Itt lesz az udvarhelyi vakiskola

Újra elindulhat a 101 éve megszűnt erdélyi magyar vakiskola és rehabilitációs központ, megvan hozzá az ingatlan – jelentette be szerdai közleményében az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület.

A helyszín már azon a múlt csütörtöki sajtótájékoztatón felmerült, amelyen a református egyház udvarhelyi beruházásairól számoltak be. Az Ikos Conf két ingatlanjáról van szó: a vendégházról és a Küküllő partján található földszintes épületről. Kató Béla püspök elmondása szerint az egyikben lesz a képzőközpont, a másikban az iskola osztálytermei, ezt az EMLE is megerősítette.

„Az egyházkerület a szervezet kérésére vállalta egy magyar iskola és felnőttképző kialakítását. Az épületek tulajdonosa továbbra is az egyházkerület lesz, az egyesület pedig működtetőként veszi át a központot” – idézi a közlemény a reformatus.ro-t.

Az EMLE úgy értékeli, a tavasszal indított adománygyűjtő kampányuk lényegében elérte célját azzal, hogy az iskolaépületet sikerült megvásárolni. Az épületegyüttes ünnepélyes átadását november elejére tervezik, amelyen további részletekkel ígérnek a nyilvánosság számára.

A gyűjtés azonban nem áll le, ugyanis az ingatlanok használatba vételéhez és belakásához még számos átalakításra, berendezési tárgyra, akadálymentesítésre és több nagyértékő segédeszköz beszerzésére van szükség. A támogatásokat az erre létrehozott honlapon várják, az erdelyivakiskola.org-on.