Hatalmas lépést tettek az ezüst megszerzésére

Fennállása legnagyobb sikerét érheti el a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub, amely korábban bronzéremig jutott az országos legfelsőbb osztályú asztalitenisz bajnokságban, a Szuperligában.

Idén egyel előrébb végezhetnek a tabellán, ebbe legjobb eséllyel a szentgyörgyi Sepsi SIC tudna beleszólni, hiszen a két csapat keddi, 7. fordulóbeli találkozója előtt mindketten csak a címvédőtől, a jelenleg is élen álló Bukaresti Steauától kaptak ki, a szentgyörgyiek ezen kívül az udvarhelyiektől, a csarnokban játszott odavágón.

Két pont kellett Losónak, amikor a szentgyörgyi egyenlített – helyszíni tudósításunk a 2022. októberi odavágóról, az udvarhelyi csarnokból

Kedden, február 21-én Sepsiszentgyörgyön feszült egymásnak a két székelyföldi csapat, elsőként Demeter Lehel és György Szilárd álltak asztalhoz. Az udvarhelyi asztaliteniszező ugyan minden játszmát jól kezdett, Demeter rendre egyenlíteni tudott, és ő fejezte be jobban a szetteket, el is vitte az első párharcot, így a hazaiak kerültek előnybe.

A következő összecsapáson azonban a SIC játékosának, Dragos Bujornak meggyűlt a baja az udvarhelyiek svéd idegenlégiósával, Sebastian Losóval, aki nyerte az első két szettet, és ugyan egy játszmát, a harmadikat elveszítette hosszabbításban, a negyedikben lezárta a párharcot, ezzel pedig kiegyenlített a SZAK.

A csapat harmadiknak asztalhoz álló játékosa, Tamás Szabolcs magabiztosan játszva meg is fordította a meccset Kanabé Szilárd ellen, majd Loso a hazaiak sportolójának, Demeter Lehelnek esélyt sem adva állt bosszút György Szilárd megveréséért. 3 szettben fektette két vállra a szentgyörgyit, ezzel 1-3-ra meg is nyerve a meccset az udvarhelyi csapatnak.

A SZAK a két Sepsiszentgyörgy elleni győzelmének köszönhetően már két győzelemmel áll a másik székelyföldi csapat előtt a tabella második helyén. Három fordulóval a bajnokság vége előtt ugyan még matematikailag nem dőlt el a bajnokság második helye, a György István által vezetett csapat nagyon közel került ehhez.

Az ezüst már szerdán Udvarhelyé lehet,

ha a szentgyörgyiek kikapnak Bukaresttől. Győzelmük esetén az udvarhelyiek azzal biztosíthatják be magukat, ha vasárnap, február 25-én 17 órától itthon legyőzik a CSM Focșani együttesét. Utóbbi esetben ugyanis két fordulóval a bajnokság vége előtt tartanák a két győzelmes előnyüket, és ha – a legrosszabb esetben – be is hozná Szentgyörgy, akkor is György Szilárdéké az elsőbbség, mert az egymással vívott meccsek eredménye számítana.

Van matematikai esély a bajnokság megnyerésére is, ehhez azonban az udvarhelyieknek nyerniük, a bukarestieknek pedig veszteniük kell.

Kiemelt fotó: archívum/GÁL ELŐD