Hamarosan fel fogják robbantani a Facebookot 

Közel féléve tart már az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület (EMLE) adománygyűjtő kampánya, erről és egy új partnerségről számoltak be a keddi sajtótájékoztató résztvevői.

Februárban még az volt a terv, hogy speciális iskolát létesítenének Székelyudvarhelyen a városközpontban a gyerekeknek a magyar kormány támogatásából, a felnőtteknek pedig különálló rehabilitációs központot hoznának létre, így született meg az adománygyűjtő- és médiakampányuk.

Az EMLE 2018-ban tűzte ki célul az önálló, magyar tannyelvű iskola létrehozását vak, alig- és gyengénlátó gyerekek számára. A felnőtteket célzó rehabilitáció pedig nem csak a látássérülteket, hanem a közvetlen környezetüket is szeretné támogatni. Azóta Buttu Arnold Csaba, az egyesület elnöke szerint minden tevékenységük szorosan összefügg a célkitűzéseikkel. Azonban az eredeti tervekhez képest úgy tűnik, hogy egy intézmény fog létrejönni mindenkinek

Ezzel kapcsolatban bővebb információt egy következő tájékoztatóra ígértek, de azt megtudtuk, hogy a belvárosi ingatlan a tulajdonságai miatt nem tette volna lehetővé – mivel kicsi a terület és nem bővíthető –, hogy az iskola a rehabilitációval egy helyen működjön, ezért kezdték el a kampányt a Templom utcai épület megvásárlására, itt lett volna a rehabilitáció. Vegül, „ha minden jól megy” egy épületegyüttest fognak megvásárolni, aminek a nagy része már rögtön használható lenne. Újságírói kérdésre azt is elmondták, hogy a magyar kormány támogatása is maradt. 

Százról százezerre nőtt az elérésük 

az utóbbi időszakban, mondja Buttu: kampányt folytattak a saját weblapukon, a Facebookon, és február óta összegyűlt 11.000 euró, pontosabban 11.364 az erdelyivakiskola.org weboldal szerint. 

Az online kampány során azonban több visszajelzés érkezett, hogy nehézségeik vannak az adományozóknak a banki utalással, az volt az érzésük, „ha a laptopon lenne egy lyuk, ahova be lehet tenni a pénzt, sokkal több lenne”, folytatja az EMLE alelnöke, Máté Zsolt. Így helyeztek ki adománygyűjtő ládákat, amikkel kapcsolatban ő eleinte szkeptikus volt, mert dolgozott korábban áruházláncban középvezetőként, és az volt a tapasztalata, hogy főleg a tíz- és ötvenbanisok, esetleg egylejesek kerülnek bele a dobozokba. Ehhez képest, amikor az első, a Vekker kávézóban öt hétig kihelyezett ládát kinyitották, három fémpénz volt benne, és „bőven” voltak 100, 50, 10 lejesek is:

– Az volt az érzésünk, hogy nem a visszajáró miatt dobják be, hanem mert tudják, hogy ott van egy pont, ahol minket lehet támogatni, és aki 100-ast dobott be, az biztos nem csak kávézni ült be – véli Máté. 

Egyelőre hat településen vannak adománydobozaik, de dolgoznak rajta, hogy más városban is legyenek, ezért is kötöttek szerződést a Romániai Magyar Cserkészszövetséggel, nekik van egy jól működő hálózatuk, ott vannak Erdély minden megyéjében, arra kérték őket, hogy  keressenek olyan közösségi helyeket, ahol ki lehet helyezni a dobozokat. És még vannak olyan magyar, főleg ifjúsági szervezetek, akikkel partnerséget kötnének.  

Az adománydobozokat Székelyudvarhelyen a Septimia Hotel & SPA Resortban, a Vekker Kávéközösség Petőfi utcai és Merkúr alatti egységeiben, a Tom Cooks Burger Houseban, az Amigo & Intercostban, a Gardenia – Firhang Függönyszaküzletben, Csíkszeredában a Gardenia – Firhang Függönyszaküzletben, a Magtárban, a Kulisszában, a Platz Caféban, a Bandido’s-ban, Makfalván a  Gerendás Panzióban, Parajdon az Elemózsia Burger Barban, Sepsiszentgyörgyön a Gardenia – Firhang Függönyszaküzletben és Zágonban a Lotus Pharma Gyógyszertárban lehet megtalálni. Buttu hozzáteszi, szinte mindegyik helyen a dobozt a cégek kérték, nem ők keresték meg azokat. 

Ambrus Levente, a Siconomy társalapítója is az egyik kávézóban vette észre a dobozt. 

Eredetileg fákat ültettek volna Erdély-szerte, 

de úgy döntöttek, inkább az egyesületnek segítenek a saját eszközeikkel. 

Az általuk létrehozott weboldal túl van a tesztfázison, már élesben működnek, és van pár jelentkezőjük. Tulajdonképpen „a székelyföldi jogi személyek közösségi oldala”, magyarázza Ambrus, ide a cégek, vállalkozók tölthetik fel az adataikat, sőt, még lájkokat is kaphatnak. 

A szolgáltatást évente 150 lejért cserébe ajánlják (a Vakmerő csomag választása esetén), és a december 24-ig ebből begyűlt összeg ötven százalékát az egyesületnek adják. Ezt azért is fontosnak tartja a társalapító, mert abban reménykedik, ezzel másoknak is példát mutathatnának : „olyan trendeket szeretnénk létrehozni, amikre még nem került sor, ilyen az adománygyűjtő trend is (…), mert az adományozásnak Székelyföldön nagyon még nincsen hagyománya”. 

Máté megemlíti a személyi jövedelmadó esetét, a napokban olvasta, hogy nagyon sok pénz ment belőle a román államnak, hozzáteszi, tervben van egy közös felvilágosító kampány is, hogy válasszák inkább az emberek a civil szférát.

A célösszeg egyébként az iskola és a rehabilitációs központ létrehozására egymillió euró. Bár még úgy tűnhet, messze a cél, nem feltétlenül van így, árulta el az alelnök. 

A számláló ki fog akadni, 

ennyit mondhatott most, kiegészítve azzal, hogy „kemény üzleti tárgyalások folynak, egy kemény és megkerülhetetlen támogató van a háttérben, aki nem nyilvános”. Abban reménykedik, hogy egy hónapon belül nyilvánossá válhat, és akkor sokkal több információt megoszthatnak. „Azt mondtam nem olyan rég egy intejúban, hogy szerintem fel fogjuk robbantani a Facebookot, akkorát fogunk örvendezni hamarosan” – mondta izgatottan.

Egyébként ha a cél meg is valósul, nem fogják leállítani a kampányt, mert ágyakra, ágyneműkre, berendezésekre és drága segédeszközökre is szükségük lesz. A meglévő támogatás az épület megvásárlására lesz elég, de azt még fel kell újjítani, át kell alakítani, felszerelni és akadálymentesíteni kell.