Fecike! Téged mindenki szeretett

Fotó: A Grundfos Tatabánya Facebook-oldala

Visszavonul az évszázad legnagyobb sikereit elérő székelyudvarhelyi kézilabdázója, Ilyés Ferenc. A Grundfos Tatabánya 39 éves védekező-specialistájának szerdán a Veszprém elleni bajnoki mérkőzésen sérült meg a térde, így az idény hátralevő részében már nem léphet pályára. A 229-szeres válogatott kézilabdázó már 2020 tavaszán azt nyilatkozta egy Nemzeti Sportnak adott interjúban, hogy még egy évig láthatjuk a pályán, ehhez hűen szombaton, május 15-én bejelentette visszavonulását.

„Nem lehetek elégedetlen, mert nagyon szép húsz évet töltöttem a pályán. Bár a sérülésem nem súlyos, de a sors úgy hozta, hogy egy picivel előbb jön el a búcsú, mint terveztem. Köszönöm mindenkinek ezt a csodálatos két évtizedet” – nyilatkozta az MTI hírügynökségnek a székelyudvarhelyi születésű kézilabdázó.

Ilyés 2000-ben Székelyudvarhelyről igazolt Magyarországra, ahol Pick Szeged és a Veszprém csapatát is erősítette, játszott Makón, a német TBV Lemgo és a lengyel Wisla Plock együttesénél, és 2016 óta a Tatabánya átlövője. Ilyés háromszoros magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa és EHF Kupa győztes, illetve egyszeres KEK győztes. A magyar válogatott alapembereként vett részt a 2004-es athéni és a 2012-es londoni olimpián, mindkét esetben negyedik helyen végeztek. Világbajnokságon a 2009-es ötödik helyezés a legjobb eredménye. A legtöbb magyar válogatottsággal rendelkező játékosok örökranglistáján 229 szereplésével a hetedik, a mezőnyjátékosok között a negyedik helyen áll.

A Magyar Kézilabda Szövetségben 2018 óta a határon túli magyar kézilabdáért felelős elnöki megbízottként, tavaly óta pedig a határon túli magyar utánpótlás kézilabdázást támogató Együtt növünk fel! alapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedik – írja róla az MTI.

Jelenlegi klubja a csapat Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem az utolsó hazai mérkőzésen köszönnek el Ilyéstől, mert a járványhelyzet miatt ezt jelenleg nem tudnák a sikereihez méltó módon megtenni, ezért a búcsúztatására később kerül sor. Hozzáteszik, a balátlövő új szerepkörben a jövőben is a klub kötelékében marad és továbbra is segíti a csapat munkáját, és tiszteletére a 18-as mezszámot visszavonultatják.

Nem csak a Tatabánya búcsúzik, a Pick Szeged kézilabda csapat Fecike! Köszönjük Ilyés Ferenc! című írásával így tiszteleg az udvarhelyi kézilabdázó karrierje előtt:

„Légy büszke arra, amit sportolóként elértél. Mi azok vagyunk Rád!

– Gyerekként érkeztél hozzánk, és láttunk felnőni, nagy játékossá válni. Éppen ezért vagy számunkra különleges kincs, mert itt, Szegeden, kék mezben lettél az, aki példakép lehet sok-sok kisgyerek számára.

Fecike! – mindenki így szólított. Azt nevezik a becenevén, akit igazán szeretnek. Téged mindenki szeretett. Nagy szíved volt a pályán, és azon kívül is. Győztes voltál, igazi harcos, olyan ember, aki az alázatosságának, kitartásának, szorgalmának köszönhette a fényes győzelmeket, sikereket. Ha visszagondolsz majd a szegedi évekre, akkor biztos, hogy eszedbe jut majd a 2006-os Magyar Kupa-győzelem, a 2007-es feledhetetlen bajnoki cím, a 2014-es EHF-kupasiker. Micsoda győzelmek ezek, amikhez Te nagyban hozzájárultál. Berlinben az egyik hős voltál, azok a gólok, amiket elsüllyesztettél a Montpellier kapujába, sokáig emlékezetesek maradnak.

Fecike! Légy olyan sikeres az életben, mint amilyen kézilabdázó voltál. Tanítsd meg a gyerekeket arra, amit képviselsz. Légy boldog családapa, vidd tovább azt a csodás szeretet, amit édesanyádtól és édesapádtól kaptál. Most véget ér egy pályafutás, amire minden szegedi büszke. Köszönjük! Szép volt, Ilyés Ferenc! Menj tovább, csak előre!”