda eljutni, hogy egy komoly munkacsoportot felállítsunk, akik csak ezzel foglalkoznak annak érdekében, hogy tényleg tárgyszerűen, objektíven ennek a kérdésnek minden oldalát meg tudjuk vizsgálni.
Nem lehetett ezt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet keretében, annak elnökeként megvalósítani?
Annak a keretein belül fogjuk megvalósítani.
Mi változott akkor?
Maga a hatáskör, hogy feladatul kapta az ember, hogy ezzel foglalkoznia kell. Mert mégiscsak állami igazgatásról, közigazgatásról beszélünk, és kell egy törvényes háttér, ami mentén az ember eljárhat. A miniszteri biztosi feladatkör gyakorlatilag ezt a jogi hátteret, felhatalmazást adja, ami mentén egyáltalán erről a kérdésről intézményesített formában lehet és kell beszélni, ezzel foglalkozni.
De ugye az otthonmaradottak és az elvándorlásra vagy útkeresésre kényszerülő nemzettársaink szempontja az első szint, amivel foglalkoznunk kell. Hogy ez mit jelent a közösség, az egyén szempontjából, fel kell tárni, nagyon sok egyéni mélyinterjút, esettanulmányokat kell készíteni azokkal az emberekkel, akik objektíven tudnak erről beszélni, tehát az érintettekkel. Utána meg kell nézni, hogy ez mit jelent közösségileg, akár a számok tükrében. Természetesen ezeknek a beszélgetéseknek a során azt is fel kell mérni, hogy egy-egy egyéni sors hogy áll össze a közösségi élet szempontjából, és abból hogy lesz egy közösségi akarat.
Amikor ez megvan, akkor ezt egy másik szintre kell helyezni. Szubjektíve, lélektanilag ez a legfontosabb: hogy az érintett közösség, ember hogy látja ezt a kérdéskört. Utána ezt fel kell emelni a nemzetpolitika szintjére, és természetesen meg kell fogalmazni a javaslatokat, hogy a magyar állam a nemzet iránti elkötelezettségéből és az alkotmányossági felelősségvállalásából fakadóan milyen cselekvési programot tud felállítani ennek a kérdésnek a kezelésére. Nekünk az lesz a dolgunk, hogy ezeket is mérlegeljük, utána a javaslatokat egyeztetni kell a különböző tárcákkal. Mert nem csak a nemzetpolitikai államtitkárság az egyetlen, ami a nemzetpolitikai kérdéskörrel foglalkozik, hanem minden egyes tárcának van határon átnyúló programja.
