Hogyan hat a háború a gazdaságra?

illusztráció: Astrid Abreu

Az Ukrajna elleni orosz agresszió nem pusztán két kelet-európai ország harca. A háborúnak olyan következményei vannak, amelyek rövid távon is mélyen befolyásolják a világgazdaságot, de hosszú távon a kölcsönhatásokat most lehetetlen előre látni. Arra vállalkozhatunk viszont, hogy megvizsgáljunk néhány szempontot.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) április 19-én csökkentette a globális gazdasági növekedési jóslatait: 2022-re és 2023-ra 3,6% növekedést, azaz a januári előrejelzésnél idénre 0,8, jövőre pedig 0,2 százalékponttal kevesebbet vár. Ennek a csökkenésnek az elsődleges okaként pedig a háborút nevezték meg (habár nem az egyetlen ok: a kínai vasszigorral tartott Covid-lezárások már most csökkentik a kínai fogyasztást és növekedést). A Világbank a 4,1% előrejelzést pedig 3,2%-ra csökkentette.

A harcoló felek gazdasága

Nem meglepő módon Ukrajna gazdasága a legérintettebb, 35–50%-os GDP esésig több előrejelzés van. A pontos számot lehetetlen megjósolni, hiszen azon túl, hogy most is dúlnak a harcok, maga a kárfelmérés is időbe telik.

Illetve az is nehezen megjósolható, hogy a továbbiakban mit fognak tenni az emberek – míg általában ilyenkor a lakosság elmenekülése is súlyos csapást jelent, az ukrán lakosság elszántsága a harcra és újjáépítésre eddig is meglepetéseket okozott. Viszont az is biztosra vehető, hogy ha ma befejeződne a harc, akkor is évekig érződne a pusztítás hatása. Ezt a jövőben minden bizonnyal igyekeznek majd más országok támogatásokkal mérsékelni, ezekkel jelenleg ugyancsak nehéz számolni.

Az orosz gazdaság is szenvedni fog: az IMF szerint idén 8,5%, a Világbank szerint 11,2% visszaesés a reális.

Viszont ezt a számolást is sok tényező nehezíti:

Kína sem fogja megmenteni az oroszokat, a nehéz helyzetben levő Oroszország számára csak egy könnyebb tárgyalófél lesz – és sok kínai cég inkább kereskedik a hatalmas nyugati piaccal, mintsem kockáztasson orosz aprópénzért. Ráadásul a növekvő élelmiszer- és alapanyagárak hosszabb távon Peking érdekeivel (és fennmaradásával is) ellentétesek. Elképzelhető, hogy az ideológiai nyugatellenességet és oroszbarát retorikát idővel mérsékeljék a gazdasági realitások. Csempészni, vagy több országon keresztül hordozni alkatrészeket elméletileg lehetséges, de csak kis mennyiségben, nagy mennyiségben drasztikusan megemelné a költségeket a lebukás veszélye.

Felerősített inflációs nyomás

A pandémia után az infláció felugrott a nagy mennyiségű támogatások és a hirtelen megnövekedő kereslet nyomán. Erre jött rá a háború, amelynek a két résztvevője közül Oroszország jelentős energia- és fémexportőr, Ukrajnával együtt pedig jelentős gabonaexportőrök.

Minden bizonnyal úgy számolt az orosz vezetés, hogy két év pandémia után nem lesz étvágya a Nyugatnak komoly szankciókkal további nyomást helyezni a saját gazdaságukra (illetve a 2014-es krími elcsatolást is relatív gyenge szankciók követték), ezért szabadon támadhat.

A Nyugatnak viszont ez már sok volt – a szabad, területszerző agressziót már csak azért sem lehet tétlenül nézni, mert következmények nélkül sokkal nagyobb és erősebb országok, mint például Kína, illetve rengeteg kisebb ország gondolhatják azt, hogy akkor ők is szabadon rabolhatnak és ölhetnek. Senki sem akarhat ilyen világban élni, ahol az erő az egyetlen úr, és mindenki szabad préda.

A csökkenő kínálat viszont tovább erősíti az inflációs nyomást, az IMF ezért idénre 7,7% inflációt jósol az Egyesült Államok, 5,3%-ot pedig az eurózóna számára. Ez is komplex hatásokkal járhat, ugyanis az alapkamat az elsők között van, amihez az infláció mérséklése érdekében lehet nyúlni, de csökkentése lassíthatja az amúgy is gyógyulófélben levő gazdaságot. A növekvő energia- és élelmiszerárak pedig a fogyasztást szokták csökkenteni, ami a növekedés motorja. Ugyan az orosz energia legnagyobb felvásárlója Európa, de a tény, hogy máshonnan kell pótolni a kiesést, az egész világ energiaárára kihat. Az az LNG tanker, amely mondjuk Kínába szállított eddig, az szívesen fog változtatni az útirányon, ha több pénzt kap máshol.

