Hosszú idő után már nem üres az intenzív

Az utóbbi két pénteken arról számoltunk be, hogy hétről hétre duplázódott a naponta regisztrált új esetek száma. Az elmúlt héthez képest újból növekedés látható: szerdán, csütörtökön  és pénteken már 1.500 körüli értékekről jelentett a Stratégiai Kommunikációs Csoport az augusztus 27-e és szeptember 3-a közötti időszakra vonatkozó közleményeiben. Egy hete még átlagosan 1.000 új fertőzött volt.

Az egy nap alatt regisztrált elhunytak száma pénteken duplája az egy hete jelentett számhoz képest. A kórházakban ezerrel, az intenzíven százzal vannak többen, mint egy hete.

A szeptember 3-ai adatok szerint:

Országos adatok
A grafikonok trükkös dolgok: keresgélhetsz bennük dátumok, helyek szerint, a fenti fülecskéket is váltogathatod, cserébe pedig csupán egyes böngészőkben esznek meg egy-egy ékezetet.

A megyében

egy hét alatt közel 30 új fertőzöttről számolnak be, bár valamivel lassabban, mint országszinten, de itt is napról-napra nőnek a számok.

Kórházban héttel, otthoni elkülönítésben hattal vannak többen, mint egy hete, de ugyanennyi idő alatt 14 személyt gyógyultnak is nyilvánítottak, és július eleje óta mindössze egyetlen halottat jegyeztek. A prefektúra 3-ai közleménye szerint:

A városi kórházban

is lassan, de nőnek a számok. Szombaton és vasárnap még öt fertőzöttet ápoltak a kórházban, ez egy-eggyel nőtt hétfőn, szerdán és csütörtökön, hosszú idő után pedig intenzívterápiás-ellátásra is szorul egy személy. Pénteken hat beteg oxigénmaszkos légzéstámogatásra szorul, mondta el portálunknak a városháza szóvivője, Zörgő Noémi. A fertőzöttségi mutató is egyre kúszik felfelé, szinte duplája, mint egy hete, jelenleg 0, 24 ezrelék.

Székelyudvarhelyi adatok
Kiemelt kép: PÁL Edit Éva