Élelmiszer és lázadás

A drága földgáz visszavágja a műtrágyagyártást, az pedig direkt módon hat az élelmiszertermelésre. Ukrajna hatalmas búzaexportőr, a világ hatodik legnagyobbja, és a piac 10%-át fedi le. Az oroszok blokkolják a hajózási útvonalakat, így sokkal nehezebb és drágább exportálni, a háborús helyzet miatt pedig rengeteg termőföldön nagyon nehéz vagy lehetetlen a munka. De meg kell említenünk, hogy az ország tisztában van a termény stratégiai fontosságával, és nem egy kép található, ahol a mezőgazdászok katonai sisakkal és golyóálló mellényben dolgoznak.

A legfontosabb felvásárlók között pedig a Közel-Kelet és Észak-Afrika államai találhatóak. A 2011-es arab tavasz, azaz egy sor kormányellenes tüntetés is részben az élelmiszerárak miatt tört ki (összetettebb a teljes kép, de a mindenhol CIA-t vizionáló orosz propaganda elképzelésével ellentétben, nem külföldi hatásra tört ki).

Nem nehéz belátni, hogy két nehéz év után a megugró élelmiszer- és üzemanyagárak nem fogják a stabilitást erősíteni a térségben. És nem csak ebben a térségben, hanem sehol, ahol az élelmiszer ára a családi költségvetésben egy jelentős tételt képez – azaz a szegényebb országok kitettsége sokkal magasabb mind a további gazdasági nehézségekre, mind a politikai instabilitásra, amely maga is pusztítást tud végezni a gazdaságban.

Ez alól Kína sem kivétel, amely hatalmas élelmiszer-importőr: 59,6 milliárd dollárnyi exportja mellett 105 milliárdnyit importál. És ugyan hatalmas és csillogó városaival lenyűgözi a világot, de a vidéki lakosság továbbra sem él olyan jól. 2017-ben az alultápláltak arányát 8,6%-ra becsülték (a nyugati országokban 2,5% körüli). Az élelmiszer fontos téma az országban, az élelmiszerpazarlásnak gyakorlatilag státusszimbólum szerepe lett (illetve szórakozás is, az esztelen mennyiséget zabáló, úgynevezett mukbang videók meglepően népszerűek), 2020-ban pedig maga Hszi Csin-ping hívta fel a figyelmet arra, hogy az élelmiszerpazarlás veszélyt jelent az élelembiztonságra.

Románia: lenne tér fejlődni

Románia nem csak szomszédos Ukrajnával, de a leghosszabb Európai Uniós és NATO határa Ukrajnának (613 km). Kereskedelmi kapcsolata a közelség ellenére elég korlátozott a harcoló felekkel. 2020-ban a román export 1,56%-a ment Oroszországba és 0,96%-a Ukrajnába, míg a magyar számok: 1,66% és 1,87%.

A román import forrása pedig 2,34%-ban Oroszország és 1,18%-ban Ukrajna, ehhez képest a magyar számok: 1,95% és 1,38%. Látható, hogy a magyar exportban jelentősebb Ukrajna Oroszországnál is, de nem akkora partner egyik ország sem, hogy az energiát leszámítva súlyos hatással legyenek a két ország gazdaságára.

Romániának nagy előnye más térségbeli országokkal szemben, Magyarországgal együtt, hogy a gázfogyasztásának nagy részét, olyan 80% körülit maga termeli ki, így a függősége jóval kisebb más országokénál. A hosszú évek óta húzódó úgynevezett offshore törvény módosítását, amely lehetővé tenné a fekete-tengeri gázmezők kitermelését, áprilisban végre benyújtották a Parlamentnek. Innen még rögös az út, a két ház kérhet még módosítást, illetve életbe léptetése után is úgy 2026-ra indulhat el reálisan a termelés – tehát egyelőre onnan nem enyhül a nyomás, de így is fontos lépés.

Mind Románia, mind Magyarország nagy mezőgazdasági termelők, így a mi élelembiztonságunk jobb állapotban van, mint más országoké. Románia az unió hetedik legnagyobb termelője Lengyelország után, és bőven képes ellátni a lakosságát krízisben is. Ráadásul a román mezőgazdaságban még lenne tér fejlődni, tovább növelni a termelési kapacitást (ebben Magyarország sokkal jobban áll). Ettől függetlenül az, ha a világpiacon növekedik az élelmiszer ára, nálunk is fog, hiszen szabadon áramlanak a termékek. Ugyanígy hat ránk más világpiaci folyamat is, a megnövekedett gázárat mi is érezzük, és a műtrágyagyártás is (az Azomaros a magas energiaárak miatt leállt 2021 decemberében).

Az ukrajnai menekültek nagy része tovább megy nyugatibb országokra, ahol jellemzően a rokonaik, barátaik vannak, és ahol jobbak a körülmények is, így a gazdaságra nem fejtenek ki jelentős hatást. Ennek ellenére a maradó 80.000 emberrel kapcsolatos kiadások elérhetik a GDP 1%-át, ha súlyosbodik a konfliktus. Viszont az EU biztosít lehívható alapokat, és mivel az ukrán menekültek dolgozhatnak, ezért ez a költség nem feltétlenül fog ekkora terhet jelenteni a költségvetésben.

Azzal már nehezebb számolni, hogy a külföldi befektetésekre hogyan hathat a konfliktus: igaz, hogy Románia mind EU- mind NATO-tag, de ha a befektetők a régiót kockázatosnak ítélik meg, csökkenhet a munkahelyteremtéshez és növekedéshez szükséges külföldi tőke beáramlása. Viszont a világpiaci folyamatok úgyis nagyobb súllyal fognak latba esni, az amerikai alapkamatemelés súlyosabban érintheti az itthoni befektetéseket minden más tényezőnél (illetve világszinten igaz ez, már csak ezért is figyeli az egész világ az amerikai jegybank, a „Fed”, döntéseit).

Románia 2022-ben európai támogatásokra is számíthat, a helyreállítási alapból 6 milliárd euró érkezik idén, illetve, amint említettük, a menekültek támogatására is biztosít alapot; valamint az energiával kapcsolatos problémákra és célokra is érkezik még alap a REPowerEU keretében.

A krízisben lehetőségek is rejlenek, Lengyelország már készíti a törvényes keretét annak, hogy segítse a vállalatok átköltözését Ukrajnából és Oroszországból hozzájuk. A román iparnak és mezőgazdaságnak is lenne itt lehetősége fejlődni.

Egyéb következmények

Az orosz turisták jelentős szerepet játszottak több ország gazdaságában, Törökországtól Egyiptomig, de akár Magyarországon is (például Hévízen már érezhető a kiesés).

Ukrajna a mikrocsipgyártáshoz szükséges neongáz egyik legnagyobb beszállítója, így a high-tech szektort is érinti a konfliktus.

A titánium, amelynek egyik legfontosabb felhasználója a repülőipar, nagy része Oroszországból származik, de egyik fontos nyersanyagát (ilmenit) Ukrajnából importálják ők is. Rengeteg más fémnek fontos exportőre Oroszország. Ezek pont a legújabb és legégetőbben szükséges technológiák kulcselemei (akkumulátorok, napelemek, elektromos alkatrészek, katalizátorok, üzemanyagcellák és elektrolizátorok), amelyek kellenek a zöld átálláshoz és az orosz energiától való függetlenség megszerzéséhez is.

Rövid távon hiányt fogunk érezni, de hosszabb távon a kitermelés diverzifikálása, sokszínűsödése várható, mivel más országokban is kezdenek kutatni és feltárni ilyen stratégiai fontosságú anyagokat. Ez viszont időbe telik, akkor is, ha sok pénzt és forrást biztosítanak a célra, hiszen a lelőhelyek felkutatása, a termelés és feldolgozás kellékeinek megépítése nem gyors folyamatok.

Az, hogy a gazdaság mennyire fogja megszenvedni a háborút, Putyinon múlik. Ukrajna nem adhatja meg magát, hiszen láthatta a világ Bucsán keresztül, hogy mi vár azokra a településekre, ahol megveti a lábát az orosz hadsereg, de Putyinnak hatalmában állna véget vetni a támadásnak.

Erre viszont nem lehet építeni, egyrészt Putyin hatalma és élete múlik azon, hogy megalázó vereséget szenved (egy visszavonulást is vereségként fognának fel), másrészt az orosz elit is úgy gondolhatja, hogy gyengeség jele lenne kivonulni – annak ellenére, hogy a puszta tény, hogy Ukrajnával nem bírnak el, már önmagában elég jelzés azoknak, akik Oroszországban nem barátot látnak.

Tehát nem várható gyors megoldás egyelőre, de, amint azt az IMF és a Világbank előrejelzései is leszögezik, nagyon nagy a bizonytalanság mértéke. Azaz most különösen igaz, amit Niels Bohr Nobel-díjas fizikus mondta, „Jósolni nagyon nehéz, különösen, ha a jövőről van szó.”